Eszméletvesztés után ébredés

- Egy személyes kérdéssel kezdeném... Érdekelne, hogy lelkipásztorként miként viseli a politika helyenként nagyon durva világát, ütközéseit?

- Most már több mint húsz éve polgármesterként, tizenkét éve pedig országgyűlési képviselőként politizálok. Hozzáedződtem ehhez a légkörhöz. Úgy szoktam fogalmazni, a politika önmagában nem piszkos, az emberek tehetik széppé, tisztává vagy nem tisztává az ügyeket. Tehát nem alapvetően romlott a politika ügye, hiszen a közösség, a polisz dolgairól van szó. De rendkívül fontos az, hogy minél többen legyünk olyan résztvevői a közéletnek, akik igyekszünk tisztességgel végezni ezt a fajta szolgálatot. Mert én ezt szolgálatnak tekintem. És minél többen leszünk ilyenek, annál egyértelműbbé válik majd az egész társadalom számára, hogy a politikai munkát lehet jól és tisztán is csinálni. Azt gondolom, óriási tisztulási folyamat indult el az egész országban, a politikum világában is tavasszal, hiszen üzenetet kaptunk a választópolgároktól. Felszólítást és felkiáltójelet. Ebbe az irányba kell mennünk.

- Börtönben beszélgetünk. A kormány sok kényes részletről a korábbihoz képest eltérő hangsúllyal szól. Ilyen tabu volt például a büntetés-végrehajtási intézetekben lévők etnikai hovatartozása. Így gondolja, ez a hozzáállás a helyes?

- Azt hiszem, az a lényeg, hogy semmit sem szabad a szőnyeg alá söpörni. Őszintén és világosan kell beszélnünk a társadalom feszítő problémáiról és konfliktusairól. A kormány biztonságot és békességet szeretne a magyar társadalomban. Garantálni szeretné a rendet állami és kormányzati eszközökkel minden békés és törvénytisztelő állampolgár számára. Aki azonban ezeken a kereteken túllép, annak számolnia kell a következményekkel. Ugyanakkor az egész társadalomban olyan légkört szeretnénk teremteni, amelyben elsősorban az egyházak a stratégiai partnereink. Olyan légkört, amelyben a lelki, szellemi, spirituális értékek meg tudnak jelenni a társadalom életében. Ilyen a szeretet, a remény, a tisztesség, a munka becsületének a helyreállítása. Mi csak állami és kormányzati eszközöket tudunk latba vetni, ezért fontos, hogy az egyházakkal és a civil szervezetekkel mielőbb megvalósuljon a stratégiai együttműködés, az összefogás. Együtt, közösen kell felépíteni azt a nemzeti jövőképet, amelyben mindenki jól, otthon érezheti magát. Mindenki előtt le kell bontani az irracionális akadályokat, s lehetőséget kell teremtenünk a boldoguláshoz.

- Mikor lesz olyan törvény, amely mindezt legalább részben garantálja?

- Várhatóan októberben. Azzal az egyházakkal kapcsolatos minden olyan negatív megkülönböztetést szeretnénk megszüntetni, amely az elmúlt nyolc évben, illetve időszakban épült ki. Ennek egy része anyagi, költségvetési vonzattal bír, a többi azonban nem. A többi az értelmetlen, felesleges, bürokratikus akadályokat bontja le. Ilyen változásra egyébként az élet más területein is szükség van. Szükség van az olyan akadályok lebontására, amelyek az értelmes, perspektivikus emberi tevékenység gátjai.

- A diktatúra éveiben sokan úgy érezték, elvették az emberektől az Istent, de nem adtak a helyébe semmit. Ám a rendszerváltás óta sem növekedett áttörő módon a hívek száma. Miért? Vagy rosszul látom?

- Én mindenesetre másként. Kérdés, honnan nézzük. Két adatot mondok. Volt egy népszámlálás 2001-ben Magyarországon, amikor ötven év diktatúra után először kérdezték meg az embereket szabadon arról, milyen vallási felekezethez tartozónak tartják magukat? A megkérdezettek kilencven százaléka válaszolt, s közülük hatvankilenc százalék római katolikusnak, huszonkét százalék reformátusnak, négy százalék pedig evangélikusnak vallotta magát. Ez persze nem azt jelenti, hogy ők rendszeresen ott vannak a templomban, csak éppen fontosnak tartották valamilyen formában kifejezni ezt a kötődésüket. A másik adat, hogy a magyar társadalomnak tizenkilenc-húsz százaléka a rendszeres templombajáró. Lehet erre azt mondani, hogy kevés, de azt is, hogy elég sok... És ha az egész Kárpát-medence összmagyarságát tekintjük, még magasabb ez az arány. Az egyházak Magyarországon még ma is a legélőbb közösségek. Bennük a legaktívabb állampolgárok fejtik ki tevékenységüket, s ezzel nyilván hatnak a társadalmi folyamatokra is. A számokban lehet látni a pozitív, reménykeltő üzeneteket, s a magyar kormány így tekint erre a folyamatra. Azt nem lehetett várni, hogy azonnal változik 1990-ben a helyzet, de tisztább viszonyok lettek, és szabadon dönthettek az emberek arról, miként vesznek részt az egyházak életében. Bízom a további pozitív változásokban.

- A keresztény emberek az uniótól azt várták, Brüsszel megnyilatkozásaiban markánsabban jelennek meg a keresztény értékek. A magyar uniós soros elnökség idején lesz szándék változtatni ezen?

- Az egy féléves, rövid időszak lesz, amelynek egy része protokolláris rendezvénysorozatokat, másik része kötelező feladatokat jelent majd. Azt hiszem, képesek leszünk megjeleníteni ezt a fajta értékrendet. Ettől függetlenül is küzdenünk kell az Európai Unióban és az Európai Parlamentben. Hála istennek, Tőkés püspök úrtól Gál Kingáig nagyon sokan ebben aktívan részt vesznek. Célunk az, hogy az európai eszméletvesztés után újra felrázzuk a kontinenst, és újra a keresztény értékek kerülhessenek a középpontba. Csak a tradicionális régi és új értékek lehetnek, lesznek képesek arra, hogy Európa megújuljon, és méltó versenytársa legyen a többi földrésznek.

- Európában azonban együtt kell élni más vallásokkal is. A legnagyobb kihívás az iszlám, igaz, ez egyelőre nem elsősorban a mi problémánk.

- Igen, ez súlyos kérdés. Az unió közös bölcsességére lesz szükség. Európa keresztény kontinens, nyilvánvalóan ebbe az irányba kell vezetni, s ennek megvannak a maga következményei, de az iszlámmal békességben kell élnünk. A terroristákban nem egy vallás képviselőit kell látnunk. Az iszlámban élő közösségekkel, emberekkel személyesen békességet kell gyakorolnunk. Egyébként ismétlem: Európának a jövőjét újra kereszténnyé kell tenni.