Szoros lett a vége

2 órája

Vereséggel kezdett a Puskás

Szoros mérkőzésen végül 4-3-ra kikapott a Puskás Akadémia FC női csapata az SK Csíkszereda elleni felkészülési mérkőzésen.

Szabó Róbert

Ausztriában folytatja a felkészülést a Puskás Akadémia FC női csapata

Fotó: puskasakademia.hu

Miután a hétvégén elrajtolt a férfi labdarúgó NB I lassan a Puskás Akadémia FC női futballistái is elkezdik a felkészülést az új idényre. Az elmúlt hétvégén az SK Csíkszereda ellen lépett pályára Halászi Kinga együttese felkészülési összecsapáson.

A székelyföldi együttes az elmúlt idényben rájátszásba jutott a román első ligában, végül a harmadik helyet szerezték meg a pontvadászatban.
A felkészülési találkozón Halászi Kingáék több hibát is vétettek, ami miatt a Csíkszereda három gólt is szerzett a szünetig. A vége szoros lett, az új igazolás Krsztina Tanaszkovics is betalált, de egyenlíteni már nem sikerült.

A mérkőzés után Halászi Kinga vezetőedző értékelte a látottakat.

– Messze nem voltunk még csúcsformában, ez volt az első edzőmeccs, amely a felkészülést szolgálta. Sok volt a hiba, de az edzőtáborban igyekszünk fejlődni – mondta a találkozóval kapcsolatban a tréner.

A Puskás Akadémia FC női csapata akárcsak korábban a férfi Ausztriában edzőtáborozik, ahol a Linzzel és a cseh Slováckóval méri majd össze erejét.

Felkészülési mérkőzés

Puskás Akadémia FC – SK Csíkszereda 3-4 (2-3)
Gól: Pécsi, Szurovceva, Tanaszkovics

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában