Folytatódik az NB I

2024.08.09. 19:32

Négyből négy lehet a mérlegük

Az Ararat-Armenia elleni idegenbeli Konferencia Liga-selejtező mérkőzésen aratott 1-0-s győzelme után a Nyíregyháza Spartacus ellen lép pályára vasárnap 20.15 órától hazai környezetben a Puskás Akadémia FC.

Szabó Róbert

Jakub Plsek elmondta, a csütörtöki mérkőzés után már a vasárnapra koncentrálnak

Fotó: puskasakademia.hu

A vasárnapi mérkőzésről Jakub Plsek nyilatkozott lapunknak, aki elmondta, a csütörtöki összecsapás után már egyértelműen a vasárnapi feladatra koncentrálnak.

– Nagyon jó, hogy itthon játszunk és nem kell sokat utaznunk. Az Ararat elleni meccs után már nem volt kérdés, hogy a hétvégi feladatra koncentrálunk. Nagyon jól kezdtük az idényt, ezt szeretnénk folytatni, hiszen ez a szezon hátralevő része miatt is fontos. Egy jó kezdés nagy önbizalmat adhat, ami könnyebbség a folytatásban mindenképp – mondta Plsek.

A Nyíregyháza Spartacus FC és a Puskás Akadémia FC között nincs nagy múlt az NB I-ben, hiszen a két együttes csupán két alkalommal találkozott egymással, ugyanennyiszer az NB II-ben. Az első összecsapás az élvonalban 2014 októberében volt, akkor a felcsútiak 1-0-ra diadalmaskodtak Tischler Patrik góljával idegenben. 2015 májusában aztán a Szpari Felcsúton aratott 2-1-es győzelmet úgy, hogy Tischler révén itt is vezetni tudott a házigazda.

A szabolcsiaknál a nyáron több változás is történt a keretben. Hazahozták Lengyelországból Eppel Mártont, leigazolták Szlobodan Babicsot és Ranko Jokicsot is, de a Kecskeméti TE-től is szerzett játékost a Szpari Izidoro Leoni személyében többek között. 

A bajnokság jól indult a Nyíregyháza számára, hiszen magabiztos, 2-1-es győzelmet aratott az első fordulóban az ETO FC Győr ellen, a második körben azonban 3-0-ra kikapott az MTK otthonában. 

A találkozó előtt a nyírségiek vezetőedzője, Tímár Krisztián arról beszélt, semmiképpen sem engedhetnek meg maguknak olyan hibákat, mint amilyet az MTK otthonában. Mellette Fejér Béla, a csapat kapusa azt mondta a klub honlapjának, a három pont reményében lépnek pályára vasárnap Felcsúton.

A Puskás Akadémia FC feladata a kettős terhelés miatt nem lesz egyszerű, azonban mindenképp mutatós rajt lenne az új idényben a háromból három megnyert mérkőzés a bajnokságban, főleg a Konferencia Liga-selejtező harmadik körének első meccsén aratott sikere után.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában