Viszlát, minden jót!

2024.06.18. 10:36

Két távozó Csákvárról

Babós Levente után most Tamás Nándor eligazolását jelentette be a Fejér megyei klub.

Szupkai Gábor

Tamás Nándor nem az eligazolásának örül ennyire

Fotó: aqvitalfc.hu

Régóta tudni lehetett, ám hivatalossá csak az elmúlt héten vált, hogy a húsz éves, korosztályos válogatott Babós Levente (kölcsön)szerződése lejártát követően távozik a klubtól.

A játékos tavaly nyáron érkezett a Puskás Akadémiától kölcsönbe Csákvárra, ahol az elmúlt bajnoki szezonban huszonnyolc mérkőzésen lépett pályára, öt sárga lapot kapott és három gólt szerzett. Most úgy döntött, elfogadja az NB I-es Újpest ajánlatát, s a Megyeri útra szerződik.

Szintén hetek óta tudtunk róla, ma viszont hivatalossá vált: távozott a villámléptű szélső, Tamás Nándor is.

A Puskás Akadémiától még 2018-ban érkezett kölcsönbe a még mindig csak 23 éves Tamás Nándor, aki azóta 130 másodosztályú bajnokin lépett pályára az Aqvital FC színeiben és 15 gólt szerzett. Különösen az elmúlt szezon sikerült jól számára, mindössze három NB II-es meccset mulasztott és hat góllal járult hozzá a csapat biztos bentmaradásához.

Nem véletlen, hogy több, magasabb osztályban szereplő klub érdeklődését is felkeltette. Információink szerint a következő idényben a szlovák első osztályba feljutó FC Komárno együttesét erősíti.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában