Boksz

2 órája

Fehérvár Küzdősport SE: két második hely a Budapest bajnokságon

A Turós Arnold vezette fehérvári ökölvívók több helyszínen is kötelek közé léptek csütörtöktől szombatig.

Németh Krisztián

Németh Zsolt jól bunyózott a Budapest bajnokságon, de a döntőben elvitte a hév

Fotó: Fehérvár Küzdősport SE

A Fehérvár Küzdősport SE kezdő ökölvívói – készülvén  az éles bunyókra – Csepelen tréningeztek.  A felnőtt csapat tagjai is a fővárosba, a péntektől vasárnapig zajló Budapest bajnokságra voltak hivatalosak. A klubból a legjobb eredményt Németh Zsolt érte el a 80 kilogrammos súlycsoportban.

Zsolt remekül nyitott: az első napon akkora kiütéssel nyert, hogy az ellenfél nem tudott részt venni az eredményhirdetésen. A folytatásban egy nála magasabban jegyzett versenyzőt tudott legyőzni okos ökölvívással.

A döntőben a Korcsmáros Bence, az FTC öklözője megállította a fehérvári bunyóst.

– A fináléban nyoma sem volt a gondolkodó ökölvívónak, mert az első menetben le akarta zárni a mérkőzést  és ellőtte az összes puskaport, ami vereséghez vezetett, viszont az Ő meccsük volt a nap mérkőzése - hangsúlyozta Turós Arnold vezetőedző.

Zsoldos Virág a +81 kilogrammos súlycsoportban a döntőben egy jó mérkőzésén maradt alul Bereczki Fannival szemben. Így két második hely a fehérváriak mérlege a Budapest bajnokságon. Talán lehetett volna több értékes helyezés is, de Nagy Evelin és Hollósi Jázmin súlyában senki sem volt így ők meccs nélkül maradtak.

A fehérvári klub egyik különítménye itthon maradt, és vasárnap a Cosmo Sport fitnesz terem Training Day elnevezésű rendezvényén  Major Milán vezetésével osztotta a pofonokat. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában