Jobbak voltak a spanyolok

2024.09.10. 19:51

Kikaptak, de állták a sarat a magyar legények

A már most sztárcsapatokban futballozó játékosokkal teletűzdelt Spanyolország ellen lépett pályára Magyarország az U21-es Eb-selejtező keddi játéknapján és kapott ki 0-1-re.

Szabó Róbert

Végig a pályán volt Komáromi György a magyar U21-es válogatott Spanyolország elleni Eb-selejtezőjén

Fotó: Kricskovics Antal

A kecskeméti Székói Stadionban igazi futballünnepre készültek a nézők, amelyet mutatott az is, hogy több, mint 2500-an látogattak ki a magyar-spanyol U21-es Eb-selejtezőre. A mieink kezdőjében helyet kapott a Puskás Akadémia-nevelés, a most már az NK Maribort erősítő Komáromi György, valamint a Ferencvárosnál futballozó Gruber Zsombor is, aki szintén a felcsútiaknál nevelkedett. A kispadon ott volt a Hornyák-együttes új igazolása Kerezsi Zalán, valamint Pécsi Ármin is.

Óriási fölényben kezdtek a spanyolok, akik már a hetedik percben nagy helyzetet alakítottak ki, Diego López csinált meg egy cselt, majd tizenegyről ballal a rövid alsóba célzott, de Hegyi Krisztián odaért, és szögletre mentett. A folytatásban sem változott a játék képe, az első negyedórában a vendégek 22:78 százalékos arányban birtokolták a labdát. A nyomás és a fölény a 21. percben góllá érett, Pablo Torre jól ívelte be Spanyolország nyolcadik szögletét, Hegyi középre öklözött, Robert Navarro pedig lecsapott a labdára és húszról, a jobb alsóba lőtte azt, 0-1. 

A 27. percig kellett várni a szurkolóknak arra, hogy a mieink is eltalálják a kaput, Vancsa Zalán bal oldalról próbált középre adni, ami végül inkább kapura ment, de Alejandro Iturbe könnyedén hárított. Az első játékrész hátralévő idejebén a spanyol fölény továbbra is megmaradt, azonban ez újabb góllal már nem párosult.

A fordulás után továbbra is masszívan védekezett a magyar csapat, ami Hegyi védéseivel kiegészülve nagyszerűnek bizonyult, bár ez azzal párosult, hogy esélyünk sem volt az egyenlítésre. Az 59. percben Torre lövését hárította a kapusunk, majd bő tíz perccel később López volt veszélyes ismét, de ez sem hozott gólt. Az utolsó tíz percre megjött a drukkerek hangja, Szélesi Zoltán fiai is elkezdtek éledezni, Lisztes Krisztián pedig tizenhatról kis híján kiegyenlített a 90. percben, de lövése nem sokkal elsuhant a jobb felső sarok felett.

A küzdésből, a kitartásból és a védekezésből jelesre vizsgázó magyar válogatott így végül 0-1-re kapott ki Spanyolországtól, így két fordulóval az U21-es Eb-selejtező vége előtt a negyedik helyen áll tíz ponttal.

A találkozón Komáromi György végig a pályán volt, Kerezsi Zalán a 66. percben állt be csereként, míg Gruber Zsombort a 66. percben cserélték le. Pécsi Ármin ezúttal nem kapott lehetőséget Szélesi Zoltán szövetségi edzőtől.

Labdarúgás, U21-es Eb-selejtező
B-csoport, 8. forduló

Magyarország – Spanyolország 0-1 (0-1)
Kecskemét, Széktói Stadion. Vezette: Robert Jenkins (walesi)

Magyarország: Hegyi – Szabó A., Yaakobishvili A., Baráth P. – Eördögh (Lisztes, 90.), Komáromi, Kosznovszky, Vitális (Okeke, 70.), Benczenleitner – Gruber (Dénes Cs., 66.), Vancsa (Kerezsi, 66.). Szövetségi edző: Szélesi Zoltán

Spanyolország: Iturbe – Juanlu (Francés, 83.), Cubarsí, Huijsen, Carreras – Nico González (Guerra, 59.), Turrientes – Navarro (Moro, 83.), Torre (Veiga, 73.), D. López – Omorodion (Joseph, 59.). Szövetségi edző: Santi Denia

Gól: Navarro (21.)

Sárga lap: Kosznovszky (45+1.), Okeke (72.), Szabó A. (87.), ill. Francés (89.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában