Örülnek a továbbjutásnak

2024.08.01. 11:31

Pető Tamás: Éreztem a fáradtságot

Nehéz mérkőzésen játszott gól nélküli döntetlent szerda este a Fehérvár FC a Sumqayit FK-val. A székesfehérvári együttes így is továbbjutott a Konferencialiga-selejtezőben, hiszen idegenben 2-1-re nyert. A találkozót a két vezetőedző értékelte a mérkőzés után.

Szabó Róbert

Pető Tamás és a csapat örül a továbbjutásnak

Fotó: Kricskovics Antal

– Nagyon örülök a továbbjutásnak, ahogy arra előzetesen számítottam, nagyon nehéz mérkőzés volt. Ellenfelünk jó erőkből álló, fizikális együttes – kezdte a mérkőzés utáni értékelését Pető Tamás, a Fehérvár FC vezetőedzője. Hozzátette, a párharc első mérkőzése döntő volt, hiszen olyan előnyt szereztek Azerbajdzsánban, amit hazai pályán meg tudtak védeni.

A szakember arról is beszélt, sok hibával játszottak a találkozón.

– Éreztem a fáradtságot a csapatomon, emiatt sok hibával játszottunk. Kevés játékosunk van, próbáltuk forgatni és frissíteni a csapatot, szerencsére vannak olyan játékosaink, akiket több poszton is tudunk használni – zárta értékelését Pető, aki mihamarabbi felépülést kívánt a szerencsétlen sérülést összeszedő, frissen kölcsönvett Ominger Gergőnek.

Az azeriek vezetőedzője, Samir Abbasov szerint keményen küzdöttek, amit meg is köszönt a játékosainak.

– Köszönöm a játékosaimnak ezt a mérkőzést. Keményen küzdöttünk, sajnos nem tudtunk győzni, így a nemzetközi utazás véget ért számunkra. Sok hiányzónk volt sérülések és eltiltás miatt, de nem erre fókuszáltunk, megpróbáltuk motiválni a játékosokat – fogalmazott a tréner, aki már a hétvégén kezdődő bajnokságra koncentrál.

A Fehérvár FC játékosai közül Bedi Bence a klub hivatalos honlapjának elmondta, a befejezésekkel kapcsolatban van egy kis hiányérzetük.

– Nagyon kemény, hajtós meccset játszottunk, minden erőnket ki kellett adnunk magunkból annak érdekében, hogy kiharcoljuk a továbbjutást. Az első mérkőzés ismeretében igyekeztünk a támadásainkat stabil védekezésből indítani, ez többször is sikerült, sajnos a befejezésekkel kapcsolatban van egy kis hiányérzetünk, de sokat dolgozunk annak érdekében, hogy eredményesebbek legyünk és biztos vagyok abban, hogy hamarosan jönnek majd a gólok is a csapattól – mondta a Zalaegerszegtől érkező futballista. Hozzátette, az ellenfél tizenhatosáig szépen sikerült eljuttatniuk a labdát így a jövőben tényleg a befejezésekre kell nagyobb koncentrációt fektetniük.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában