Bajnokok Ligáját nyerne a Tottenhammel a martonvásári Csiki Anna

Tősgyökeres martonvásári. Milyen a kapcsolata a várossal, van esetleg meghatározó élménye?

– Martonvásáron születtem, ott is nőttem fel. A mai napig oda járok haza, ez egyértelmű. Imádok otthon lenni, nagyon szeretem, főleg, hogy bár város, nem hatalmas, de folyamatosan fejlődik. Ahogy most visszagondolok, talán az a legjobb egy gyereknek, ha ilyen helyen nőhet fel, mint Martonvásár. Ez az egyik legnagyobb dolog, amit kaphat, hiszen biztonságos környezetben van, rengeteg jó ember veszi körül. 

Amikor hazalátogat hogy néz ki egy napja? Van esetleg hely amit szívesen felkeres Martonvásáron belül?

– Ilyenkor otthon vagyok a családdal, a családi ház körül tevékenykedem. Nagyon szeretünk azonban biciklizni, így amikor hazalátogatok, akkor mindig kimegyünk egyet tekerni, legtöbbször a sportpálya felé vesszük az irányt. Ott nőttem fel, hiába néz ki most már teljesen máshogy a létesítmény, de amikor hazamegyek, akkor mindig elmegyek a pályára, néha még edzek is egyet ott. 

A Mustang SE-ben kezdte a pályafutását, Patkós Csaba kezei alatt bontogathatta a szárnyait először. Hogy emlékszik vissza erre az időszakra?

– Fantasztikus pedagógusnak tartom Csabát, akihez ha bárki odakerül, azzal biztos, hogy megszeretteti a labdarúgást. Annyira jól tud kommunikálni a gyerekekkel és hatalmas szíve van. Emlékszem, az első, vagy második edzésem után már eldöntöttem, hogy ha nagy leszek, akkor focista szeretnék lenni, és a foci körül akarom felépíteni az egész életem. Tiszta emlékeim vannak erről az időszakról, tudom, hogy késő ősz volt, amikor apa először elvitt edzésre. Akkor már voltunk a teremben, az időjárás miatt. Megvannak a fejemben még mindig a lövő gyakorlatok, amiket csináltunk. De emellett rengeteget játszottunk arra is emlékszem. Ami a legjobb volt, hogy Csabi mindig tett az edzésekbe egy kis humort, egy kis versenyhelyzetet, ami által mindig nagyon jó volt a hangulat, sokat nevettünk, nagyon jól éreztük magunkat. Az összes alapot neki köszönhetem, mint edzőnek és biztos vagyok benne, hogy nélküle nem lennék itt, ahol most vagyok. 

Az évek azonban elteltek és elkerült Martonvásárról.

– A hetedik osztályt már Budapesten kezdtem. A Szent Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnáziumba tanultam tovább azután, hogy leigazolt a Ferencváros. 2012-ről beszélünk ekkor, itt kellett meghoznom  azt a döntést, hogy a kézilabdát, vagy a futballt folytatom komolyabban. Talán minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy mindkettő jól ment, azonban a foci mellett döntöttem. Az a szívemből jött, tudtam, hogy ezt a döntést kell meghoznom és örülök is, hogy így választottam. Nem bántam meg egyáltalán, de azt se mondom, hogy nem gondolkozom el néha azon, hogy mi lett volna, ha.

Nagyon gyorsan odakerült a felnőttek közé és 15 évesen már az NB I-ben is bemutatkozhatott. Teher volt ez a 15 éves Annának?

– Nem nevezném ezt tehernek. Amikor a Fraiba kerültem, akkor még rajtam kívül legalább 13-14 lány került oda, volt aki Mátészalkáról, volt aki Szombathelyről. Dörnyei Balázs volt akkor a vezetőedző, körbejárta az egész országot és a legtehetségesebbeket összeszedte. Az, hogy ennyien, fiatalon egyszerre kerültünk oda 2012 nyarán nagyon jó csapatot kovácsolt belőlünk. Nem volt nyomás számunkra, hogy 15-16 évesen az NB I-ben játszunk. Talán bele sem gondoltunk ebbe, csak élveztük az egészet. 

Teljesítményével aztán kiérdemelte a válogatott meghívót is.

– Nekem a válogatott az mindig a legnagyobb dolog volt, de szerintem ez minden sportoló életében így van. Emlékszem az első, az U16-os válogatottban lejátszott mérkőzésemen pont a románok ellen játszottunk egy felkészülési meccset. Úgy gondolom, ez a sors fintora, hogy pont ellenük, hiszen nekem a szüleim, az egész család Erdélyből származik, mindenki Marosvásárhelyen született. Hálás vagyok, hogy végigjárhattam a ranglétrát. Ez az egész karrieremet jellemzi, fokozatosan haladok, és sose teszek túl nagy lépéseket, csak akkorát, amit kemény munkával meg lehet lépni. A válogatott sokat segített ebben, hiszen olyan nemzetközi tapasztalatot adott, amit a mai napig tudok kamatoztatni. Az pedig, hogy 2017. szeptember 14-én bemutatkozhattam a felnőtt válogatottban, Skócia ellen, az egy hatalmas büszkeség volt nekem és a családomnak. Ez csak a kezdet volt, most jelenleg 40 felnőtt válogatott szereplésnél járok, amire nagyon büszke vagyok főleg, hogy áprilisban egy hosszú sérülés, több mint másfél év kihagyás után tudtam visszatérni a nemzeti csapatba. 

Amiután mindent megnyert a Ferencvárossal amit lehetett Svédországba szerződött. Milyen érzésekkel igazolt a BK Häckenhez?

– Gyerekkorom óta úgy készültem, hogy külföldön szeretnék játszani. Mindig is világos volt az, hogy magasabb szinten jár nyugaton a női foci, mint itthon. 2019 nyarán már nagyon közel álltam a váltáshoz, de akkor úgy döntöttem, hogy meghosszabbítom a szerződésem a Ferencvárossal, mert motivált, hogy a Bajnokok Ligájában indulhattunk. Ezután 2020 januárjában részt vettem egy próbajátékon a Bayern Münchennél, ahol megfeleltem, szerződést is ajánlottak nekem, de a Ferencváros nem szerette volna, hogy távozzak. Azóta is van bennem egy kis tüske, mert azt gondolom, hogy a Mustangból indulva, a Ferencvároson keresztül eljutni egy Bayern Münchenig az egy sikersztori lett volna. Van bennem emiatt egy kis hiányérzet, hogy ez az üzlet nem jött létre, de így utólag örülök. 2020 júniusában aztán megjött a göteborgi ajánlat, amire a Fradi is rábólintott, én pedig nagyon örülök, hogy végül Svédországban kötöttem ki. Életem legjobb négy évét töltöttem el ott. Bevallom kicsit ijesztő volt az elején elmenni egy olyan országba, ahol előtte még sosem jártam, angolul se nagyon beszéltem, de az a szeretet, amit az első pillanattól kezdve kaptam kint, azért örökre hálás leszek. Más világ, a fociról és magamról annyit tanultam, amennyit korábban elképzelni sem tudtam volna. 

Nem volt azonban minden tökéletes Svédországban, hiszen 2022-ben súlyosan megsérült. Hogy vészelte át az ezt követő időszakot?

– Ez volt a karrierem eddigi legnehezebb időszaka. Egészen addig azt a Csiki Annát ismertem, akinek a foci volt az élete, a mindennapjait az töltötte ki. Aztán ez nagyjából egy másodperc alatt ez megszűnt. Nehezen találtam meg önmagam és a kiutat ebből a gödörből. 2022-ben a meccsek 95 százalékán kezdő voltam, és a 90 százalékukat végig is játszottam, rengeteg perc volt a lábamban. A sérülés előtti héten a válogatottnál voltam, két felkészülési meccsünk volt Üzbegisztán ellen. Annyira fáradt voltam, hogy mikor beszéltem a szüleimmel telefonon mondtam nekik, hogy csak éljem túl ezt a két meccset, mert nagyon fáradt vagyok, mind fejben, mind pedig fizikálisan. Lement a két meccs, ráadásul jó is volt mindkettő, gólt rúgtam, gólpasszokat adtam. A svéd klubom azonban visszarendelt minket még edzeni, hogy ne legyen túl hosszú a téli vakációnk. Aztán az utolsó előtti edzésen egy olyan esetben, ami százszor megtörténik egy tréningen, megsérültem. Keresztszalag szakadás. Összesen 14 hónapomba került a visszatérés, ami öttel több, mint amennyi általában szokott lenni. Egy teljesen más szemszögből nézem a világot azóta. Készen állok a nagyobb kihívásokra, ezért is vágtam bele ebbe az angol kalandba.

Mekkora szerepet játszott az Angliába igazolásában, hogy korábban együtt dolgozott a londoniak vezetőedzőjével, Robert Vilahamnnel?

– Nagy szerepet játszott ebben az ő személye is persze, de ez nem jöhetett volna létre csak amiatt, mert a játékos és az edző ezt szeretné. A Tottenham vezetőségének a részéről is kellett az érdeklődés, na meg az is, hogy a Häcken áldását adta erre az üzletre. Mindenkinek van szerintem az életében egy edző, aki a nagybetűs, aki a legjobb, akivel valaha dolgozott. Nekem ez egyértelműen Robert volt. 2021. októberétől 2023. júliusáig dolgoztunk együtt Svédországban. Jó volt vele a kapcsolatom, nagyon érti azt, hogyan kell velem kommunikálni, hogyan tudja kihozni belőlem a legtöbbet.  Az ügynököm amikor hívott, egy másodpercig sem gondolkoztam, hogy igent mondok-e. 

Be is mutatkozott, a Feyenoord ellen kezdőként lépett pályára, de a Manchester United elleni felkészülési mérkőzésen is lehetőséget kapott. Mennyire sikerült a beilleszkedés, hogy érezte magát a meccseken?

– Tíz nap telt el azóta, hogy megérkeztem Angliába, de bevallom, úgy érzem magam, mintha legalább egy hónapja itt lennék, annyira befogadó a társaság. Persze ehhez kellett az is, hogy ismerem Robertet, az edzések itt is hasonlóak, mint amit a Häckennél csináltunk vele. Az első meccsemen kezdő voltam, szerencsére nagyon jól is sikerült a részemről a debütálás, a csapat is jól teljesített. Úgy érzem ez a legfontosabb, hiszen egy klubváltás után az első meccs, az a bizonyos debütálás lényeges, ami nekem jól sikerült és ez is hozzásegített a könnyű beilleszkedéshez.

A Tottenham után mi lehet a következő lépcsőfok?

– Nem gondolkozom még ezen, négy évre írtunk alá. Több helyen lenyilatkoztam már, hogy szeretnék Bajnokok Ligáját nyerni egyszer. Most az a célunk itt Londonban, hogy a BL-ben játszhassunk a következő pár éven belül, nekem jelenleg ez a legfontosabb. Az lenne a legjobb, ha a Tottenhammel sikerülne a BL-győzelem, de ha esetleg négy év múlva úgy érzem, hogy ez nem reális, akkor meglátjuk mi lesz, hogyan tovább.

Sok szó esett már a futballról, a focista Csiki Annáról. Mi az amit szívesen csinál szabadidejében, már ha van?

– Nem nagyon van olyan, hogy két szabadnapunk van egymás után, sőt, nagyjából soha. Amikor egy-egy szabadnapunk van, akkor próbálok a regenerációra és a pihenésre fókuszálni. Emellett én  társasági személy vagyok, nagyon szeretek a barátaimmal, a családommal lenni. Ha emberek körül vagyok, mindig jól érzem magam. Nyilván London még nagyon új nekem, korábban egyszer jártam itt, szóval a következő időszak biztos arról fog szólni, hogy felfedezem a várost és kialakítsam az itteni életem. 

Van esetleg valamilyen hobbija? Hogy áll a főzéssel?

– Na azt pont nem szeretek (nevet). Bevallom őszintén, ha kinyitjuk a hűtőmet, akkor nem sok minden van benne. Az a nagy szerencsém, hogy a klubnál kapunk reggelit, ebédet és vacsorát is, így erre nincs gondom. Nagyon szeretek azonban utazgatni, világot látni. Tavaly a sérülésem alatt elmentem majdnem három hétre Ausztráliába, egyedül, egy hátizsákkal. Azt gondolom, hogy tényleg az a személy vagyok, akinek, ha bármikor van egy kis szabadideje, vagy vakációja akkor arra vágyom, hogy egy új világot lássak,  egy új országot ismerjek meg. Az utazás az, ami leginkább kikapcsol és mindig várom, hogy például most decemberben is, amikor lesz egy kis szabadidőm  tudjak utazni.

Mit üzenne a jövő generációjának?

– Pár napja beszélgettem az egyik legjobb barátnőmmel, a Feyenoord elleni mérkőzés után, és azt mondtam neki, hogy azt érzem, hogy amin nekem keresztül kellett mennem az elmúlt két évben, az a szenvedés, az a rengeteg fájdalom, az a rengeteg sírás, az mind megérte. Bevallom sok olyan pillanat volt, amikor megkérdőjeleztem, és nem tudtam, nem voltam biztos benne, hogy megéri ezt csinálni, hogy valaha jó lesz ez a térd és az alagút végére jutok. Most szerdán a meccs után azonban kimondtam ezt magamnak és a barátnőmnek is. Nagyon hiszek a sorsban. Azt mondom mindenkinek, hogy higgyen az álmaiban, és soha ne kérdőjelezze meg, soha ne adja fel, mert a végén összeáll. Kívánom mindenkinek azt az érzést, amit én szerda este felé éreztem, hogy igen, tényleg, megérte!