Női labdarúgás

18 órája

Kétgólos előnyből bukott pontot a Vidi

Már 2-0-ra is vezetett a Fehérvár FC, végül 2-2-es döntetlennel zárt a Zalaegerszegi TE ellen a női labdarúgó NB II Nyugati csoportjának 8. fordulójában.

Szabó Róbert

Nem volt messze a győzelem a Vidinek

Fotó: fehervarfc.hu

Többet birtokolta az első félidőben a labdát a Vidi, a mezőnyfölény a 30. percben góllá is érett, hiszen Kozma Réka passza után Csilléry Kata egy csellel ziccerbe hozta magát, majd a bal alsóba lőtt a kapus mellett, 1-0. A fordulás után két perc kellett, hogy Fábián Virág középre íveljen, majd Németh Noémi magabiztosan értékesítse az így kialakult helyzetet, 2-0. A szépítés is gyorsan jött: a 62. percben Mezőfi Emma egy jobb oldali szögletet tekert a Vidi kapujának jobb felső sarkába, 2-1. A ZTE ezután mindent megtett az egyenlítését, a 89. percben pedig egy jól eltalált lövéssel Harsányi Andrea egyenlített és beállította a találkozó végeredményét, 2-2.

Női labdarúgó NB II, Nyugati csoport, 8. forduló
Fehérvár FC – Zalaegerszegi TE 2-2 (1-0)
Székesfehérvár, Vezette: Kovács Fanni (Risz Domonkos, Kiss Bence)

Fehérvár FC: Kovács B. – Mihályi, Zuggó (Kálmán, 74.), Tóth A., Gergics (Juhász R., 85.) – Fábián (Cseke, 74.), Szombati, Kozma, Szabó B., Csilléry (Simon F., a szünetben) – Németh N. Vezetőedző: Andorka Péter

Zalaegerszegi TE: Kiss E. – Nagy B. (Gumhert, 67.), Hetyei (Szegedi, 79.), Tóth K., Simon V., Varga B., Kopcsándi, Melus (Bicsák, 79.), Harsányi, Király Cs. (Horváth K., 67.), Mezőfi. 

Gól: Csilléry (30.), Németh N. (47.), ill. Mezőfi (62.), Harsányi (89.) 
Sárga lap: Németh N. (87.)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában