ICEHL

2024.02.01. 14:55

Az életéért küzdő Bécs látogat Székesfehérvárra

A Hydro Fehérvár AV19 a válogatott szünet előtti utolsó bajnokin a Vienna Capitals együttesét fogadja pénteken 19.15-től.

Beke Zsombor

Mihály Ákos (fehérben) jó formában játszik

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A Volán jó formát fut januárban, a decemberi hullámvölgyből sikeresen kijött az együttes, először a Salzburg elleni hazai, több mint két éves nyeretlenségi sorozatát törte meg, majd most kedden 2019. decembere óta először nyertek Mozart városában. A kettő közé jutott egy Magyar Kupa elsőség is, amelyet szintén hosszú évek óta nem sikerült begyűjteni. Az idei keretre tényleg igaz a csapat szó, hiszen ha nem is megy úgy a játék, egymásért küzdve is sikeresek a kék-fehérek. Salzburgban mindössze 14 kapura lövést jegyzett a Fehérvár, mégis nyert 2-1-re a bikák otthonában. 

– Küzdöttünk, bizonyítottuk, hogy csapatként tudunk remekelni. Kicsit híján voltunk a sebességnek, de láttam rajtuk, hogy akarják a sikert. A kapusunk nagyon jól védett, amikor kellett akkor tartotta bennünk a lelket. Mi is tudtunk helyzeteket kialakítani, de kevesebbet, mint szoktunk. Végig önfeláldozóan védekeztünk, akartuk, a kérdés az volt, szerencsénk is lesz-e, lett – tekintett vissza Kiss Dávid, a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője.

Pénteken a Vienna Capitals érkezik a második helyen álló Volánhoz, a bécsiek egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, hiszen mindössze a 11. helyen állnak, kilenc ponttal elmaradva a pre-playoffot jelentő tizedek pozíciótól. Márpedig már csak hat forduló van vissza az alapszakaszból. A Vienna 19 éve zsinórban ott volt a rájátszásban, ez most elég messze áll tőlük. A Fehérvár elleni mérkőzést élet-halál harcként is felfoghatják, nem lesz könnyű dolga Háriéknak. A két csapat idén már háromszor játszott egymással, az első bécsi ütközetet és a fehérvári derbit nyerték a kék-fehérek, ám legutóbb, az osztrák fővárosban büntetőkkel a hazaiak győztek.

– A Bécs stílusa olyan, ha nem úgy folyik a mérkőzés, ahogyan ők szeretnék, akkor elkezdenek kizökkenteni a sípszó utáni lökdösődésekkel, fizikálisabb játékkal. Ez benne van a hokiban, ezekben a pillanatokban kell rájönnünk, hogy ezek nem érik meg nekünk, nincs szükségünk fölösleges kiállításokra, nem akarunk emberelőnyöket adni nekik. Mindkét csapatnak égetően fontosak a pontok, a fegyelmezettség nagy kulcs lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában