Zubillaga elnézést kért korábbi kollégájától

6 órája

Nagy tempójú összecsapást nyertek

Igazi presztízscsatát ígért az Alba Fehérvár és a Zalakerámia ZTE KK hétvégi bajnokija, ami be is igazolódott, végig lüktető ütközetet nyertek a hazaiak, 97-92-re. A lefújás után, a kézfogást követően a két szakvezető összeszólalkozott. Ami azért volt meglepő, mert másfél éve Fehérváron nagy harmóniában dolgoztak közösen.

Horog László

Andrew Smith zsákolása a hétvégi, ZTE elleni bajnokin. Az amerikai center hat pontot szerzett

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Hiába vezetett szinte végig és kontrollálta a meccset a ZTE, a végjátékban a házigazdák voltak higgadtabbak és nyerték a kimondottan nívós ütközetet. A lefújás után a hazaiak katalán trénere, Alejandro Zubillaga megjegyzéseket tett a zalaiak szakvezetőjére, a német Matthias Zollnerre, aki előzőleg a mérkőzésen többször foglalkozott a hazai kispaddal és a játékvezetőkkel. A meccset követő sajtótájékoztatón Zubillaga első mondatát korábbi kollégájához intézte.

: Szeretném azzal kezdeni, hogy elnézést kérek Matthias Zollnertől, ha valaki tiszteli őt Magyarországon, az én vagyok, a hajrában nem reagáltam jól egy esetre, elvittek az érzelmeim. Nagyon köszönöm a szurkolóinknak, hogy mindig mellettünk állnak, a győzelmet pedig talán leginkább a stábom tagjai érdemlik meg a legjobban, akik rengeteget dolgoznak. A legfontosabb számomra ezen a mérkőzésen, hogy akkor sem zuhantunk össze, amikor nehéz helyzetbe kerültünk, csapatként küzdöttünk és tartottuk magunkat az eredetileg kigondolt tervhez. A ZTE remek együttes, nagy önbizalommal érkezett, ez a triplamutatójukon is látszott, a zalaiak a védekezése ellen nagyon nehéz játszani. Örülök, hogy sikerült megnyerni ezt a nagy tempójú, végig izgalmas mérkőzést.

Matthias Zollner a vereségnek természetesen nem örült, azonban csapat teljesítményével elégedett volt.

- Azt gondolom, a teljesítményünk szinte teljesen rendben volt. Sajnos 15 labdát adtunk el, ennyivel nem lehet idegenben nyerni. Az Alba nagy reményekkel vágott neki a szezonnak, itt nem egyszerű játszani. Öt ponttal kaptunk ki, de továbbra is azt mondom, nem panaszkodhatunk a játékunkra.

Jeriah Horne, a fehérváriak amerikai légiósa volt a házigazdák legeredményesebbje, 22/12 ponttal jelentkezett a találkozón.

- Remek mérkőzést játszottunk, kiváló hangulat uralkodott a csarnokban. Voltak nehéz percek, de mindvégig egymásért küzdöttünk, tartottuk magunkat az elképzelt taktikához, ennek köszönhetően sikerült megnyernünk a mérkőzést.

Takács Martin, a fehérvári születésű és eddigi pályafutását – egy rövid, zalai kitérőt leszámítva - Fejérben töltő hátvád a nyáron, testvérével szerződött ZTE-hez. Jól játszottak mindketten, Martin különösen, 10/9 pontot gyűjtött anyaegyesülete ellen.

- Sokunknak különösen fontos volt ez a mérkőzést, a játékosok közül többen itt nevelkedtek, az edzőnk is dolgozott itt, emiatt is jó lett volna nyerni. Sajnos sok labdát eladtunk és a második félidőben fejben is elfáradtunk egy kicsit, de talán ez igaz az Albára is. Végül kikaptunk, de a rossz időszakokat jobban le tudjuk rövidíteni, még eredményesebbek lehetünk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában