Elégedett volt Lamin Colley-val

2 órája

Hornyák Zsolt: Megérdemelten nyertünk

Nehéz mérkőzésen aratott megérdemelt, 2-1-es győzelmet a Puskás Akadémia FC az Újpest FC otthonában. A találkozó után Hornyák Zsolt vezetőedző értékelte a látottakat.

Szabó Róbert

Hornyák Zsolt szerint egy góllal jobbak voltak ellenfelüknél

Fotó: puskasakademia.hu

– Ismeretlenbe repültünk, de Grzelakot ismertük már a múltból, a stílusát és a rendszerét gondoltuk, hogy nem fogja megváltoztatni, azt, amivel sikert ért el a Fehérvárnál is – kezdte gondolatait a mérkőzést követő sajtótájékoztatón Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia FC vezetőedzője. Hozzátette, úgy érzi jól felkészültek, főleg annak a fényében, hogy 2-1-re meg tudtak nyerni egy ilyen nehéz mérkőzést.

A felcsútiak trénere szerint az első félidőben mindkét fél tapogatózott, aztán a második játékrészben teljesen megváltozott a játékuk, jobbak voltak, főleg a lepattanó labdáknál, aminek aztán meg is lett az eredménye.

– A félidőben próbáltam megnyugtatni a középpályásaimat, mert az első játékrészben hiányzott a konstruktív labdakihozatal. A másodikban aztán feljavultunk, a lepattanó labdáknál jobbak voltunk, főleg Nissila és Plsek. Több labdát gyűjtöttünk be és gyors kontrákat tudtunk vezetni ami a mi erősségünk – folytatta Hornyák. Kiemelte, Pécsi Árminnak is elévülhetetlen szerepe volt a sikerben, hiszen több bravúrt is bemutatott.

Hornyák Zsolt nem ment el Lamin Colley teljesítménye mellett sem, aki szerinte már-már mumusa lesz a Ferencvárosnak és az Újpestnek, de reméli, a többi ellenfél kapujára is hasonló veszélyt fog okozni az idény hátralevő részében.

– Egy góllal úgy érzem hogy jobbak voltunk, és a második félidőben látott jó csapatmunkának köszönhető ez a diadal. Az Újpest mindenki számára egy nagyon veszélyes ellenfél lesz, sok sikert kívánok nekik ehhez, hiszen fontos egy jó Újpest a magyar bajnokság számára. Nyerjenek sok mérkőzést, csak ne ellenünk. A csapatomnak köszönöm a mutatott játékot, amellyel megérdemelten nyertük meg a mai mérkőzést – zárta gondolatait a tréner.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában