Küzdelmes mérkőzésen nyert a Vidi a másodosztályú FC Ajka ellen

2024.07.05. 14:45

Már be is mutatkozott az új középpályás, Bedi Bence

Új játékossal bővült a Fehérvár FC játékoskerete. A Zalaegerszegi TE csapatkapitányának lejárt a szerződése a nyugati végen, s elfogadta a Vidi invitálását. Az NB II 11. helyén zárt FC Ajka elleni felkészülési mérkőzésen be is mutatkozott a piros-kékeknél.

Ferencz Balázs

Katona Mátyás büntetőből szerezte a győztes gólt az FC Ajka ellen

Forrás: fehervarfc.hu

Péntek reggel bejelentéssel jelentkezett a Vidi honlapja, amire a napokban már számítani lehetett a fehérváriak szerződtették a 27 esztendős középpályást, Bedi Bencét. A ZTE FC meghatározó játékosa eddig 141 NB I-es mérkőzést vívott meg pályafutása során, ezeken hétszer talált be az ellenfelek kapujába.

A Magyar Kupa-győztes Bedi még nem volt kezdő a Vidiben, az Ajka elleni 2x60 perces összecsapáson a második sor tagjaként lépett pályára. A zárt kapus összecsapás előtt csak a combhajlítósérüléssel bajlódó Tóth Tamás Vid, valamint Franck Bambock tréningezett külön a melegítő társaktól. 

A fehérváriak ragadták magukhoz a kezdeményezést, gyorsan, ötltesen próbáltak futballozni, de gólhelyzetet ritkán alakítottak ki. Melnyik, valamint a bal oldalon Schön és Lirim Kastrati diktáltak nagy iramot, és Pető Milán is igyekezett hatékonyan forgatni a labdákat. A 25. percben aztán szépen járatták a labdát a hazaiak, a balon felfutó Kastrati laposan centerezett,  Schön Szabolcs pedig 13 méterről helyezte a hosszúba a labdát, 1-0.

„Ez egy villám, mintha robogó lenne benne” – szólt ki a lelátón ücsörgő, bevetésre váró ajkai társakhoz Kovács Nikolasz, aki megszenvedett Kastrati mellett.
A 30. perc utáni ivószünetet követően Tóth Balázsnak kellett nagyot védenie, majd babos Bence talált be majdnem korábbi csapatának, hatalmasat mentett az ajkai kapus. 

A második 60 percre szinte teljes sort cserélt a Vidi, valamint az Ajka is számos poszton változtatott, így került a pályára a vendégek erősebbik sora.A Vidiben ekkor már Bedi Bence is szerephez jutott, sőt, a próbajátékon lévő szélső védő, Huszti András is beszállt. A 62. percben egyenlített az Ajka, Borsos beadását Szvoboda perdítette a kapuba Dala Martin hasa alatt, 1-1. Két perccel később egy szöglet után aztán Huszti lőtt a tizenhatoson kívülről, labdája lepattant, a kapu előtt Kovács Patrik termett, aki a léc alá vágta azt, 2-1. Erre is volt válasza az NB II-es alakulatnak.  Egy beívelést Borsos hat méterről csúsztatott a kapuba, 2-2. Ezután inkább az ajkaiak irányítottak. A hajrában ment előre a Vidi a győztes találatárt. Végül a 114. percben Katona Mátyás kiharcolt egy tizenegyest, majd értékesítette is azt: nagy erővel lőtt a bal alsóba, 3-2.

– Az egész heti kemény munka után, egy nagyon erős ellenféllel szemben jó meccset játszottunk. A kétszer 60 perces találkozó elérte a célját, az eredmény teljesen másodlagos – fogalmazott a találkozót követően Pető Tamás, a Fehérvár FC vezetőedzője. – A mutatott játékra voltam kíváncsi, nagyon jó volt egy-két olyan taktikai elemet viszontlátni a játékunkban, amelyeket a héten az edzéseken már gyakoroltunk. Ezen a héten már voltak taktikai jellegű edzéseink is, de nyilván van még hova fejlődnünk és van hova fejleszteni a játékosokat is. A szlovén edzőtáborban már abszolút a taktikai elemek gyakorlására fogunk rámenni. Örvendetes, hogy ismét nagyon sok fiatal játékos lépett pályára nálunk, külön szeretném kiemelni a 2008-as születésű Lakatos Kristófot, aki most még csak 15 éves, ennek ellenére maximálisan helytállt a mai meccsen, sőt bizonyította, hogy extra tehetsége, óriási értéke a klubnak és az egész magyar labdarúgásnak is.
A Vidi július 8. és 18. között edzőtáborozik Kranjska Gorán. 

JEGYZŐKÖNYV

Fehérvár FC – FC Ajka 3-2
Sóstói Stadion edzőpálya, zárt kapuk mögött, vezette: Andó-Szabó Sándor.
Fehérvár FC: Tóth Balázs (Dala Martin, 61., Veszelinov, 91.) – Bohdan Melnyik (Huszti András, 61.), Nikola Szerafimov (Lakatos Kristóf, 91.), Spandler Csaba (Kasper Larsen, 61.), Schön Szabolcs (Simut Mario, 61.) - Tobias Christensen (Bedi Bence, 61.), Csongvai Áron (Kovács Bence, 61.) - Babos Bence (Nicolas Stefanelli, 61.), Pető Milán (Berki Marcell, 61.), Lirim Kastrati (Katona Mátyás, 61.) - Nejc Gradisar (Kovács Patrik, 61.) Vezetőedző: Pető Tamás
FC Ajka: Szabados (Horváth D., 61.) – Kopácsi, Frák (Kitl, 61.), Nagy K. (Gaál, 61.), Pantovic (Major, 61.), Kovács N. (Zsolnai, 61.), Csizmadia (Sejben, 61.), Tóth G. (Borsos, 61.), Doncsecz (Szvoboda, 46.), Tar Zs. (Csemer, 61.), Horváth P. (Szarka, 61.) Vezetőedző: Schindler Szabolcs
Gól: Schön (25.), Kovács P. (64.), Katona (114.) ill. Szvoboda (62.), Borsos (67.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában