Előléptetés

2024.08.27. 09:52

Suzana Lazovics már nem csak az Alba FKC vezetőedzője

A nemrégiben az Alba FKC vezetőedzői posztjára kinevezett montenegrói legenda mostantól országa női válogatottját is irányíthatja.

Szupkai Gábor

Máris újabb feladatot kapott az Alba Fehérvár KC vezetőedzője

Fotó: Sastinszky Dániel

Suzana Lazovics játékosként nem mindennapi sikereket ért el, hiszen olimpiai ezüst- és Európa-bajnoki aranyérmes, kétszeres BL-győztes. Sajnos a játékoskarrierjét sérülés miatt – 25 évesen nyaki gerincsérv miatt – idejekorán kellett befejeznie, de nem szakadt el a kézilabdától, és most nyáron  átvette az Alba Fehérvár KC vezetőedzői feladatait, és már a felkészülés során újabb komoly feladatot kapott.
– Természetesen ez nagy megtiszteltetés számomra, hogy átvehetem és vezethetem a montenegrói válogatottat, a csapatot, amivel játékosként a legnagyobb sikereimet értem el és, amely gazdag múlttal rendelkezik. Büszkeség, boldogság, motiváltság és kihívás, ezeket az érzéseket váltotta ki belőlem ez a hívás.
Lazovics 2018-ban a lengyelországi U18-as vb-n a most a posztról távozó Bojana Popovics segítője volt, 2019-ben pedig ő irányította az akkor már U19-es csapatot a magyarországi Eb-n. A tavaly a kínai U20-as válogatottat irányító fiatal szakember még nem tudhat maga mögött komoly edzői pályát, de a távol-keleti válogatott élén elért eredményei, és most két hónapnyi fehérvári munka után máris itt az újabb lehetőség.
– Az Alba egy olyan csapat, amely mindig is méltó lesz a későbbi edzői sikereimhez. A klub meghívása és az edzővé válásom révén nyílt meg a montenegrói válogatott felé az utam. Mindez további tapasztalatot ad, ami továbbfejleszt edzőként – nyilatkozta Lazovics. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában