Súlyos betegség után örökös bajnoki cím

2024.09.10. 14:45

Kőhalmi Emese már a maratoni vb-re készül

Kőhalmi Emese, a sukorói Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémia versenyzője jövő héten a maratoni világbajnokságon három számban áll rajthoz.

Németh Krisztián

Forrás: Magyar Kajak-kenu Szövetség

A sukoróiak 22 világklasszis kajakozója, ahogy korábban beszámoltunk róla, tarolt a szamarkandi nem olimpiai számok világbajnokságán. Ötödik és hatodik világbajnoki címét szerezte meg, ezzel a sportág Örökös Bajnoka lett, idén Európa-bajnokságot is nyert. Kőhalmi az elmúlt időszakról a KKNKKA honlapjának mesélt, különös tekintettel arra, hogy tavaly még azért kellett szurkolni, hogy felgyógyuljon súlyos betegségéből.

– A tavalyi betegségem és a csonka szezonom után nagy eredményként könyvelem mindazt, ami idén történt velem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen sok versenyen induló leszek és érmeket is tudok szerezni. Nagy öröm, hogy vissza tudtam térni, és azt kell mondjam, hogy rengeteget tanultam idén. A legfontosabb, hogy egyre jobban szeretek versenyezni, rutinná válik mindaz az érzés és izgalom, ami egy nagy világversennyel együtt jár. És minden versenyen éreztem, hogy jól fel vagyok készülve, tudom, hogy mi kell ahhoz, hogy eredményesen tudjak szerepelni.

Kőhalmi Emese szeptember 19-22. között Horvátországban, a maratoni világbajnokságon három számban áll rajthoz.

– Új élmény lesz számomra. Mindkét egyesben és párosban is ott leszek a rajtnál. Kíváncsi vagyok, hogyan bírom majd a sorozatterhelést, de nagyon bízom benne, hogy mindhárom számban sikerül majd dobogóra állnom. 

A hatszoros világbajnok jövő évi terveiről is beszélt.

– Általában év végén gondolom át azt, hogy mi történt velem az adott évben és ekkor fogalmazom meg, hogy mit tervezek a következő szezonra. Természetesen az olimpiai távokon szeretnék erősödni, előbbre lépni. Idén sok párost kipróbálhattam az edzéseken és versenyeken is, úgy éreztem, hogy mindegyik társammal komfortosan érzem magam a hajóban, passzoltunk és élveztem a versenyzést. Az idei munkámról és az eredményeimről jó visszajelzéseket kaptam mindenhonnan, az Akadémián biztosított a háttér ahhoz, hogy megvalósíthassam az álmaimat. Jövőre is szeretném a lehető legtöbbet kihozni magamból – zárta gondolatait Kőhalmi Emese.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában