Van egy még ősibb kapocs!

Hát még az én megdöbbenésem mennyire leírhatatlan volt az imént! Akkor most már fityfenét sem ér a magyar-japán rokonság?

Szakítanunk kell a magyar-török, sőt: magyar-türk közös származással? Nem számítanak a finnugor és szibériai ősök? Akkor hát nem a magyar az emberi őstörténet egyetlen és kiválasztott népe? Nem a magyar az egyetemes  ősnyelv? Márpedig az kétségtelen és cáfolhatatlan, hogy a zene az emberi kultúra legősibb megnyilvánulása. Korábbi, mint a falfestmények. A csontékszerek. Még a nyelvnél is idősebbek azok a dallamok, amiket a tábortűz mellett maga elé dúdolt egy ős, csak úgy, szavak nélkül. S ha egymástól ilyen messzire élő népek zenei skálája ennyire hasonló, az nem lehet a véletlen műve!Nem is az. Hát persze, hogy nem mi vagyunk az egyetlen és mindenekelőtt kiválasztott nép. Nem a miénk az ősnyelv, minden hangalak-egyezés (és nem jelentés-egyezés!) ellenére. És dehogy kell szakítanunk az ugyancsak pentaton elemekre építkező japán zene rokonságával. Se a török-türk atyafiakkal. A finnugorokkal.

Az osztjákokkal és vogulokkal. Mellettük minden további nélkül elférnek az andokbeli rokonok. Még a közép-ázsiai kitérővel együtt is. Hiszen van egy, még a zenénél is ősibb, meghatározóbb és fontosabb összekötő kapocs mindannyiunk között. Függetlenül a létező vagy nemlétező egyetemes ősnyelvtől. Mindannyian emberek lennénk, vagy mi!