Megvan a negyedik

2024.10.22. 21:33

Magabiztos játékkal nyert a Volán

A Hydro Fehérvár AV19 szoros mérkőzésen 2-0-ra verte a Villachot, az Osztrák bázisú jégkorongliga 11. fordulójában. A Volán sorozatban a negyedik ICEHL mérkőzésén arat győzelmet.

Kelemen Kornél

Magosi Bálint góljával alakult ki a végeredmény

Fotó: Fehér Gábor

A Volán keretéből sérülés miatt, Horváth Dominik, Bartalis István, Chase Berger és Kiss Roland is kimaradt.

A találkozó kiválóan indult a hazaiak számára, már a harmadik percben betalált a Volán, Hári János visszakészítette a korongot, amit Timothy Campbell középről a kapu jobb alsó sarkába lőtt, 1-0. A vezetés hatására a következő percekben fölényben játszott a csapat, több lehetőséget is kialakítva. A vendégek eleinte gyors ellentámadásokkal jelezték gólszerzési szándékukat, majd a játékrész közepére időszakosan átvették az irányítást, a legnagyobb helyzet Guus van Nes nevéhez kötődik, aki egy beadást követően közelről kotorta kapura a pakkot, amit Rasmus Reijola kivédett. A tizedik perc elején Felix Maxat a büntetőpadra küldte a játékvezető, ennek köszönhetően beszorította ellenfelét az AV19. A kiállítás alatt Erdély Csanád többször is veszélyeztetett viszont lehetőségei kimaradtak, ezt követően Hári és Campbell ismét szépen játszottak össze, azonban Jean Felix Lamoureux bravúrral hárított. Reijola sem maradt feladat nélkül, John Hughes lövését vetődéssel tudta blokkolni. 

A középső harmadot agresszívan kezdte az osztrák alakulat, mely többször is zavart tudott kelteni a Volán kapuja előtt, azonban igazán veszélyes lövésig nem jutott. Ezt követően kiegyenlítődött a játék, a ketrecek felválta forogtak veszélyben. Mihály Ákos éppen a cserepadról lépett jégre, amikor elé került a korong, melyet középre passzolt Németh Kristófnak, az ő lövését még védeni tudta Lamoureux viszont a kipattanóra lecsapott Magosi Bálint, 2-0. Az utolsó percekben beszorult a hazai csapat, a Villach mindent megtett az egyenlítés érdekében, de nem tudott túljárni Reijola eszén.

Az utolsó játékrészben agresszívan kezdett az AV19, csak úgy záporoztak a lövések. Kis idő elteltével rendezte sorait a Villach és támadásba lendült, a hatodik percben egy keresztpasszt követően Philipp Linder elé került a korong, aki üres kapura lőhetett, de elhibázta a kínálkozó lehetőséget. A harmad közepére felpörgött a játék, mindkét klub próbált gyorsan betalálni, Terbócs István éles szögből keményen szúrta kapura a pakkot, azonban lövése elakadt. Egy ütközést követően Patrick Holway orrából erősen folyt a vér, orvosi kísérettel azonnal elhagyta a játékteret. Az utolsó percben a szépítés érdekében a vendégek lehozták a kapusukat, azonban érintetlen maradt az AV19 ketrece. A lefújást követően a szurkolók a remek teljesítményt nyújtó Reijolát éltették, aki kiélvezte a pillanatot.

Hydro Fehérvár AV19 – EC iDM Wärmepumpen VSV

Alba Aréna, ICEHL 11. forduló Nézőszám: 3391. Vezette: Fichtner, Piragic, Durmis, Váczi.

Hydro Fehérvár AV19: Reijola – Atkinson (1), Campbell 1, Sebők, Hári (1), Kuralt, Messner, Gaunce, Erdély, Brown, Cheek, Stajnoch, Stipsicz, Terbócs, Kulmala, Ambrus G., Falus, Mihály (1), Németh (1), Magosi 1. Vezetőedző: Kiss Dávid.

EC iDM Wärmepumpen VSV: Lamoureux – Lindner, Vallant, Coatta, Pearson, Van Nes, MacPherson, Raspotnig, Hughes, Hancock, Wallenta, Holway, Wetzl, Scherbak, Rauchenwald, Rebernig, Tschuring, Uschan, Lanzinger, Maxa, Richter. Vezetőedző: Tray Tuomie.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában