3 góllal zárt a FEHA19

2 órája

Győzelem az éllovas ellen

Győzött a FEHA19 Brassóban, az Erste Liga pénteki játéknapján.

Kelemen Kornél

Melnyicsuk védései elengedhetetlenek voltak a győzelemhez

Fotó: feha19.hu

Az első harmad kiegyenlített játékkal indult, mindkét csapat támadásai veszélyesek voltak. Az első gólt Ambrus Csongor lekészítését követően Bajkó Botond szerezte, 0-1

A második harmadban magához ragadta az irányítást a Brassó, és hamar egyenlített, David Levin révén, 1-1. A vendég  gárda azonban alig egy perccel később ismét előnybe került, Németh Zalán góljával 1-2. Ismét a döntetlenért kellett hajtania a vendéglátóknak, viszont a következő gólt is fehérvári játékos szerezte, ugyanis Ambrus a gólpassza után maga is betalált, ezzel már 1-3 volt az előnye a FEHA19-nek. 

A hazaiak nagy elánnal léptek jégre a zárójátékrészben, mindössze két perc után szépíteni is tudtak 2-3. A hátralévő időben masszív védekezésre volt szüksége a székesfehérvári gárdának, amely megőrizte előnyét és megszerezte első rendes játékidős győzelmét a bajnokságban. 

CSM Corona Brasov – FEHA19 2-3 (0-1, 1-2, 1-0)
Brassó, 1300 néző: V.: Radu, Gergely, Szabó L., Gheorghies.
FEHA19: Melnyicsuk – Stadel (1), Falus, Ambrus 1 (1), Hakanen, Dobos (1), Csollák, Horváth D., Németh 1, Keresztes, Szita (1), Bogesic (1), Salamon, Keceli-Mészáros, Balasits, Dézsi, Bajkó 1, Balázsi, Siftar, Nádor, Alapi. Vezetőedző: Tokaji Viktor.

CSM Corona Brasov: Dubeau – Borisenko (1), Jones (1), Valchar (1), Van Wormer, Kóger 1, Williams, Farkas, Skachkov, Levin 1, Zagidullin, Gajdó T., Bors, Desruisseaux, Gajdó B. (1), Kovács M., Kovács E., Rudyka, Szabó P., Vasile, Rokaly-Boldizsár. Vezetőedző: Dave MacQueen.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában