Elköszöntek tőle

2024.07.02. 07:07

Távozik a spanyol élvonalbeli klubtól az Alba korábbi kosarasa

Somogyi Ádám egy év után távozik a MoraBanc Andorrától, jelentette be hivatalos oldalán a spanyol élvonalban szereplő együttes.

Szabó Róbert

Somogyi Ádám (fehérben) egy évvel ezelőtt távozott az Arconic-Alba Fehérvártól

Fotó: FMH-archív (Nagy Norbert)

Az irányító 2022 nyarán igazolt az Arconic-Alba Fehérvárhoz a Falco KC Szombathelytől, majd ezüstérmet szerzett a csapattal és 12,8 pontot átlagolt az idény során. Ezután azonban nem maradt Székesfehérváron, hanem légiósnak állt és a spanyol élvonalba frissen visszajutó Morabanc Andorrához igazolt, ahol két esztendőre szóló szerződést írt alá úgy, hogy a második évet akkor kezdheti meg, ha a klub számol vele és érvénybe lépteti az opciót. 

– Kétéves szerződést írtam alá a MoraBanc Andorrával, amelyből a második csapatopciós, vagyis ha június harmincadikáig a klub írásos formában jelzi, hogy nem számol velem, megszűnik a kontraktus és szabadon igazolható játékos leszek – nyilatkozta még június közepén a Nemzeti Sportnak a válogatott kosaras. Hozzátette, a csapat jelezte számára, hogy igényt tart a játékára, így nagyon úgy néz ki, hogy a következő idényben is marad. 

Június végére ez az álláspont azonban úgy néz ki megváltozott, hiszen a klub hivatalos oldalán jelentette be, hogy nem él opciós jogával és nem hosszabbítja meg Somogyi szerződését, aki így szabadon igazolható játékossá vált. 

A kosaras az elmúlt idényben 26 mérkőzésen kapott szerepet, amelyeken átlagban 3,5 pontot dobott, 1,1 lepattanót szedett és 1,5 gólpasszt osztott ki.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában