Vilotic-torna

23 órája

Győzelem Montenegró ellen

Férfi U19-es válogatottunk Szabó Szilárd találatával 1-0-ra legyőzte Montenegró korosztályos csapatát Topolyán, a Vilotic-emléktorna utolsó játéknapján, így a második helyen zárta a viadalt.

Szupkai Gábor

Fotó: mlsz.hu

A szerbek legyőzése (3-1) és a portugáloktól elszenvedett vereség (0-4) után férfi U19-es válogatottunk Montenegró korosztályos csapatával mérte össze az erejét a Vilotic-emléktornán. 

Az első félidőben komoly labdabirtoklási fölényben játszott a magyar csapat, de a kapu előtt kicsit sem volt pontos. A montenegróiak egyáltalán nem jelentettek veszélyt a kapunkra, a 33. percben azonban egy kezezés miatt mégis büntetőhöz jutottak, a tizenegyest azonban kivédte a Puskás Akadémia kapusa, Lehoczki Bendegúz.

A második félidő elején Szabó Szilárd góljával megszereztük a vezetést, és ezt követően is megvoltak a helyzeteink, bár ekor már a montenegróiak előtt is adódtak lehetőségek. Az eredmény a lefújásig nem változott, a mieink megérdemelten szerezték meg a három pontot, és hat ponttal a második helyen zárták a viadalt a portugálok mögött.

A Csákváron futballozó Puskás kölcsönjátékos, Umathum Ádám Lehoczkihoz hasonlóan végigjátszotta a találkozót. 

– Az első félidőben nyomasztó fölényben játszottunk, viszont nem tudtunk gólt szerezni, a támadásaink végén rendre hiba csúszott a játékba. A második félidő elején szép gólt szereztünk, és megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Örülök, hogy lehetőségünk volt három ilyen erős ellenféllel megmérkőzni, és végül a második helyen zártuk a viadalt. A portugálok elleni második félidőért nagy kár, azon a meccsen nem érdemeltünk négygólos vereséget, a másik két találkozót viszont megérdemelten nyertük meg. Ezek voltak az első mérkőzéseim a korosztállyal, úgy gondolom erős alapot tettünk le a folytatásra, és bár még nincs kész a csapat, jó úton haladunk, pozitív érzésekkel várom a folytatást  – értékelt a lefújás után Jeremiás Gergő szövetségi edző. 

Montenegró-Magyarország 0-1 (0-0)
Magyarország: Lehoczki Bendegúz - Kuzma Hunor, Umathum Ádám, Kaczvinszki Dominik (Bacsa Benjámin, 86.) - Varga Zétény (Molnár Csaba, 86.), Kern Martin, Szamosi Ádám (Galántai Tamás, 79.), Hornyák Csaba (Timóteus Mikolay, 79.) - Szabó Szilárd, Bogdán Hunor (Girsik Attila, 72.), Vidnyánszky Mátyás (Bakó Sámuel., 72.)
Gólszerző: Szabó Szilárd (46.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában