Laufer Gabriella mindig rajongott a kosárlabdáért

– Decemberben leszek 24 esztendős, 11 évesen kezdtem a kosárlabdát, most következik a 14. szezonom. A kosárlabdázás több dolgot kipróbáltam, úsztam, rövidebb ideig karatéztam, valamint 3 évig öttusáztam, illetve akkoriban még csak úszás, futás szerepelt a programban. Mióta az eszemet tudom, már jártam szurkolni a helyi férfi csapat meccseire apukámmal, testvéremmel. Szabadidőmben mindig lejártam dobálni tesómmal, vagy akár egyedül is, az iskolai szünetekben mindig kosárlabda került a kezembe és mentünk le pattogtatni, akár öt percre is. Szerettem az öttusát, de az úszás után beleuntam a hajszárításba, valamint igazából mindig is a kosárlabda felé húzott a szívem. Volt két osztálytársam, akik már kosaraztak és állandóan arról meséltek, hogy milyen jók az edzések, így ötödikes általános iskolásként én is elkezdtem – mondja Laufer Gabriella.

A 184 centiméterre nőtt sportoló, mindig a legmagasabb az osztályában a lányok közül, de azt mondja, nem a centik döntöttek a sportág kiválasztásában.

– Nem ez terelt feltétlenül a palánkok irányába, de kifejezetten előnyt jelent. Apukám és anyukám is kosaraztak középiskolában, testvérem a DKKA-ban az utánpótlás korosztályokban. Pontosan emlékszem, 2011. novemberének elején volt az első edzésem a Széchenyi iskola termében. Zsolnay Göngyinél kezdtem a kosárlabdát, a másodedzőim Kovács Tímea és Szondi Ágnes voltak, ekkor még nem igazán játszottam, két év lemaradásom volt a többiekhez képest. Öt esztendőn át Gyöngyi volt az edzőm, utána Gáll Tamás három idényen – kadett, junior, NB I/B- dirigálta a tréningjeimet, ő segített a legtöbbet a fejlődésemben. Sok egyéni képzést tartott nekem és hasznos tanácsokkal is ellátott, a mai napig is támogat mindenben. Az idő múlásával megváltozott a csapaton belüli szerepem, többet játszottam, így egyre magabiztosabbá és eredményesebbé váltam.

Meghívtak a korosztályos válogatottba a 3x3-as kosárlabdában, 2018-ban, az U18 3x3 Eb-selejtezőn vettem részt, aztán 2023 nyarán 3x3 womens series tornára jutottam el Kínába. A hagyományos, azaz 5x5ös kosárban korosztályos válogatottba nem sikerült bekerülnöm. Ponterős játékommal az edzőváltást követően, kadett koromban kezdtem el kiemelkedni a mezőnyből, ekkoriban az utánpótlás és az NB I/B csapatokban is szerephez jutottam, sokat segített, hogy fiatalon, 16 évesen adódott a lehetőség, hogy a másodosztályban is tudtam játszani, ezáltal sokat fejlődtem, sokat tanultam tapasztaltabb játékosoktól.

Régi társai közül kevesen vannak, akik még ma is űzik a sportágat.

– Van egy-két játékos, akik ellen ellenfélként már játszottunk, illetve még most is találkozunk a pályán. A mostani, fehérvári felnőtt csapatban csak Dávid Mia számít régi arcnak, akivel ugyan nem játszottunk anno együtt, de természetesen ismeretük egymást. Én mindig is 4-es poszton játszottam, ez a fő posztom. Utóbbi években előfordult, hogy 3-asként is bevetettek, két éve volt is egy szezonom, amikor a mezőnyben játszottam a legtöbbet. Jelenleg is leginkább erőcsatárként mozgok a pályán, de ha szükség van rá, akkor nagyon szívesen játszom bedobót is.

A tavalyi szezonnak úgy vágtak neki, hogy egyértelműen a feljutás a cél. Végig ennek tudatában készült a csapat a bajnokság alatt.

– Amikor bekerültünk a legjobb 4 közé, már kicsit hátra dőlhettünk, tudtuk, hogy az elsődleges célunkat elértük, utána már tét nélkül, felszabadultabban tudtunk játszani. Az új idényben Magyar Kupa, playoff szerepléssel rendkívül elégedett lennék. Nyilván feljutó csapatként mindig nehéz megállapítani az erőviszonyokat, sok fiatal pattogtat nálunk, akik bizonyítani szeretnének. Mindenki nagyon motivált, alig várjuk, hogy elkezdődjön a bajnokság. Sok hasonló, fiatal csapat lesz idén, akik riválisaink lesznek. Úgy gondolom, a legjobb 8 közé jutás az egy reális cél lehet. Már tavaly is megmutattuk, hogy fel tudjuk venni a versenyt NB I/A-s csapat ellen.

Hosszabb távú célokkal érkeztem haza tavaly, 2019-ben igazoltam a BEAC-hoz, ott mutatkoztam be az élvonalban Balogh Juditnál, 2021-től tavaly nyárig pedig Cegléden kosaraztam, szintén a legmagasabb osztályban, tavaly nyáron tértem vissza.

– Gyerekkori ábrándom volt, hogy Fehérváron újra legyen első osztályban szereplő női csapat, aminek én is tagja lehetek. Ezen álmom beteljesült, ami nagy öröm. A szülővárosomban szeretnék bizonyítani, hazai mezben sikereket elérni és hogy hova sodor az élet, azt majd a sors eldönti. Nagy álmom az olimpiai szereplés, még nagyon sokat kell dolgoznom azért, hogy bekerüljek a válogatottba, de bízom bennne, hogy sikerülni fog ötkarikás álom. A nemzetközi porondon is szeretnék bizonyítani, Euroligában játszani. Talán az is összejön.

Amikor arról faggatom, kivel érti meg magát a legjobban a parketten, elmosolyodik.

– A kosárlabdával… A viccet félretéve, nem tudnék egyetlen játékost kiválasztani, mindenkivel szeretek együtt játszani, a csapat nagy része már ismerős tavalyi szezonból, így várom, hogy újra együtt éljük meg a szép pillanatokat. A nálam fiatalabbaknak segíteni szeretnék, az újakkal való közös munkát meg azért várom, hogy megismerjük egymást. A lényeg, hogy meg legyen közöttünk az összhang és együtt, igazi csapatként minél sikeresebbek legyünk. Gyerekkoromban választottam magamnak példaképet, az amerikai csillag, a tragikusan fiatalon elhunyt dobóhátvéd, Kobe Bryant lett az. Mindig nagyon szerettem a játékát, a mentalitását. Igyekszem én is azzal a mentalitással élni a pályán és azon kívül is, ami neki volt.