Újak és régiek a fedélzeten

2 órája

Egyre több játékos tér vissza

Egyre közelebb a felkészülés kezdete, a Hydro Fehérvár AV19-hez pedig szép lassan érkeznek vissza a játékosok.

Szabó Róbert

Josh Atkinson már ismerős, Sam Jardine és Chris Brown még új terepen az Alba Arénában

Fotó: Hydro Fehérvár AV19 / Facebook

Hivatalos közösségi oldalán csöpögteti szép lassan a felkészülés kezdetével kapcsolatos információkat az osztrák bázisú jégkorongligában (ICEHL) szereplő Hydro Fehérvár AV19.

A csapat, valamint az Alba Aréna egy héttel ezelőtt egy kis videóban mutatta be, hogy felkerült a palánk, valamint már az első jég is elkészült a pályán.

A pálya mellett szép lassan a játékosok is visszatérnek Székesfehérvárra. Elsőként Rasmus Kulmala, majd a hatodik fehérvári szezonjára készülő Tim Campbell érkezéséről számolt be a csapat, akinek különleges fogadtatásáról csapattársa, Erdély Csanád gondoskodott a reptéren. Utánuk Joel Messner valamint Trevor Cheek is visszatért a fedélzetre, míg csütörtökön Josh Atkinson is megérkezett Székesfehérvárra. Utóbbival együtt a Volán két új jégkorongozója, Sam Jardine és Chris Brown is lejelentkezett a gárdánál.

A Hydro Fehérvár AV19 három felkészülési mérkőzéssel hangol az új idényre, amely igazán mozgalmasnak ígérkezik az olimpiai selejtezőtorna, valamint a CHL-indulás miatt. A szeptemberi szezonrajt előtt augusztus 13-án a cseh Mountfield HK, majd egy nappal később a szintén cseh SC Marimex Kolin ellen lép jégre a gárda, majd augusztus 23-án a szlovák HK Nitra ellen zárja a hangolódást.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában