Női vízilabda

2 órája

Garda Krisztina: A saját játékunkat szeretnénk játszani

A Bajnokok Ligája selejtezőjében játssza az új idény első tétmérkőzéseit a Dunaújvárosi FVE női vízilabdacsapata. A megmérettetés előtt Garda Krisztinával, a csapat válogatott játékosával beszélgettünk.

Szabó Róbert

Kipihente magát a nyári olimpia után Garda Krisztina

Fotó: Szabó Miklós

Mennyire sikerült kipihennie magát az olimpia után?

– Amit elterveztem annak a nagy részét sikerült megvalósítani. Úgy érzem feltöltődtem és sikerült kipihenni a nyár fáradalmait, így újult erővel vágok bele a munkába.

Hogy sikerült a felkészülésük?

– Játszottunk már edzőmérkőzéseket, voltunk Triesztben egy néhány napos edzőtáborban, valamint az itthoni klubcsapatok ellen is próbáztunk. Azt gondolom itt Újvárosban a munkával sosem volt probléma, amit bele lehetett tenni ebbe a néhány hétbe azt bele is tettük. Taktikai szempontból is sikerült mindent elsajátítani nagyjából, de van még amit gyakorolnunk kell, mert jó néhány új elemmel készülünk a szezonra az új edző és a stáb jóvoltából. Még lesz mit finomítani, de a tanulási folyamatok mindig ilyenek, azonban bízom benne, hogy a BL-ben már minden jó lesz.

Új vezetőedző érkezett a csapathoz az orosz Makszim Kordonszkij személyében. Milyen eddig vele a közös munka?

– Az új edző számomra nem volt ismeretlen, de az idősebb játékosok közül is többen, hiszen dolgozott többek közt az orosz utánpótlás-válogatottnál, amikor még én is utánpótlás játékos voltam. Szerintem a fiatalabbakkal is sikerült megtalálnia a közös hangot, jól tudunk együtt dolgozni. Nyilván ő más kultúrából jött, úgyhogy eléggé érdekesek az edzések. A csapat viszont szinte semmit nem változott, egy görög lány érkezett, de úgy gondolom már ő is beilleszkedett közénk. A keret egyébként már augusztusban megkezdte a felkészülést, szóval volt idő erre. 

Pénteken pedig már a Bajnokok Ligája selejtezőjében érdekeltek. Hogy készülnek?

– A héten lett teljes a csapat, mert a Kardos ikrek most tértek vissza az utánpótlás-válogatottból, Kínában voltak világbajnokságon. Csütörtökön utazunk is Hollandiába, jósolni viszont továbbra sem szeretnék. Azt várom el magunktól, hogy jó meccseket játsszunk és azokat a taktikai utasításokat többé-kevésbé betartsuk amiket az edzéseken gyakorlunk. A  BVSC-vel játszottunk már egy edzőmeccset, még az első hetünkön, de az az eredmény így nem volt annyira reális. A holland együttest, a Polar Bearst annyira nem ismerem, de a nemzetükből kiindulva fizikálisan egész jók, ez mindig is jellemző rájuk. Mellettük van két francia csapat, amelyekkel tavaly már játszottunk. A Nancy ellenin talán elvárható a győzelem, a Lille-nel azonban nem tudom mire számíthatunk, mert ott átalakult a keret, egy éve azonban nagyon kemény meccset vívtunk velük. Egy sötét alagútba megyünk, de elsősorban az a legfontosabb, hogy mi azt játsszuk, amit szeretnénk.

A pihenésre viszont nem lesz sok idő, hiszen jövő héten már kezdődik az OB I.

– Igen, szerdán már Szentesre utazunk. Erős bajnokság elé nézünk, a Ferencváros még jobban erősödött a tavalyi évhez képest, az UVSE gyakorlatilag alig változott, a BVSC is kemény vízilabdát játszott. Az Eger pont ellenünk lett a harmadik tavaly, szóval biztos vagyok benne, hogy ők sem elégszenek meg egy rosszabb eredménnyel idén sem. Mi mindenképp szeretnénk jól teljesíteni, és jó eredményt elérni, mint tavaly. Ez nem lesz könnyű, ezért minden meccsen a maximumot kell kihoznunk magunkból.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában