Nehéz mérkőzés előtt

2024.10.25. 13:01

A Diósgyőr ellen is a győzelem a Puskás célja

A labdarúgó NB I első körének záró, 11. fordulójában a Diósgyőri VTK látogat a Puskás Akadémia otthonába. A találkozó előt Quentin Maceiras értékelte a Kecskemét elleni győzelmüket, beszélt a felcsútiak sikerének titkáról és a bajnoki esélyeikről is.

Szabó Róbert

Nagyot hibázott a Kecskeméti TE ellen Quentin Maceiras

Fotó: puskasakademia.hu

– Mindig jó érzés, ha nyerni tudsz, főleg ha 3-0-ra, mert gólt sem kapsz és a három pontot is behúzod magabiztosan. Volt helyzete a kecskemétieknek is, de úgy érzem az csak azért volt, mert mi hibáztunk. Mi pedig sok szép helyzetet kialakítottunk, amiből lőttünk három gólt és be is húztuk a meccset – mondta lapunknak Quentin Maceiras a Kecskeméti TE elleni bajnokival kapcsolatban.

A svájci védő az első félidő hajrájában nagyot hibázott a lila-fehérek elleni mérkőzésen, ami után csapata kis híján gólt kapott.

– Láttam a beadást, rá kellett volna mennem a labdára, nem láttam, hogy a támadó annyira közel van, de szerencsére Ármin védett. A kipattanó után aztán Golla is önfeláldozóan ugrott a labda elé, azt pedig már ott láttam, hogy a játékvezető jogtalanul adott piros lapot és ítélt büntetőt, mert nem volt szabálytalan a csapattársam – mesélte a szituációval kapcsolatban Maceiras.

Az első kör zárásaként a Diósgyőri VTK látogat a Puskás Akadémiához a 11. fordulóban. A felcsútiak eddig csupán kétszer, a Ferencvárosi TC és a Paksi FC ellen szenvedtek vereséget, így hazai környezetben egyértelmű céljuk lehet az újabb győzelem.

– Úgy érzem nyerni fogunk, de nem lesz egyszerű feladatunk. Főleg azért is lesz nehéz dolgunk, mert a Diósgyőr jó szezont fut, van önbizalmuk, támadó focit játszanak, jó szélsőik és támadóik vannak – tért rá a DVTK elleni találkozóra a svájci futballista. Hozzátette, ennek ellenére nem félnek, hazai pályán játszanak, ahol nincs más lehetőség, meg kell szerezniük a három pontot. Már csak azért is van erre szükség, hogy tartani tudják a lépést a Ferencvárossal Maceiras szerint.

A védő zárásként elárulta lapunknak, a Puskás Akadémia jó szereplésének a legnagyobb titka az, hogy  nagyszerű építkezés zajlik a klubnál, és régóta együtt játszanak már a keretben szereplő játékosok.

– Már jó pár éve együtt játszunk, nem változott nagyon a keret a nyár folyamán, csak egy-két helyen. Emiatt jól ismerjük már egymást, szinte minden rezdülését érezzük a másiknak, és tudjuk, mikor mit kell csinálnunk. Ha így folytatjuk a továbbiakban is, akkor harcban lehetünk a Ferencvárossal, de azt nem szabad elfelejteni, hogy a zöld-fehérek a legnagyobb esélyesei a bajnokságnak, Magyarország legnagyobb klubjáról beszélünk. Az viszont biztos, a végsőkig küzdeni fogunk és megpróbálunk borost törni az orruk alá – zárta gondolatait.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában