Hüttner Csaba óvott, így született bronzérem

2024.08.27. 19:15

Kapitányi dicséret a sukorói kajakosoknak

Elismerően értékelte a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia válogatottjainak világbajnoki szereplését Hüttner Csaba szövetségi kapitány.

Németh Krisztián

Fotó: Magyar Kajak-Kenu Szövetség, PaddlePhotography

Az üzbegisztáni Szamarkandban vasárnap befejeződött, az olimpiai programban nem szereplő versenyszámok világbajnoksága. A sukoróiak közül Kőhalmi Emese K1 1000 és 5000 méteren nyert, a mix négyessel, a többi között klubtársával a vb-újonc Ujfalvi Laurával lapátolt ezüstérmet. Vasárnap drámai körülmények alakultak ki, hatalmas hullámok kerekedtek, nagyon "lötyögős" lett a víz.

– Mesi tényleg nagyon szépen oldotta meg ezt is, rendkívül ügyes volt. Az ötezres döntők előtt mindenkinek azt mondtuk, hogy az elején próbáljanak meg egy erős egyenest menni, húzzák az iramot, mert ilyen körülmények között nem lehet vizezni és ha később nagyon elkezdi valaki nyomni, akkor elsüllyed. Mesi a harmadik körnél meglátta a lehetőséget, amikor Andersson és Litvinchuk összeakadt, de enélkül is vélhetően megnyerte volna, mert sokkal jobb erőállapotban volt riválisainál – fogalmazott Hüttner Csaba, szövetségi kapitány.

Ami pedig a mix négyes ezüstjét illeti:

– Miénk volt a legfiatalabb négyes, akik többek között egy olyan portugál egységet is legyőztek, amelyben ott volt Pimenta, Baptista és Portela is. Ez egy hatalmas fegyvertény, mindent megtettek és végig hittek magukban. Kiváló csapatot alkottak és boldog vagyok, mert most kaptak egy visszaigazolást arról, hogy a jövőben is van keresnivalójuk ezen a szinten.

Nagy dráma volt, miután a sukoróiak újonca Rugonfalvi-Kiss Janka célba ért K 200 méteren. Erről is mesélt a szakvezető.

– Először csak a dán lányt hozták ki harmadiknak, majd fölmentem a versenybírósághoz óvni a célfotóra hivatkozva. Ezen egyáltalán nem lehetett különbséget látni a dán és Janka között, így végül kihozták holtversenyre. Egyébként nagyon sokat kellett várni az indulásra a rajtban. Az ukrán lány, akit amúgy Janka a középfutamban megvert, olyan jól kapta el az indulást, hogy nem lehetett utolérni. Viszont Janka volt a mezőny legfiatalabb indulója, hatalmas eredmény tőle ez a harmadik hely – zárta értékelését a kapitány.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában