Hétvége

2011.06.29. 13:00

Gyulai Várszínház: programok szinte minden este

A Gyulai Várszínház ebben az évben is összművészeti fesztivált rendez, amelynek keretében július 1-től augusztus 14-ig szinte minden este programokkal várják a színház, a kultúra, a művészetek barátait.

MTI

Mint Gedeon József direktor szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: a másfél hónap alatt 61 előadás lesz, köztük négy fesztivál és egy világpremier.
A prózai és a zenés színházi előadások mellett ezen a nyáron is lesznek koncertek, Shakespeare Fesztivál, dzsessz és blues fesztivál, irodalmi humorfesztivál, tánc, népzene, néptánc, népművészeti fesztivál, bábelőadások, kortárs dráma felolvasószínház. Emellett rendeznek filmvetítéseket, konferenciát, fotókiállítást, gasztronómiai és borfesztivált is. Az előadásokat a várudvaron felállított színpadon, a tószínpadon, a vár körül, a Ladics-házban és egyéb helyszíneken rendezik meg.
A Shakespeare Fesztiválon mutatják be a Troilus és Cressida című művet, amelyet Horváth Csaba rendező-koreográfus állít színpadra. Az előadás főbb szerepeit a Nemzeti Színház két kiváló művésze László Zsolt és Tompos Kátya, valamint a Forte Társulat művészei játsszák. Július 17-én világpremiert tartanak: a világhírű litván rendező, Oskaras Korsunovas A vihar című Shakespeare-mű alapján állatja színpadra saját társulatával a Miranda című produkciót. 
A Gyulai Várszínház másik bemutatója a Gyulán élő színművész, Kovács Lajos főszereplésével valósul meg, aki Spiró György Az imposztor című darabjában a színészkirály Boguslawskit alakítja. A gyulai bemutatót Árkosi Árpád rendezi, a Budapesti Kamaraszínházzal közös produkcióban létrejövő előadásban Kovács Lajos partnere többek között Cs. Németh Lajos, Mihályi Győző, Spindler Béla, Dobos Ildikó, Jánosi Dávid, Varga Zoltán és Karácsony Zoltán lesz.
Emellett két monodrámát mutatnak be új produkcióként: Maróti Lajos A számkivetett című műve a nagy olasz költőről, Dantéról szól. Dante szerepét Oberfrank Pál alakítja. A másik új monodráma-bemutató főszereplője Dóczy Péter lesz, aki Bethlen Miklós szerepét játssza el. A Megmaradni a cselvetések idején című, Bethlen Miklósról és koráról szóló dráma a nemzeti önismeretről, az emberi esendőségről, az elszalasztott nagy történelmi lehetőségekről szól. 
Az új bemutatók mellett idén nyáron jó néhány korábbi sikeres produkciót is láthat a közönség a Várszínház programjában, köztük több külföldi produkciót.
A hetedik nemzetközi Shakespeare Fesztivált 2011. július 7. és 17. között rendezik meg a Gyulai Várszínházban. Az elmúlt években komoly rangot kivívott fesztiválra az idén is világhírű előadásokat, rendezőket, színészeket hívnak meg és bemutatkoznak a legjobb magyar Shakespeare-előadások is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!