NB II

1 órája

Újabb nagyvad Csákváron

A Merkantil Bank Liga kilencedik fordulójában az Aqvital FC Csákvár a Vasast fogadja vasárnap 17 órától.

Kelemen Kornél

A stabilitás lesz a kulcs a Vasas ellen

Fotó: kisvardafc.hu

Az előző fordulóban mindkét együttes vereséget szenvedett, a Vasas hazai környezetben a Mezőkövesdtől kapott ki 2-1-re, míg a Csákvár Kisvárdán maradt alul 2-0-ra. A csapatok nyolc forduló után a középmezőnyben állnak, egy pont választja el őket egymástól, azonban annyira szoros a mezőny, hogy egy sikerrel akár az angyalföldiek, akár a csákváriak a harmadik helyre is előre léphetnének.

A középmezőnyben elfoglalt helyezés inkább a Vasas részéről érdekes, hiszen az angyalföldiek az idény előtt a feljutást tűzték ki célul, most azonban csak három ponttal előzik meg a már kieső helyen álló Honvédot. Az első meccsek még jól sikerültek a fővárosi csapatnak, hiszen három játéknapot követően két győzelemmel és egy döntetlennel álltak. Az azóta eltelt időszakban öt bajnoki mérkőzésük volt, amiből négyet elvesztettek. Nem túl rózsás helyzetükön a védekezésük sem segít, eddig tizenöt gólt kaptak, ami az egyik legrosszabb mutató a másodosztályban. 

– Nincsenek jó passzban, de nekünk csak magunkkal kell foglalkoznunk, jó lenne ponttal, pontokkal válogatott szünetre menni – nyilatkozta a csákváriak vezetőedzője Tóth Balázs a mérkőzés kapcsán az aqvitalfc.hu-nak. Kiemelte, csapata ugyanúgy labda-orientált játékkal akar kiállni az ellenféllel szemben, továbbra sem parkolják be a buszt a kapujuk elé, a saját játékukat szeretnék játszani.

A mérkőzést vasárnap délután 17 órától rendezik, a csákvári Tersztyánszky Ödön Sportközpontban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában