Folytatódik a széria

2024.10.20. 14:55

Kaotikus meccsen nyert könnyedén a Puskás

Magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott a Puskás Akadémia FC a Kecskeméti TE otthonában a labdarúgó NB I 10. fordulójában.

Szabó Róbert

Kemény küzdelem volt a pályán a Kecskeméti TE – Puskás Akadémia bajnokin

Fotó: Török Attila / Nemzeti Sport

A válogatott szünet után Kecskemétre utazott a Puskás Akadémia, hogy folytassa a Debreceni VSC ellen megkezdett győzelmi sorozatát. A feladat nem ígérkezett könnyűnek, azonban a lila-fehérek házatáján nem minden a legrózsásabb, ráadásul egy edzőváltáson is átestek, Gera Zoltán váltotta Szabó Istvánt.

A találkozót nagyszerűen kezdte Hornyák Zsolt együttese, az első percektől kezdve érződött, hogy a felcsútiak fogják uralni a mérkőzést. A 11. percben Szolnoki Roland fantasztikus labdát tett a kezdőkörből Nagy Zsolt bal lábára, a válogatott futballista lövése azonban elzúgott a kapu mellett. Három perccel később Patrizio Stronatinak kellett óriásit mentenie Lukács Dániel elől, majd a labdaszerzésből azonnal kontrát vezetett a Puskás, Szolnoki ívelt ismét Nagy Zsoltnak, akinek próbálkozását ezúttal Varga Bence védte. A találkozó szép lassan csordogált, amikor a 31. percben Artem Favorov tökéletesen ívelt a két védő között üresen maradó Lamin Colley fejére, aki a kecskemétiek kapujába bólintott, Varga tehetetlen volt, 0-1. Alig pár perc múlva Urho Nissilä cselezett a tizenhatoson belülre, Katona Levente eltalálta a lábát, a jogosan megítélt tizenegyest pedig Nagy Zsolt ballal, laposan a bal alsó sarokba rúgta, 0-2

A rossz helyzetben lévő kecskemétiek kis híján szépítettek még az első félidő vége előtt, azonban a szerencse nem állt melléjük. A 42. percben Zeke Márió lövését Pécsi Ármin nagy bravúrral védte, majd Katona Bálint ismételt, de Wojciech Golla önfeláldozóan, a gólvonalon állva mentett. Igen ám, de a játékvezető azonnal a zsebéhez nyúlt, elővette a piros lapot, kiállította a lengyel védőt, hiszen kézzel is a labdához ért, majd a tizenegyespontra mutatott. A videóbíró aztán visszanézte az esetet, kihívta Berke Balázs játékvezetőt, hogy nézze vissza az esetet, aminek hatására vissza is vonta az ítéletet a bíró. Így a szépítés elmaradt, a hátralévő időben újabb találat nem született, így 0-2-s felcsúti vezetésnél vonultak szünetre a felek.

A fordulás után a Kecskeméti TE agresszívan jött ki a pályára, próbálta megszezni a szépítő találatot, de a helyzeteik rendre kimaradtak. A sok lehetőség elszalajtása meg is bosszulta magát, a 75. percben Nikitscher Tamás még azt reklamálta, hogy ellökték, a felcsútiak ezzel azonban nem törődtek, Mikael Soisalo elment a jobb szélen, az alapvonalról centerezett, majd az egyedül maradó Nissilä hat méterről jobbal a kapuba passzolt, 0-3. A kecskemétiek így nem tudtak visszatérni a győztes útra, a Puskás Akadémia pedig átmenetileg átvette a vezetést az NB I-en.

Labdarúgó NB I, 10. forduló

Kecskeméti TE – Puskás Akadémia 0-3 (0-2)
Kecskemét, Széktói Stadion, 2359 néző, Vezette: Berke Balázs

Kecskeméti TE: Varga B. – Szabó A. (Rjasko, 68.), Belényesi, Katona L. – Nagy K. (Vattay, 83.), Vágó (Montiel, 76.), Nikitscher, Zeke – Zsótér (Pálinkás, a szünetben), Lukács D., Katona B. (Berki, 83.) Vezetőedző: Gera Zotán

Puskás Akadémia FC: Pécsi – Maceiras, Golla, Stronati, Szolnoki (Mondovics, 81.) – Levi (Plsek, 63.), Nissilä (Vékony, 90.) – Soisalo, Favorov, Nagy Zs. – Colley (Duarte, 63.). Vezetőedző: Hornyák Zsolt.

Gól: Colley (31.), Nagy Zs. (36. – 11-esből), Nissilä (75.)

Sárga lap: Zsótér (16.), Szabó A. (57.), Pálinkás (71.), ill. Szolnoki (18.), Colley (50.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában