Ha a csarnok nem kap zöld lámpát, visszalépnek a nemzetközi porondtól

2024.06.12. 10:00

A kosarasok jövőre ismét megcélozzák a bajnoki döntőt

Az alapszakaszban remekelt az Arconic-Alba Fehérvár kosárcsapata, a rájátszásban az első kört gond nélkül vették, azonban az elődöntőt elvesztették a Szolnokkal szemben. Végül a bronzéremmel kellett megelégedniük a koronázóvárosiaknak.

Horog László

Az utolsó közös kép a teljes, tavalyi csapattal az évzárón, többen másutt kezdik a következő idényt. A képen a klub ügyvezetője, Simon Balázs mellett a játékosoktól kapott, mindenki által aláírt mezben a gárda együttműködő partnerének cégvezetője, Szerepi Szabolcs

Fotó: Horog László/FMH

A kora ősztől kora tavaszig zajló első körben végig magabiztos volt Alejandro Zubillaga gárdája, az már az alapszakasz zárása előtt másfél hónappal biztos volt, hogy a másodiknál nem végeznek rosszabb helyen, az elmúlt fél évtized bajnoka, a Falco zárja az élen a playoff-ot megelőző időszakot, a szakemberek is Szombathely-Fehérvár döntőt vizionáltak. Még úgy is, hogy az edzőcserén áteső, hirtelen nagyot javuló Szolnok magabiztosan nyerte a Magyar Kupát, a fináléban azt a Szegedet mosták le, amely előzőleg búcsúztatta a favorit vasiakat.

A bajnoki elődöntőben jól kezdett az Alba, a hazai diadal és az idegenbeli vereség után a Gáz utcában 22 pontról veszítette el az elődöntő harmadik felvonását, ami később kiderült, végzetesnek bizonyult. A vége előtt 1,8 másodperccel erősen vitatható ítéletet követően nagy szerencsével győztek az olajosok, aki hazai pályán lezárták a párharcot, a fehérváriak számára maradt a ZTE elleni bronzcsata, a magabiztos győzelem.

Ahogy a korábbi években, a csapat ezúttal is jelentősen átalakul, kis híján új csapattal vágnak a 2024-25-ös idénynek. A légiósok közül akad, akiket marasztalnak, a szabályok változása – a korábbi öt helyett a klubok csak négy légióst alkalmazhatnak, a honi 23 évesekre vonatkozó szabály is megszűnik, nem kell egynek sem pályán lennie az új bajnokság alapszakaszának első félidejében – miatt a keretek mindenütt változnak. A fehérváriak klubelnöke, Balássi Imre – ahogy egy évvel korábban megvalósult – legutóbb is döntőbe várta a csapatot, de nem elkeseredett a bronz miatt.

– Természetesen szerettünk volna döntőt játszani, különösen annak fényében, hogy az alapszakasz vége előtt már jóval bebiztosítottuk a második helyet a Falco mögött. Egy éve nagy csatára, ötmeccses döntőre kényszerítettük a sárga feketéket. Erős volt a keretünk ezúttal is, minőségi légiósokkal, de sajnos elfogytunk a végére. Az amerikai Robertsre sérülés miatt a végén nem számíthattunk, ő nagyon hiányzott, nem volt elég mély a rotációnk. A negyedik, szolnoki meccsen egyszerűen kevesen voltunk, de harcoltunk a végsőkig. A szezont a körülmények ismeretében sikeresnek értékelem. Azt egy éve is tudtunk, hogy a magyar magot meg kell erősítenünk, ez kulcsfontosságú, főleg, ha a légiósok ilyen-olyan oknál fogva kiesnek, kellenek hazai kulcsemberek, akik jó döntéseket hoznak sorsdöntő szituációkban. Azonban tudni kell, kevés a honi, minőségi játékos, a jövedelmi igények pedig az egekben, tehát észnél kell lenni az igazolásoknál. Bár a hazai mezőnyben stabil, erős klubnak számítunk, a mi lehetőségeink is végesek, a megszokott, belső hierarchiát nem szeretnénk felborítani egy-egy igazolással. A nemrég zárult idényben nem tudtuk a magyar magot terveink ellenére kellően megerősíteni, a legutóbbi szezon zárása óta azon dolgozunk, hogy ez megváltozzon. Úgy gondolom, e tekintetben feltétlenül előrelépünk. Miután a külföldiek száma csökken, a magyar kosarasoké nő, a piac szereplői, a menedzserek ezt igyekeznek is maximálisan kihasználni, elég érdekes összegek forognak az ügynökök és a kosarasok részéről.

A következő idény kapcsán a klub első embere elmondta, a csarnokon az elmúlt időszakban jelentős fejlesztéseket hajtottak végre, amelyek a nézők kényelmi szolgáltatásai mellett az energiahatékonyság tekintetében is fontosak. Utóbbival olyan összeget tudnak megspórolni, amit másra tudnak költeni.

– Ismét indulunk a nemzetközi porondon, a bajnoki bronzéremnek köszönhetően a FIBA Europa Cup sorozaton, ahol legutóbb is. Azt egyelőre a nemzetközi szövetség vizsgálja, hogy a csarnokunk alkalmas, vagy sem. Ez küzdelmes volt az elmúlt években is, de végül mindig megkaptuk a megfelelő engedélyeket, a kért változásokat végrehajtottuk. A FIBA most is vizsgálódik, de más városban, más helyszínen nem szeretnénk játszani, amennyiben a Gáz utcai létesítményünk kapcsán nem kapunk zöld lámpát, visszavonjuk a nevezésünket. De erre nem gondolunk, hiszen a minőségi külföldiek szerződtetését befolyásolja, hogy kilépünk -e a nemzetközi színtérre,vagy sem. Ők érthetően szeretnék megmutatni magukat minél több helyen. Három játékossal tárgyalunk, akik már tavaly erősítettek bennünket, tehát akadnak, akiket szeretnénk megtartani. Ha ők igent mondanak, centert feltétlenül szeretnénk még igazolni, leginkább a tengerentúlról. Három játékost szerződtettünk, velük egyértelműen jobbak leszünk, Krivacevic Marko, Filipovics Márkó és Németh Ákos nálunk folytatja. A tavalyi szezonban sok lehetőséghez jutó, fiatal irányítónk, Kass Balázs és csapatkapitányunk, Vojvoda Dávid marad, úgy gondolom, erősek leszünk az új idényben is. Krivacevic az utóbbi időszakban kezdő volt a Falcóban, a válogatott bedobó, Filipovics a tavaszt Kaposváron töltötte, előzőleg rendkívül erős bajnokságokban edződött, ráadásul nem kerül idegen helyre, éveket töltött már Fehérváron. Németh Ákos az elmúlt három szezonban a ZTE-ben szerepelt.

Az elnök azt mondja, a cél minimum az elődöntő, de inkább a bajnoki finálé, a nemzetközi kupában pedig szeretnének továbblépni a csoportból, tisztességesen helytállni, erős nemzetközi szinten is jegyzett csapatokkal mérkőzni az Alba Regia Sportcsarnokban. A Magyar Kupában érmet óhajtanak, az utóbbi két idényben rendkívül balszerencsések voltak, ugyanis mindkétszer a nyolc között, a négyes döntőbe vezető úton a Falcóval találkoztak Vasban. Az egymeccses, idegenbeli negyeddöntőben, mindkétszer alulmaradtak az Aréna Savariában. Nagyon reméli, Fortuna ezúttal kegyesebb lesz velük a sorsolásnál.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában