A fotós, akit a madár sem lát

- Kell egy jó adag szerencse is, hogy a helyzet így alakuljon - fogott bele Mészáros András fotós életútja alakulásának történetébe. - Természetesen vannak alapvető képkompozíciós, esztétikai szempontok, a tizenkét kategóriában meghatározzák a kritériumokat, például csak vadon, saját, természetes környezetükben élő élőlényekről - madarakról, egyéb állatokról - lehet képeket beküldeni. Az eredményeket egzakt módon nem lehet mérni, döntések sorozata hozza meg a végeredményt, amelyet formál a zsűritagok szubjektív véleménye is.

András fotói már kétszer eljutottak a BBC és a múzeum által kiírt verseny döntőjébe, de akkor még nem értek célba, ahogy ez az idén történt.

- Később tudtam meg, hogy én vagyok a negyedik magyar, aki ilyen helyezést ért el ezen a világversenyen, amelyet egyébként 1948 óta rendeznek meg.

Az eredetileg agárdi, de ma már feleségével gárdonyi lakos fiatal fotós gyermekként került közeli kapcsolatba a természettel.

- Amikor tudtam, mentem a vadászokkal, erdészekkel, természetvédőkkel. A dinnyési Fertő, a Seregélyes melletti Sikotai tocsogó volt a tanulószobám. Szeretem ezt a részt, a Fertő túl nagy szelet nekem ahhoz, hogy mindent meg tudjak fotózni. A kisebb vízfelületen jobban összejönnek a vízimadarak, amellett kiépítettem magamnak egy leshelyet. Eléggé háborítatlan, de sajnos az önjelölt természetfotósok a digitális technika térhódításával egy időben itt is megjelentek, és egyre több kárt okoznak, mert nem tudják, hogyan kell közlekedni a természetben. Mennek költési időszakban, jószándékkal ugyan, de napközben berontanak egy területre, elriasztják az összes madarat. Nem tudják, hogy éjszaka kell bemenni a lesre és éjszaka kijönni onnan. Éjjel kettőkor, lámpa nélkül megyek be a kunyhóba, a madarak sose látnak.

Számomra az a fontos, hogy akkor fotózzam le őket, amikor a hétköznapi életüket élik, ne riadt, menekülő, felröppenő szárnyasokat örökítsek meg. Számtalan élményem van. A kunyhóból kidugtam a fűszálat, kis libákat etettem. Nem láttak, a helyhez nem fűződött rossz élményük, de abban a pillanatban elmennénnek, ha meglátnának. Több zavarásnak voltam már szemtanúja, szenvedő alanya a madarakkal együtt. Egyszer, amikor épp kezdett hajnalodni, hat, fél hét körül, a kunyhó előtt ácsorgott hatvan-hetven kócsag, megérkezett egy fotóskolléga. Bocs, de elkéstem, mondta, és nem hitte el, hogy inkább otthon kellett volna maradnia, és másnap, sötétben kimenni, mert akkor ő maradt, a madarak elmentek. Fenyvesi Lacival - a Fertő természetvédelmi őre - nagyon jó barátságban vagyok, ha tudja, hogy kint vagyok, megfigyelek mindent, fotóval is tudok neki szolgálni.

A véletlen sokszor volt már segítségére Andrásnak, de ehhez az is kellett, hogy kint legyen a területen, mondjuk Belsőbárándon, ahol megbarátkozott egy rókacsaláddal (róluk a jövő évi természetfotós naptárban vannak gyönyörű képek). A búbos vöcsök család fotójához nyakig ült a vízben a nádasban, kileste a mama hátán üldögélő fiókát.

- Akkor kellett volna elkapnom őket, amikor a három-négy fiókának csak a pici feje látszik ki az anya tollai közül, de örülök, hogy ezt is sikerült lefotóznom.

Lapozzuk a 2010-es gyönyörű, természetfotóival díszített falinaptárt, a szemem minden képnél nagyra kerekedik, de a pillangós történetnél nem álltam meg, hogy meg ne jegyezzem: ilyen nincs! Egy csodaszép színű virág szirmait kóstolgatja - szerintem - egy szitakötő és egy lepke. Megrendezett történet lenne?

- Van ilyen a természetben, csak ki kell várni a pillanatot - világosított fel András. - Egy lilás virág mögött volt egy zsályafolt, itt kaptam el őket. A rovarok nyári éjszakákon is ledermednek, de amikor kel a Nap, kimásznak, szárítkoznak a virágoknál. A hajnali dermedtség állapota látszik a szárnyukon, de egy pillanat, és el is röpülnek. Sikerült elkapnom a pillanat előtti másodpercet.

A természetről legtöbbet a vadászoktól tanultam, nagyon szerencsés voltam, mert olyanokkal találkoztam, akik nem a gyilkolás kedvéért járták az erdőt, mezőt. Tőlük tudom, hogyan kell járni a természetben, becserkészni, megközelíteni az állatokat, mire érdemes odafigyelni, mikor, mi történik odakint, mikor születnek a kis rókák, hogyan kell egy szarvast megközelíteni, őzet hívni. A körfogás állandó, de minden évszaknak vannak sajátosságai. Megtanultam hol, mikor érdemes kiülni és várni. Nem lehet beleunni. Biztos fogok még szitakötőt, lepkét fotózni, de ebben a helyzetben, amit a naptárban látni, szinte bizonyos, hogy nem sikerül még egyszer elkapnom őket.

A fiatal fotósnak nincsenek kedvenc témái, a teleobjektíves fotózásnál a nagyvad-, illetve a madárfotózás számára olyan, mint a vadászat, de vér nélkül. A makrotémák szintén közel állnak hozzá.

- Olyan apró élőlények fotózásába kezdtem bele nemrég, amelyeket az ember szabad szemmel szinte nem is láthat. Még csak tapogatom ezt a területet.