E-sport

2024.06.25. 17:51

Ott lesz a Final Fouron az Alba

Lezárult a HUNBA2KET NBA2K Bajnokság alapszakasz, amelyben a harmadik helyen zárt az Arconic-Alba Fehérvár, így bejutott a sorozat Final Four döntőjébe.

Szabó Róbert

Az Arconic-Alba Fehérvár is bejutott az e-sport bajnokság döntőjébe

Fotó: hunbasket.hu

Április végén jelentette be a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége, hogy beszáll az NBA2K nevű kosárlabda szimulátor virtuális közösségébe, és első alkalommal megrendezi a HUNBA2KET NBA 2K bajnokságot. Mint azt az áprilisi közleményében a szövetség írta, nem titkolt céljuk, hogy becsatlakozzanak az eFIBA vérkeringésébe, és azért hívták életre ezt a sorozatot, hogy eldőljön kik viselhetik majd a címeres mezt.

A bajnokságban összesen nyolc csapat indult el, köztük az Arconic-Alba Fehérvár is indított egy csapatot. Minden együttes kétszer játszott egymással, így tizennégy mérkőzés után alakult ki a végeredmény. A csapatokat egy játékos irányította.

A székesfehérvári együttes a tizennégy találkozóból nyolc alkalommal hagyta el győztesen a pályát, négyszer játszott döntetlent és csupán kétszer szenvedett vereséget, így 28 pontot szerzett. Ez a teljesítmény a harmadik helyre volt elegendő, amely részvételi lehetőséget jelent  a június 29-i élő négyes döntőn.

Az élen a MetaTensei e-sport csapata zárt, amely csupán egy alkalommal nem tudott nyerni, akkor is döntetlent játszott, így 40 ponttal zárt, míg a második a SMAFC lett 30 ponttal. A negyedik, még döntős helyet a Körmendi Sport Egyesület MTE Esport néven induló csapata szerezte meg.

A döntőt június 29-én rendezik majd a budapesti Gamerlandben, ahol egy egész napos kosárlabda fesztivál várja a szurkolókat, és a sportág szerelmeseit. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában