A tavalyi döntőssel játszik az Alba

2024.10.25. 19:14

Visszavágnának az ezüstérmesnek

Az Alba Fehérvár szombaton 18 órától az előző szezonban ezüstérmes NHSZ-Szolnoki Olajbányász vendégeként lép pályára, a férfi kosárlabda NB I/A hatodik fordulójában.

Kelemen Kornél

Nehéz feladat vár az Albára Szolnokon

Fotó: Alba Fehérvár / Facebook

Az előző idény elődöntőjében a két együttes egymással csapott össze, ahol 3-1-es összesítéssel az Olajbányász jutott a döntőbe. A rájátszásban ugyan felülmúlták a szolnokiak a fehérváriakat, azonban az alapszakaszban lejátszott mérkőzéseiket az Alba nyerte.

A Szolnoki Olajbányász kiválóan kezdte a magyar bajnokságot, az eddigi öt mérkőzését egyaránt megnyerte, ezzel pedig a tabellán a második helyet foglalja el. Az Európa Kupában már közel sem ilyen fényes a helyzet, ugyanis mindhárom találkozóját elveszítette.

Alejandro Zubillaga legénysége nincs a legjobb formában, az előző öt mérkőzéséből csak kettőt nyert meg. A legutóbbi fordulóban a Zalakerámiaval csapott össze, az utolsó pillanatokig kiélezett találkozót végül 97-92-re megnyerte. Vojvoda Dávid 18.75 -ös pontátlaga a legmagasabb a fehérváriak keretében, az egész bajnokságot figyelembe véve, pedig a tizedik helyen áll. A szolnoki játékosok közül Strahinja Jovanovic 15.60-as értéke a legjobb, aki ezzel a huszonkettedik pozíciót tölti be a listán, közvetlenül mögötte Jeriah Horne található 15.25 egységgel. 

Október elseje óta mindkét gárda hétszer lépett pályára, azonban Oliver Vidin vezetőedzőnek jóval nagyobb merítési lehetőségei vannak. Létszámban mindkét együttes rendelkezik elegendő játékossal, viszont az Alba kispadja akadémistákkal lett feltöltve. Zubillaga mester keze alatt négy 21 éven aluli játékos dolgozik, míg Szolnokon csak egy ilyen fiatal kosárlabdázó kap szerepet.

Ha nincs kiemelkedő pontszerző, akkor van palánk alatti specialista, Fardaws Fazalrahman Aimaq nemcsak az NHSZ-ből emelkedik ki, hanem az egész magyar bajnokság legjobb lepattanó szerzője, meccsenként 12.20-at átlagol. A székesfehérváriak ezen a téren jóval gyengébbek, eddig Andrew Smith 6.50-e a legmagasabb mutató, ebből kirajzolódik, hogy a pálya középső területein rendkívül nehéz dolguk lesz. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában