Kettőből semmi

2024.04.13. 18:12

Újabb fájdalmas vereség

A pénteki 5-2-es vereség után szombaton 6-2-re kapott ki Lengyelországtól a férfi jégkorong-válogatott.

Szupkai Gábor

Fotó: Vörös Dávid / MJSZ

Ha a pénteki játékkal nem voltunk elégedettek, akkor szombaton egyenesen kiábrándultak lehettünk. Hangyányit ugyan jobban kezdtünk, de nem tartott sokáig, Falus nem tudta kitaszigálni a kapu elől Zygmuntot, aki kétszer is lőhetett, másodszor már eredménnyel, 1-0. A következő hat perc pedig maga volt a horror. Előbb Pas kotorta be a Bálizson átcsorgó lövést (2-0), majd Mihály Ákos adott el egy megszerzett korongot, a kapu mögül érkező centerezést Nilssont és Stipsiczet megelőzve Kapica lőtte be, 3-0. De nem volt vége, Tyczinski úgy korcsolyázta körbe a harmadunkat a kaput is megkerülve, mintha csak edzésen lenne, senki rá sem nézett, befordult a kapuval szembe, és kilőtte a botos oldalt, 4-0. És még negyedóra sem telt el. Az első harmadban nehéz lenne bármi pozitív momentumot kiemelni.

A mélyrepülés a második harmad elején is folytatódott. Nilsson kétszer is rossz helyre szabadított fel, a másodikat már megbüntették a lengyelek, Ciura tette a kapu elé a korongot Chmielewskinek, aki még húzogatott is kicsit Bálizs előtt, 5-0. 44 másodperc kellett mindehhez. A pénteki játék tehát semmit nem javult, hátul határozatlanok voltunk, mezőnyben esetlegesek, kapura veszélytelenek. Nem is csoda, hogy jött a hatodik lengyel gól, de szegény embert az ág is húzza módon Kiss Roland korijáról pattant be a korong, 6-0.

A harmadik játékrészt mi kezdtük gyors góllal. Stipsicz passza Galló sarkáról Nilssonhoz került, ő letette lövésre Hárinak, a lepattanót végül Sebők ütötte be a bal kapuvasnál, 6-1. Öt perccel a vége előtt Szabó Bence egyéni alakítása volt egy apró reménysugár, hogy ilyet is tudunk, a BJAHC védője saját kipattanóját lőtte be a korongot Galló közreműködésével, 6-2. A legvégén még Nagy Krisztián kiállításánál Bálizs bravúrjai is kellettek, hogy ne nőjön tovább a lengyel gólszám.

A bónusz rávezetések azért ma jobban mentek, Mihály Ákos és Nemes betalált, Bálizs pedig mind az öt lengyel büntetőt megfogta.

Vigasztalódjunk azzal, hogy ezek csak felkészülési meccsek. De ha nem javulunk, Bolzanóban kellemetlen meglepetések érhetnek minket. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában