A végére elfáradtak

2024.10.22. 20:23

Nem sikerült a feltámadás az Albának

Kis híján csodát vitt véghez az Alba Fehérvár az észt BC Kalev/Cramo otthonában, azonban a végére elfáradt és 95-89-re kikapott a FIBA Európa Kupa harmadik fordulójában.

Szabó Róbert

Nem jött össze a bravúr Vojvoda Dávidéknak (szemben)

Nem várt könnyű feladatra az erőltetett menetben lévő Alba Fehérvárra kedd este Észtországban, hiszen a FIBA Európa Kupában eddig hibátlan BC Kalev/Cramo otthonában lépett pályára. A székesfehérvári együttes ha életben szerette volna tartani a továbbjutási esélyeit, akkor csak a győzelmet fogadhatta el a találkozó végén.

Az első negyedben beragadt egy kicsit az Alba, a házigazda hamar hatpontos különbséget alakított ki, amit úgy tűnt, hogy sikerül is állandósítania. Ennek ellenére Vojvoda Dávidék megemberelték magukat, és a szünetre felzárkóztak két pontra, 26-24. A második játékrész elején aztán az öltözőben maradtak a székesfehérváriak, a BC Kalev/Cramo egy 15-4-es szakasszal 13-ra növelte előnyét, az eredményjelző 41-28-at mutatott. Bár Alejandro Zubillaga legénysége igyekezett csökkenteni hátrányát, hétre is feljött, de a nagyszünetre csupán egyel csökkent a különbség, 55-43.

A fordulás után az Alba szép lassan elkezdte ledolgozni a hátrányát, 70-60-nál pedig beindult a gépezet. Előbb Tyler Thomas dobott egy hármast, majd Filipovity Márkó értékesített két büntetőt és vágott egy hármast, így már csak kettő volt a különbség. Az egyenlítést Thomas hozta egy kettessel, Jeriah Horne duplájával pedig már előnyben volt a székesfehérvári gárda. Az óriási fordítás és a feltámadás azonban nem sikerült tökéletesre, a BC Kalev/Cramo az utolsó negyed előtt ismét előnybe került, 75-72.

Az utolsó felvonásnál oda-vissza jöttek a kosarak, 79-77-nél viszont Vojvoda vágott egy triplát, majd jött tőle és Horne-tól is egy-egy kétpontos, így az Alba már öttel vezetett. A házigazda rögtön időt is kért, hogy megtörje a székesfehérváriak lendületét, amely eleinte nem sikerült, megmaradt az ötpontos különbség. A hajrára Leemet Bockler ismét elemébe került, 42 másodperc alatt dobott két sikeres büntetőt és egy hármast, így 93-89 állt az eredményjelzőn, Zubillaga pedig időt is kért. Ez nem volt hatásos, a Kalev/Cramo innentől nem engedte ki a győzelmet a kezei közül és behúzta a találkozót, 95-89.

A székesfehérváriaknál egyértelműen Vojvoda Dávid vitte a hátán a csapatot, aki 23 pontot szerzett, míg az észteknél Leemet Bockler brillírozott, ő 30 pontot dobott az este során.

Az Alba Fehérvár legközelebb a Szolnoki Olaj otthonában lép pályára október 26-án 18.00 órától.

FIBA Európa Kupa, csoportkör, 3. forduló

BC Kalev/Cramo (észt) – Alba Fehérvár 95-89 (26-24, 29-19, 20-29, 20-17)

BC Kalev/Cramo: Bockler 30/18, Dorbek, Hermet 4, Kurbas 5, Tape 20/15. Csere: Kaukiainen 7/6, Kuuba, Miska 4, Suurorg 17/12, Toom 8, Vaaks. Vezetőedző: Heiko Rannula

Alba Fehérvár: Filipovity 18/9, Horne 14/6, Nichols 19/6, Smith 6, Vojvoda 23/9. Csere. Fazekas M., Kass B., Kertész D., Krivacevic 2, Párkányi, Simon D., Thomas 7/3. Vezetőedző: Alejandro Zubillaga

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában