Mestermérleg

2024.10.21. 19:00

Jobban féltek a Kecskeméttől, mint a Fraditól

Nagyon örül a Kecskeméten aratott sikernek Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője.

Szabó Róbert

Magabiztos győzelem után értékelt Hornyák Zsolt

Fotó: puskasakademia.hu

A Puskás Akadémia a Kecskeméti TE otthonában aratott magabiztos, 3-0-s győzelmet vasárnap. A találkozó után Hornyák Zsolt nagyon örült a sikernek.

– Kecskeméten sosem volt egyszerű pontot, pontokat szerezni. Sajnálom Szabó István távozását, mert egy jó szakemberről beszélünk, de Gera Zolinak is sok jó eredményt kívánok, csak azt szerettem volna, hogy ne ma kezdje el, hála Istennek a csapat teljesítette is ezt a célt. Az első félidőben jó játékkal vezettünk, a szünetben pedig hangsúlyoztam, hogy ne hagyjuk magunkat provokálni ütközésekkel vagy beszéddel. Ezt elsősorban Colley-nak címeztem, de nem tudta betartani, ezért is cseréltem le. Aztán a Kecskemétnek ki kellett támadnia, és sikerült is rárúgnunk a harmadikat, utána lehetőséget adhattam a fiataloknak. Kecskeméten sosem egyszerű nyerni, a mai meccstől jobban féltem, mint a Fradi elleni bármelyik találkozótól. Ráadásul edzőváltás is volt pár nappal ezelőtt, úgyhogy csak a magunk játékára tudtunk készülni – fogalmazott a szakember. Hozzátette, amikor a játékvezető tizenegyest ítélt és kiállította Wojciech Gollát akkor nem volt ideges, mert tudta, hogy visszavonják a döntést.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában