Vasárnapi finálé

2024.01.28. 07:10

Az BJAHC lesz a Volán ellenfele a Magyar Kupa döntőjében

A BAUER Magyar Kupa négyes döntőjében az első összecsapáson a Hydro Fehérvár AV19 magabiztosan nyert a vármegyei derbin a Dunaújváros ellen, míg a másik ágon a BJAHC jutottt tovább a Ferencváros ellenében.

Beke Zsombor

Mihály (fehérben) lőtte a hatodik gólt

Forrás: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

A Magyar Kupa hétvégéjét a vármegyei rangadó nyitotta meg, a Volán az Acélbikák ellen. Már az első perctől a kék-fehérek jóval erősebb csapat benyomását keltették, bár az első játékrész végén a DAB még szépíteni tudott. A második harmadban egyértelmű osztálykülönbség volt a két gárda között, három gólt is berámoltak Háriék. Az utolsó húsz percben inkább a speciális egységek voltak előtérben, de Mihály révén ebben a játékrészben sem maradtunk fehérvári gól nélkül.

– Az első harmadban még akadozott a játékunk, de utána úgy gondolom, nem volt miről beszélni. A cserekapusok előtt le a kalappal, nagyon jól védett, a Dunaújváros küzdött az utolsó másodpercig. Ez volt az első akadály, győzni jöttünk, a holnapi keményebb mérkőzés lesz. Az elmúlt években is meg akartuk nyerni, de nem jött össze. Sajnos nem tudtunk teljes kerettel kiállni, többen betegek, vagy sérültek, én is lázas voltam a héten. Az első játékrészben még szenvedtünk kicsit, de utána már jobb volt – mondta lapunknak Hári János, a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője.

– Az első harmadban úgy álltunk bele a mérkőzésbe, ahogy szerettünk volna, próbáltuk minimalizálni az ő helyzeteiket, szoros volt a találkozó. Aztán a második játékrészben azt gondoltuk, nem kell tenni a továbbiakért, egy ilyen kaliberű csapat, mint a Fehérvár ezt megbosszulja. Nem gondolkodunk másban a holnappal kapcsolatban, mint a harmadik hely megszerzése, a lehetőség adott, szeretnénk a bronzérmet – nyilatkozta Somogyi Balázs.

– Elvégeztük a munkát, amiért idejöttünk, vagyis, hogy bejussunk a döntőbe. Ez a legnagyobb pozitívuma a napnak. Az első harmadban lassúnak tűnt a játékunk, talán kicsit ismerkedtünk az ellenfél stílusával. A második játékrészben jól játszottunk koronggal és anélkül is, sikerült felgyorsítani a játékunkat, domináltunk öt az öt ellen. A harmadik harmad az emberhátrányok és emberelőnyök váltakozását hozta, kiestünk az öt az öt elleni ritmusból és szépen lecsordogált a mérkőzést. A győzelem a lényeg. Mindegy, kivel játszunk vasárnap, mindegyik csapat remek gárda – tekintett már előre Kiss Dávid, a Volán trénere.

A harmadik helyért a Dunaújvárosnak az FTC-lekom gárdájával kell megmérkőznie, miután a BJAHC 3-1-re verte a zöld-fehéreket. A DAB-Ferencváros találkozó 14.30-kor, míg a BJAHC-Hydro Fehérvár AV19 összecsapás 18 órakor kezdődik majd vasárnap.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában