ICEHL

2024.02.22. 15:28

Előre a második helyért!

A Hydro Fehérvár AV19 jégkorongcsapata az ICEHL utolsó fordulójában Grazba látogat. Nagy tétje van ennek az összecsapásnak, ugyanis ha nyer Kiss Dávid alakulata, akkor a második helyen zárja az alapszakaszt, ami nem csak az ellenfél választásnál jelent előnyt, hanem egyben Bajnokok Ligáját is érhet.

Beke Zsombor

Ha a Fehérvár (fehérben) nyer, a második helyen végez

Forrás: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Szerda este fontos lépest tett az újabb történelmi tett felé a Volán, hiszen Ljubljanában nyertek Bartalisék 6-3-ra. Pedig az első húsz percben nagyon nem így nézett ki a mérkőzés, ugyanis az első harmadot követően 3-1-re vezettek a szlovénok. A Fehérvár azonban megrázta magát a szünetben, és egy 3-0-ás játékrészt produkálva megfordította az összecsapást, a záró etapot 4-3-as előnyről várhatta a magyar csapat. Ehhez még sikerült kettőt hozzárakni, így a végére sima lett a nehezen induló mérkőzés.

– Erős első harmad volt, legalábbis az ellenfél szempontjából. Pontosan azt történt, amire számítottunk, de nem azt terveztük, hogy ekkora előnyt adunk nekik. Ők jobban akartak, mi kicsit puhányak voltunk, nem támadtunk le keményen, rengeteg teret és időt hagytunk nekik, hogy körbekorcsolyázzanak minket. Előbb értek oda a kipattanókra és a gyors átállásokból a gyors hátvédeik folyamatosan csatlakoztak a támadásokhoz. Aztán a második, harmadik harmad magáért beszél, a csapat megint megmutatta a karakterét, elkezdtünk keményebben letámadni, többet lőni kapura, odaértünk a kipattanókra, playoff módban játszottunk. A harmadik játékrészben az emberelőnyös gólunk jókor jött, onnantól tudtuk, ezt már megnyerhetjük. Ettől függetlenül az a harmad oda-vissza rohanós játékot hozott, mindegyik csapat támadni akart. 1-3-ról fordítani és zsinórban öt gólt lőni nagy dolog. Örülök annak, ahogy reagáltunk fontos három pontot sikerült behúzni – értékelt a találkozót követően Kiss Dávid, a Hydro Fehérvár AV19 vezetőedzője.

Ezzel a három ponttal továbbra is tartja magát a Volán a második helyen a Salzburgot megelőzve két ponttal. Ha így zárnak a kék-fehérek, újabb történelmi tett lesz, hiszen az együttes sosem zárta az alapszakasz az osztrák központú ligában a második helyen. Ha ez sikerült, akkor ezen felül is fontos mérföldkövet hozhat létre a gárda, hiszen az alapszakasz második helye Bajnokok Ligáját is ér, azaz az Alba Aréna első klubmérkőzése jó eséllyel egy CHL-es találkozó lehetne. De ehhez meg kell verni idegenben a Graz együttesét rendes játékidőben. Az osztrákok számára ez már tét nélküli összecsapás lesz, biztosan az utolsó helyen zárják a 2023/2024-es idényt. Azonban a Volánnak intő jel lehet, hogy ebben az idényben ugyan Székesfehérváron kétszer a Fejér vérmegyeiek nyertek, Grazban a hazaiak diadalmaskodtak 6-4-re. A pénteki mérkőzés 19.15-kor kezdődik majd.

– Nagy téttel bír, de nem lesz különb, mint bármelyik másik meccsünk. Az alapszakaszban mindegyik találkozó téttel bírt, hiszen fontos pontokról volt szó. Most pont úgy jön ki, hogy az alapszakasz utolsó mérkőzése lesz számunkra az egyik legfontosabb bajnoki. Nem hiszem, hogy ez extra terhet róna bárkire, nem szabad stresszelnünk. Az utóbbi mérkőzősekből kiindulva az első harmadunkon muszáj javítanunk, úgy kell kimennünk a jégre, hogy egyértelmű legyen, azért jöttünk ide, hogy ezt gyorsan lezárjuk. A Graznak nem szabad lehetőséget adni arra, hogy a szezonjuk utolsó mérkőzésén egy bulihoki jellegű mérkőzésen szerezzenek egy gyors gólt, amivel motivációt kaphatnak egy eredményes záráshoz. Pénteken az első harmad lesz a meghatározó, meg szeretnénk szerezni a vezetést, onnantól kezdve pedig kontrollálni kell a mérkőzést és nem szabad kiengedni a kezünkből. Grazban valamiért soha nem ment olyan jól, nem csak idén, az előző években sem, remélem, ezúttal ezt le tudjuk vetkőzni. Nem adják majd könnyen ezt a mérkőzést, az biztos. Komoly céljaink vannak, tisztában vagyunk vele, mennyit érhet nekünk ez a hárompontos győzelem.

A második helyért folytatott küzdelemben a Hydro Fehérvár AV19 vetélytársa a Red Bull Salzburg, a bikák a Pustertal Wölfe otthonában zárnak, az olaszok már nem juthatnak be egyenes ágon a rájátszásba, de a hetedik helyet egy győzelemmel még elcsíphetik, ami a pre-playoffban még jól jöhet nekik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában