Gulyás Péter, a korábbi veszprémi szélső a nyáron vette át az irányítást

Gulyás Péter a Bakony fővárosában nőtt fel, egy utcára a régi, Március 15. utcában található csarnoktól. Átlövőként kezdett, aztán szélső lett. Olimpián majdnem érmet szerzett 2012-ben, világbajnokságokon és Európa-bajnokságokon szerepelt, BL-döntős játékosként, azonban edzőként nem sikerült érmet szereznie. A korábbi világklasszis, szerb átlövővel, Momir Iliccsel három éven át irányították a veszprémi együttest, a nyáron lejáró szerződésüket a klub nem újította meg, Gulyás Dunaújvárosba szerződött. Naponta autózik Fejérbe, közben néha megáll Fehérváron. Kati néni szobra közelében ültünk le beszélgetni.

- Bár ugyanaz a sportág, de nőkkel teljesen más a munka, mint a férfiakkal, minden tekintetben. Más a sebesség, a technikai tudás, de a legnagyobb különbség a kreativitás. Ezzel együtt is nagyon jó a lányokkal dolgozni, örülök, hogy elvállaltam a feladatot, nagy kihívást jelent nekem. Az irányítónk, a jobbátlövőnk és a balátlövőnk is első idényét tölti a legmagasabb osztályban. Van egy sorunk, amely tapasztaltabb, de ők sem rutinosak. A szélsőink nem újoncok, ügyesek, az akciókat befejezik, de a meccsek nem a széleken dőlnek el, hanem középen. A keretet nem én raktam össze, készen kaptam. Persze, nem emiatt rajtoltunk négy vereséggel a bajnokságban, az eredményeinknek több összetevője van. Nagyon fiatal a csapat. Gyakorlatilag az utolsó pillanatban érkeztem, véget ért a Szeged elleni bajnoki döntő, amit megnyertünk a Veszprémmel. Zajlott az élet, Iliccsel, azaz Momóval bíztam abban, hogy maradhatunk, de az utolsó két hét már egyértelműsítette, nem velünk képzelik el a folytatást. Először poénnak indult, aztán felgyorsultak az események az újvárosiakkal. Horváth Tibor ügyvezető keresett, ismertem régről, élesedett a helyzet, gyorsan megegyeztünk a közös folytatásról, hároméves szerződést kötöttünk. Ki akartam magam próbálni magam vezetőedzőként, kapóra jött ez a lehetőség.

A hazai bajnoki finálé mindkét meccsén legyőzték a Szegedet, majd az idény zárásaként következett a BL döntője Kölnben, a megszokott helyszínen, ahol Veszprém Handball ismét nem volt érdekelt. Ahogy egy évvel korábban sem. Ez a két esemény, a távollét a Final Four-tól okozta az edzőpáros vesztét.

-Három évet dolgoztunk a csapattal, az első szezonban az első, szegedi győzelem után ugyan utolsó másodperces góllal elvesztettük a bajnoki döntőt a Pick ellen, azonban a Final Fourban, Kölnben megtettük a magunkét. Utána nem veszítetünk itthon a bajnokságban és a kupában sem a döntőben, de a BL-ben sajnos nem tudtunk a négyes döntőbe jutni.

Dunaújvárosban a vártnál gyengébb rajt ellenére nyugalom van, Gulyás azt mondja, hagyják dolgozni, a csapattal jó a kapcsolata, ha jön a rutin, nem maradnak el az eredmények sem.

-Az alapozás alatt nagyon pozitívan láttam az egészet, a lányok megtették a magukét, jó eredményeket értünk el az edzőmeccseken, aztán jött az első két forduló, közvetlen vetélytársak ellen, idegesen kézilabdáztunk. Az első bajnokin, idegenben az MTK ellen a vége előtt negyedórával lépett el a házigazda, addig minden rendben ment, kimondottan jó meccs volt. Ott nagyot hibáztam egy cserénél, ami befolyásolta a végeredményt. Aztán otthon kaptunk ki a Szombathelytől, nagyon idegesen, stresszesen kézilabdáztunk, félidőben már kilenccel vezetett az ellenfél. Aztán visszajöttünk háromra, voltak labdáink, hogy még közelítsünk, de túl sok energiát kivett belőlünk a felzárkózás, tisztán kikaptunk. Ez a vereség drámai volt, mélypontot jelentett. Lehet, itt is hibáztam, túl sok információt adtam a meccs előtt, nem tudtam pontosan átadni a gondolataimat, mit várok a csapattól. Az utolsó két meccs eleve nem kecsegtetett sikerrel, bár voltak jó periódusaink, a Győr ellen nem volt esélyünk, kétszer annyi gólt kaptunk, mint amennyit lőttünk. Jött a válogatott szünet, sokat dolgoztunk leginkább azon, hogy még jobban megismerjük egymás gondolatát. Múlt hétvégén, hazai pályán, a Fradi ellen lényegesen jobban is ment, negyven percen át remekül tartottuk magunkat, csak a végén léptek el a fővárosiak. Úgy gondolom, az előttünk álló meccseken jobb teljesítményt nyújtunk majd, mint az eddigi fordulók során. Kulcsfontosságú derbik következnek, az első Fehérváron. Nagyon hosszú a szezon, rengeteg meccs van, bízom a játékosaimban, úgy gondolom, ők is hisznek bennem. Nagyon sok győzelmet lehet aratni, igaz, sokszor ki is lehet kapni. Az idény során azzal lennék elégedett, ha a középmezőnyben tanyáznánk, a tavaszi fordulók során pedig egyre tudatosabb lenne a játékunk.

A hétvégi, fehérvári bajnoki kapcsán azt mondja, nem lesz könnyű dolguk Fehérváron sem.

-Erős csapattal találkozunk. Egyik éjjel fél 2-ig elemeztem a játékukat, a korábbi meccseiket. A védekezésük nagyon hatékony és rendezett, valamint támadásban gyorsak. Nyilván az akcióik befejezése nem mindig alakul úgy, ahogy szeretnék, de nem véletlenül verték hat góllal a korábbi bronzérmes, rendkívül erős Mosonmagyaróvárt. Az ETO, az FTC és a Debrecen kimagaslik a mezőnyből, ők más szintet képviselnek, úgy gondolom, gyengébb eredményei ellenére a Mosonmagyaróvár sincs távol tőlük, a többi együttes nagy harcban lesz egymással a végső helyezésekért. Kiegyenlített a bajnokság, a színvonal nagyon magas. Úgy gondolom, a dán és a román mellett a legkomolyabb a kontinensen. A franciák építkeznek, a németek is, de úgy gondolom, az NB I nívója kimagasló. Két csapat esik ki, remélem, minket ez a veszély nem fenyeget majd. A csarnokunkat felújították, az új játéktér tökéletes, az öltözőket is modernizálták, a korábban beázó tetőt kijavították, a körülmények jók, erre nem panaszkodhatunk.

Gulyás Péter három szezonra kötelezte el magát a DKKA-val, de azt mondja, ez nem jelent sokat.

-Korábbi játékostársam, a szintén edzőként dolgozó Buday Dániel mondta, edzőként aláírhatsz bármennyi esztendőt, magyar trénerként itthon nem vagy biztonságban, egy külföldit sokkal inkább hagynak dolgozni. Tehát hiába kötöttem hosszúnak számító szerződést, nem biztos, hogy ezt ki is töltöm. Amikor a kézilabdát befejeztem, már javában edzősködtem, 2008-tól az aktív játék mellett már dolgoztam a veszprémi utánpótlásban, csapatokat vittem, voltam U11-től az U15-ig edző mindenhol, vezettem a második csapatot, az ifit, ismét a második együttest, aztán 2021 nyarán felkértek bennünket Momóval a felnpttek irányítására. Ebben szerepet játszott, hogy a zsúfolt program miatt az első keret helyett a SEHA Ligában a második gárda szerepelt Oroszországban és Szerbiában, három meccset megnyertünk az utánpótlás tagjaival, ami jó ajánlólevélnek bizonyult. Csak az RK Metaloplastika ellen szenvedtünk idegenben vereséget. Ott került be a köztudatba Zoran Ilic, Szűcs, Melnyicsuk, Palasics, Székely, de sorolhatnám a neveket. Az első bajnok döntőt elbuktuk 2022 júniusában a Szeged ellen, azonban a hazai kupát megnyertük, a folytatásban a bajnoki aranyakat a mi nyakunkba akasztották, azonban a Final Fourba nem sikerült bejutnunk. Tavaly a lengyel Kielce, idén a dán Aalborg Handbols búcsúztatott bennünket a negyeddöntőben. A dánok szerintem nem voltak jobbak nálunk, elidegeskedtük, a lengyelek viszont megérdemelten jutottak Kölnbe.

Amikor arról kérdezem, szerinte a Veszprém képes lesz valaha megnyerni a legrangosabb európai klubtrófeát, határozott igennel felel.

-Ebben biztos vagyok. Jól szervezett, nagy klubról beszélünk, erős kerettel, a játékosok évről évre jobbak, rutinosabbak lesznek. Nemrég megnyerték a klubvilágbajnokságot, az edző, a spanyol Xavi Pascual rutinos mester, tizenkét évet volt szakvezető Barcelonában, aztán Bukarestben, érti a kézilabdát. A tapasztalata révén előttünk jár, mi Iliccsel még edzői pályafutásunk elején járunk. Azonban úgy gondolom, hogy BL-győztes csapatot irányítsunk majd valamikor – mert a cél ez -, ahhoz másfél évtizeden át ott kell lenni a sűrűben. Csak úgy szerzel rutint, vezetői ismereteket, ha nagy csatákban edződsz. Hiába veszel és olvasol szakkönyveket, hallgatsz előadásokat a témában, az éles helyzetek hozzák meg a jó döntéseket. A saját bőrödön kell érezned mindent. Amikor az Aalborg ellen kiestünk, pár nappal később a drukkerek tüntettek a csarnoknál, a menesztésünket követelve. Ezt nyilván nem éltük meg jól, de a szurkolóknak ehhez joguk van. Nemzetközi edzői tanfolyamra járok, a külföldi kollégák ki is írták a közös csoportba, érdekes esemény zajlott a Bakonyban. A futballban sokszor előfordult, hogy az ultrák tüntettek a klubvezetők, az edzők, a játékosok ellen, de másutt nem tudok példát hasonlóra. Ilics 2013-ban érkezett ide Kielből, 2019-ben itt fejezte be a karrierjét. Én soha nem öltöttem magamra más csapat mezét, nem is emlékszem, hogy erre lenne még példa az egyesület történetében. A régi legendák közül Csoknyai István Fejérben, Dunaújvárosban született, Alapon nőtt fel, Éles József a fővárosból érkezett, de sorolhatnám a neveket. A kapus, Perger Zsolt volt hozzám hasonlóan veszprémi, de ő nem itt fejezte be karrierjét.

Gyulyás mindvégig maradt, pedig voltak ajánlatai, nyugati kluboktól. Azt mondja, anno sok információ eljutott hozzá, de sok nem.

-Akadt eltitkolt lehetőség, de olyan is, amiről értesültem. Keresett a német Rhein-Neckar Löwen, a spanyol Ademar Leon, illetve nagyon fiatalon, a hírek szerint a Kiel kapcsán felcsillant a lehetőség. De mindig akkor jöttek ezek az ajánlatok, amikor itthon hosszabb távra köteleztem el magam. A 2004-es, lettországi junior Eb-n 4. helyen végeztünk a válogatottal, az allstar-csapat tagja lettem, egy menedzser keresett, hogy a német élvonalban szereplő GWD Minden szeretne leigazolni. Azt a lehetőséget el kellett volna fogadnom, 19 évesen. Minden másként alakult volna az életemben, a játékos pályafutásomban. Nyitottabb ember lennék, fiatalon nyelveket tanultam volna, más kultúrákkal találkozom. Aki akkor távozott, mint Nagy Laci például Barcelonába, jobb játékos lett, jóval nagyobb karriert futott be. Azt mondom mindig a tanítványaimnak, ha lehetőség jön, el kell indulni. Ezt javasoltam Palasicsnak, Lukácsnak, Fazekasnak, Zoran Ilicnek. Átlövő voltam, amihez megvolt a magasságom, a gyorsaságom és a lövőerőm is. Ha távozom, szerintem az is maradtam volna, azonban Veszprémben szélsőt csináltak belőlem. Zdravko Zovko volt az edző, érkezett Saracevic és Lazarov, akik amúgy remek játékosok voltak, én mentem a szélre, ahol Mirza Dzombával osztoztunk a perceken, sokat játszottam én is. Később Kertész Balázs, Tombor Csaba, Iváncsik Tamás és végül Gasper Marguc lett a riválisom. Az edzők közül Carlos Ortegával, valamint a válogatottban Talant Dujshebaevvel dolgoztam a legszívesebbem, tőlük tanultam a legtöbbet. A játéktól 33 évesen búcsúztam, akkoriban már sokat bajlódtam sérüléssel, fájdalmaim voltak játék közben, valamint a motivációmat is elvesztettem.

A karrierje kapcsán azt mondja, mindössze a tizenévesen elszalasztott lehetőség miatt van hiányérzete.

-Amúgy remekül éreztem magam Veszprémben, ahol mindig éltem az életemet. Európai élcsapatban szerepeltem, Bajnokok Ligája-döntőt kétszer vívtam, 2015-ben és 2016-ban, sajnos mindkétszer alulmaradtunk előbb a Barcelona, majd a Kielce ellen. A katalánok ellen egy góllal, a lengyelekkel szemben hosszabbításban, pedig utóbbi esetben végig a kezünkben volt a győzelem. Csapattag voltam, de pályára nem léptem a klub által vívott első BL-döntőben, a Magdeburg ellen, 2002 tavaszán. Sokszoros bajnoknak és kupagyőztesnek mondhatom magam, a 2012-ben, Londonban 4. helyen végző válogatottban szóhoz jutottam a csoportmeccseken, hatalmas élményt jelentett az ötkarikás játékok. Háromszor vettem részt világbajnokságon és Európa-bajnokságon, vb-n a 6. hely a legjobb eredményem. Edzőként szeretnék komoly sikereket aratni, a család mellett a kézilabda az életem. A nejem is élsportoló volt, Gerstmár Renáta Dunaújvárosban kézilabdázott, amikor megismerkedtünk. Két lányunk van, a nagyobb 12, a kicsi 9 esztendős. Utóbbi természetesen kézilabdázik.