Az átlövő, Utasi Linda elégedett a szezonkezdéssel

A fehérváriak keretét böngészve meglepő dologgal szembesül az érdeklődő: a jobbkezes átlövő, Utasi Linda tagja leghosszabb ideje a keretnek egyhuzamban. A 29 éves jobbszélső, Májer Krisztina ugyan fél évtizeddel korábban mutatkozott be az FKC-ban, több évet töltött itt az élvonalban, azonban ő három idényen át Budaörsön kézilabdázott, a nyáron tért vissza anyaegyesületéhez. Utasi lassan fél évtizede tagja a csapatnak.

A tavalyi bronzérmes, Mosonmagyaróvár elleni, bravúrral, megérdemelten megnyert összecsapás nem csak a fehérvári gárda, Utasi számára is emlékezetes marad. Ismét a padról beszállva nyújtott különlegeset, öt, látványos gólt szerzett. A hölgykoszorú jól rajtolt az új idényben, hazai pályán legyűrte a Vácot, majd nagy csatában kikapott a szezont szintén jól indító Budaörs otthonában, a hétvégén pedig 32-29-re verte az óváriakat.

–  Úgy gondolom, az eddig látottak kapcsán nem lehetünk elégedetlenek. Szerintem a Vác és az Óvár elleni győzelemért teljes mértékben megdolgoztunk, csapatként voltunk erősek mindkétszer. Budaörsre valamiért nem tudtuk elvinni ugyanezt a jó energiát, amit nagyon sajnálunk, biztos vagyok abban, hogy az a két pont nagyon fog majd hiányozni. Elszántak vagyunk, mindent meg fogunk tenni, hogy minél több pontot gyűjtsünk a szezonban. Meggyőződésem, a védekezésünk lesz az erősségünk, ugyanis rengeteg figyelmet fordítunk erre edzéseken. Ez döntő faktor lehet, mivel ha jól védekezünk, a kapusainknak is nagyon sokat segítünk, az ellenakciókból pedig gyors gólokat szerezhetünk.

A válogatott programja miatt következő bajnoki szünetnek nem örül, szerinte lendületben van az együttes. Úgy gondolja, az óvárosiak elleni siker nyomán most rengeteg jó dolgot tudnának átvinni a következő meccsre, ugyanis friss a győzelem élménye. Aztán arról kérdezem, miként éli meg, hogy míg a korábbi években rendre kezdőként lépett pályára, az utóbbi időben a padról száll be.

– Számomra túl nagy jelentősége nincs annak, hogy kezdő vagyok, vagy később lépek pályára, a meccs alakulásának függvényében. Minden alkalomnál a legjobbat akarom kiadni magamból. Nyilván, ha padról érkezem, annyiban könnyebb a dolgom, hogy előzőleg fel tudom mérni a helyzetet. Jól kezdtük a bajnokságot, de három forduló után nehéz belőni, hol állomásozunk majd a folytatásban, reményeim szerint minél előrébb. Átalakult minden együttes, nagy változásokon ment keresztül a mezőny, a frissen feljutók biztosan nem a kiesés elől fognak menekülni, hiszen a Szombathely és az Esztergom is nagyon jól kezdi a szezon. Az eddigi találkozókon is volt már nagyon sok meglepetés, olyan összecsapás, amiről senki nem gondolta, hogy ilyen kimenetelű lesz. Szerintem nem lehet megmondani, miként alakul majd a tabella a végjátékhoz közeledve. Rengeteg meglepetés várható még.

Amikor megjegyzem, 24 évesen, lassan egy évtizede szinte legbiztosabb pontja, elgondolkodik.

– Ha végigpörgetem magamban az elmúlt éveket, valóban így van, ami mondjuk engem is meglep. Bakó Botond volt a vezetőedző, nála edzettem először a felnőtt csapatban, az első NB1-es meccsem is még az ő irányítása alatt vívtam, 2016 januárjában a Mosonmagyaróvár ellen. Az első gólomra még várni kellett, azt hónapokkal később, májusban, a Magyar kupában lőttem. Rögtön hármat, a Fradi ellen. Ez nekem akkor hatalmas dolognak számított, ebben az időszakban már Deli Rita volt az edző. A folytatásban az ugrótérdemmel sajnos sokat bajlódtam, végül a műtét segített, azóta, lekopogom, komolyabb probléma nem volt a lábammal. Remélem, ez így is marad.

Anno balszélsőként kezdett kézilabdázni, azonban gyorsan rájöttek az edzői, hogy nem az lesz az igazi posztja.

–  A kézilabdával Fehérváron ismerkedtem meg kilenc évesen, addig azt sem tudtam, milyen sport is ez. Apukám vitt el egy edzésre abba az általános iskolába, ahova eleve jártam. Nagyon sokat köszönhetek az Albának, mindent ennél a klubnál tanultam meg. Soha nem játszottam másik csapatban. A családomban többen is sportoltak, viszont rajtam kívül senki nem jutott az élvonalig. Ha visszatekintek a korábbi időkre, gyerekként nem gondoltam volna, hogy eddig fogok eljutni. Számomra a jelenben is nagy fegyvertény, hogy az első osztályban szerepelhetek.

Már gyerekként is érdeklődéssel figyelte a mérkőzéseket, nem amolyan igazi példaképe nem volt.

–  Sosem akartam hasonlítani senkire. Saját magam akartam lenni mindig is. Voltak játékosok, akikre a mai napig felnézek és imádtam, illetve imádom a játékukat. Talán még el is lestem tőlük pár mozdulatot. De neveket nem szeretnék mondani.

Amikor a céljairól faggatom, azt mondja, ezeket a dolgokat magával beszéli meg, nem óhajtja megosztani senkivel. Annyit azonban elárul, még nagyon sok mindent szeretne elérni a kézilabdában. Aztán a magyar pontvadászat erejéről kérdezem.

–  Szerintem az elmúlt években kicsit visszaesett a ranglistán a magyar bajnokság. Még mindig rendkívül komolynak találom, viszont már messze nem olyan erős, mint pár évvel ezelőtt.

Jelenleg erősebb bajnokságnak gondolom a románt és a németet. Nagyon sok külföldi csapattársam volt már, például japán, orosz, francia, horvát, de sorolhatnám még a nemzeteket. Mindegyik játékostól lehetett tanulni valamit, mindig tudtak hozni magukkal pluszt, amivel előre lendítettek a csapaton a személyiségükkel és a játéktudásukkal. Nekik is köszönhetem, hogy az évek múltával mindig jobb kézilabdázó lettem. Erősségemnek gondolom, a távoli lövéseimet, valamint a cselezés is megy. Sokrétű játékosnak tartom magam, szeretek lőni, de nagyobb öröm, ha a csapattársamnak alakíthatok ki helyzetet. Nagyobb boldogság, vagy büszkeség jár át, ha egy jó passzt tudok adni, amiből gólt szerzünk. Nyilván fejlődnöm kell még mindenben, mindig visz út felfelé.