Tenisz

2024.03.13. 17:12

Ez nem tartott sokáig – már az első körben búcsúzott a Grand Slam-tornagyőztes Székesfehérváron

Richard Gasquet keddig búcsúja után a székesfehérvári 75 ezer dolláros ATP Challenger-torna másik sztárja, Dominic Thiem is kiesett, miután 6:3, 6:4-re kikapott a lengyel Daniel Michalskitől.

Nem hozott szerencsét Székesfehérvár Dominic Thiemnek

Fotó: ATP Tour

Nem volt hosszú életű a sztárok székesfehérvári tartózkodása, miután a francia Richard Gasquet már kedden, míg az osztrák Dominic Thiem szerdán elbúcsúzott a Kiskút Opentől.

Az osztrák játékos hétfőn este érkezett meg Székesfehérvárra, kedden pedig már a Kiskút Tenisz Klubban edzett. Ellenfele a selejtezőből érkező lengyel Daniel Michalski volt az első fordulóban. Thiem már rögtön az első játékban brékelt, azonban 2:1-nél nem tudta hozni a saját kezdését, és hamar 3:3 lett az állás. Ezután a lengyel nehezen, de hozta a saját szerváját, majd 15-re elvette ellenfelét, s ezután négy pontot hozott sorozatban, így 6:3-ra lezárta az első szettet.

A második játszmában sem kellett sokat várni az első brékre, 1:1-nél Michalski került előnybe. A lengyelnek ezután csupán egy bréklabdát kellett hárítania, ezen kívül saját adogatásait hozta, így 6:4-re a második szettet is behúzta. A selejtezőből érkező teniszező így vélhetően eddigi karrierje legnagyobb sikerét aratta, és 6:3, 6:4-el búcsúztatta a US Open-győztes Dominic Thiemet.

Bár a sztárok búcsúzak, még egy magyarnak, Piros Zsombornak szurkolhatunk, aki előtt így még nagyobb esély nyílik arra, hogy jó szerepléssel végre betörjön a top100-ba. Ehhez legalább az elődöntőig kellene eljutnia. Az első lépést Santiago Rodriguez Taverna ellen teheti meg.

ATP Challenger Tour, Kiskút Open, 1. forduló

Daniel Michalski (lengyel) – Dominic Thiem (osztrák, 1.) 6:3, 6:4

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában