Megye III

2024.06.05. 09:32

Mesternégyes a zárásra

A vármegyei III. osztályú labdarúgó bajnokság 30. és 26. fordulóival zárult az idei pontvadászat. Északon az első két hely sorsa már korábban eldőlt, de megsüvegelendő, hogy az iszkaszentgyörgyi Balla Tamás szinte egymaga győzte le a Kajászót, négyet vágva, míg a bronzéremért harcba szálló csapatok közül a Tordas-Gyúró Egyetértés lett a befutó, annak ellenére, hogy riválisa is győzni tudott. Délen miután a Kőszárhegy simán kikapott Vajtán, és a Nagylók Sárszentágotán győzött, utóbbi ért fel a dobogó harmadik fokára.

Káldor András

A Pázmánd SE (piros) hazai pályán a Ráckeresztúr legyőzésével búcsúzott az idénytől

Fotó: Kricskovics Antal / FMH

ÉSZAKI CSOPORT

Tóvill-Kápolnásnyék II. (4.) – Baracska (5.) 5-3 (1-1)

Vezette: Klujber Kristóf.

Tóvill-Kápolnásnyék II.: Márta – Peng (Zsalkovics), Lőrincz B., Rózsa, Szente – Nagy E., Kutai (Kovács O.), Molnár G. (Szentgyörgyi), Nagy P. (Sziládi) – Domak (Móricz), Lőrincz M.

Baracska: Varga D. – Kondor, Moharos, Csókás, Rajnai (Hőlaki) – Gál B., Kovács-Szántó B., Juraszkó, Kovács-Szántó Zs. (Berger) – Horváth B., Benkő (Novák).

Gól: Lőrincz M. (28.), Kovács O. (50.), Peng (54.), Rózsa (81.), Móricz (84.), ill. Hőlaki (88., 90.), Moharos (15.).
Kajászó (11.) – Iszkaszentgyörgy (2.) 3-4 (2-2)

Vezette: Góbi Soma Gábor.

Kajászó: Bőke – Csik, Pintér R., Hepp, Pintér B. – Bélley, Pfeiffer, Tapolcsányi (Jámbor), Horváth B. (Farsang) – Lajos, Hostyisovszki.

Iszkaszentgyörgy: Parrag – Réti (Pécsi), Gál D., Nemes (Tóth F.), Balla T. – Lehota (Szunoman), Fábián, Nyers, Szonda (Kuti) – Néma (Schieder), Czvikli.

Gól: Pfeiffer (41., 76.), Hostyisovszki (13.), ill. Balla T. (29., 33., 50., 65.).
Pázmánd SE (9.) – MPF-Ráckeresztúr (8.) 4-0 (0-0)

Vezette: Rózsa Ádám.

Pázmánd SE: Lőrincz – Szilágyi, Kutai, Kovács D., Mocsári (Kiripolszki) – Czakó P., Rigó (Joao), Domak, Varga J. (Imre) – Czakó B., Tóth O. Vezetőedző: Domonics Zoltán.

MPF-Ráckeresztúr: Sárosi – Joó, Gajdó, Szűcs J., Lakatos – Pintér L., Takács B. (Scheszták), Borsos, Papp Gábor (Papp Gergő) – Szulyák (Takács M.), Szabó Gy. (Nagy L.).

Gól: Mocsári (70., 77.), Varga J. (57.), Czakó P. (90.).

Kiállítva: Sárosi (78.).
Csókakő (13.) – Söréd (10.) 2-7 (0-5)

Vezette: Szabó Dániel.

Csókakő: Weiger – Kovács A. (Schneider D.), Virág, Lakatos, Dicső – Jelena (Jakab), Falusi (Bebesi), Szabó Sz. (Mernyei), Albert – Visi, Filotás (Grozly).

Söréd: Varga I. – Bikádi (Takács B.), Boros M. (Apolczer), Hajas, Varga L. (Horváth T.) – Németh II. Dávid, Oláh (Farkas B.), Kaufmann, Németh I. Dávid – Tábi, Iványi (Akkermann).

Gól: Dicső (57.), Albert (85.), ill. Varga L. (5., 51.), Boros M. (24., 29.), Oláh (1.), Hajas (40.), Kaufmann (88.).
Pusztavám-Jüllich (7.) – Tordas-Gyúró Egyetértés (3.) 6-7 (6-5)

Vezette: Wittner József.

Pusztavám-Jüllich: Kéray – Bedő, Fürész (Kálhok A.), Lascsik G. (Csordás, Kornseé), Jakus – Gergő, Magosi, Kis, Deme – Veress (Lascsik B.), Kálhok D.

Tordas-Gyúró Egyetértés: Szabadi – Huszár, Nádpor, Horváth B., Szalay (Csóti) – Kenyér, Szilágyi, Serák A., Vetró (Vlad) – Hernádi (Serák Sz.), Győri (Borsos).

Gól: Kis (16., 30., 39.), Magosi (4.), Veress (13.), Lascsik G. (36.), ill. Szilágyi (23., 27.), Horváth B. (43., 51.), Győri (18.), Vetró (38.), Csóti (75.).

Kiállítva: Serák A. (84.).
Szabadnapos: Újbarok (12.), Velence TSE (1.), Dinnyés (6.).  
A góllövőlista végeredménye:

1. Pfeiffer Róbert (Kajászó) 25 gól

2. Balla Tamás (Iszkaszentgyörgy) 23 gól
3. Márkus Adrián (Pázmánd SE), Szekely Jóska (Dinnyés) 21-21 gól
DÉLI CSOPORT
Vajta (8.) – Kőszárhegy (4.) 3-0 (1-0)

Vezette: Gebei Bálint.

Vajta: Sebestyén – Meister, Tángli Cs. (Török), Kovács D. (Bogdán), Tángli G. – Csányi (Sárközi), Kovács N. (Németh J.), Tóth B., Farkas J. – Móri, Rupa.

Kőszárhegy: Dobosi – Süveges (Gyügyi), Vágner M., Vágner T. (Chrisztóf), Büki – Lencsés, Vágner V., Pereczes, László – Balogh R., Horváth B. Vezetőedző: Potyondi Dániel.

Gól: Csányi (20., 65.), Kovács N. (74.).

Kiállítva: Vágner M. (80.), Lencsés (81.).

Alap (12.) – Kulcs (13.) 2-1 (1-0)

Vezette: Szűcs Zoltán.

Alap: Szopori – Bölcskei B., Lengyel, Vargyas, Varjas – Dombi, Kaszás, Cseke (Lakatos), Bölcskei Sz. (Bauer) – Kisari, Szalai A.

Kulcs: Murvai – Gallai, Németh P. (Seres), Godó (Herczog), Ócsai N. – Cseresnye, Ócsai G. (Antal), Balla D., Kozma – Horváth L., Nyuli (Kolmankó).

Gól: Lakatos (43.), Szalai A. (63.), ill. Seres (90.).

Kiállítva: Kozma (62.).

Kisláng (1.) – Dég (6.) 2-0 (1-0)

Vezette: Durecz Balázs István.

Kisláng: Ányos – Takács M., Nagy M. (Jakab), Árki, László – Juhász J., Molnár A. (Ujhelyi), Burkus, Szántai (Lévai) – Izing, Jánosi. Edző:

Dég: Tóth P. – Varga A., Szalkai, Rostás, Kiss Zs. (Bögyös) – Vései, Boda (Talkovics), Kovács Á., Pénzes (Sörös) – Horváth F., Gál L. (Borbély).

Gól: Juhász (1., 76.).

Kiállítva: Rostás (90.).
LMSK (5.) – Cece (11.) 6-0 (1-0)

Vezette: Béd Ákos.

LMSK: Zsidó – Király, Pap, Sütő, Tóth M. (Tímár) - Tóth V., Horváth P., Balázs, Kerti (Teichel K.) - Teichel I., Bagó (Vajda). Vezetőedző: Nagy Bálint.

Cece: Joháczi – Kacz, Nagy B., Klazer II. Balázs, Budai – Klazer I. Balázs, Baki, Berta, Szalai B. - Jakubek, Király G. (Király L.). 

Gól: Tóth V. (45., 72., 84.), Pap (48.), Vajda (82.), Király (90.).
Szabadegyháza (14.) – Rácalmás (10.) 2-5 (1-3)

Vezette: Petrovszki Barna Pál.

Szabadegyháza: Árkus – Csuri B., Dezső (Karbacz), Fekete, Csuri P. – Borsos, Rátkai, Veres, Oláh, Bernáth – Kotulák A. (Zámbó).

Rácalmás: Tóth Cs. – Nagy B., Pinte, Bartók (Szabó Z.), Juhos – Homolya (Horváth R.), Suplicz, Kovács Zs., Hornyák – Molnár V. (Hatvany), Balogh R.

Gól: Csuri P. (17.), Borsos (72.), ill. Balogh R. (20., 73.), Nagy B. (28.), Bartók (44.), Horváth R. (86.).
Lajoskomárom II. (2.) – Tác-Csősz (9.) 2-2 (1-2)

Vezette: Farkas István.

Lajoskomárom II.: Balogh B. (Farkas D.) – Esze (Fejérpataky), Vitányi (Hajgató), Lakk, Zsoldos (Pruck) – Gógán, Csizmadia, Orosz (Kunos), Balogh K. – Juhász R., Szili B.

Tác-Csősz: Bodó – Réti (Kovács A.), Végh, Tóth V. (Farkasréti), Szalai I. – Bindics, Katona (Pájer), Kiss R., Méreg – Kovács J. (Magda), Szeidenléder.

Gól: Orosz (28.), Csizmadia (90.), ill. Katona (10.), Szalai I. (23.).
Sárszentágota (7.) – Nagylók (3.) 1-3 (0-1)

Vezette: Pintér Róbert.

Sárszentágota: Varga D. – Horváth A. (Grega), Kovács K., Barabás (Virág F.), Mátyus – Varga K. (Sebestyén), Gula, Hajdinger, Rigó (Knapp, Virág L.) – Vinklár, Kovács D. Vezetőedző: Szilágyi Szabolcs.

Nagylók: Leszák (Heiczinger) – Határ, Szekeres, Szabó E., Álland (Kovács K.) – Killer P., Killer D. (Varga Z.), Kulcsár, Németh T. (Virág) – Kovács M., Takács Sz.

Gól: Kovács K. (47.), ill. Szabó E. (59., 75.), Killer P. (9.)
A góllövőlista végeredménye:

1. Tóth Vincent Krisztián (LMSK) 40 gól
2. Vágner Viktor (Kőszárhegy) 34 gól
3. Kovács Nándor (Vajta) 23 gól

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában