Meséld el fiadnak! - Villányi András felkavaró tárlata

Miként voltak képesek végtelen alapossággal, sőt, lenyűgöző módszerességgel emberek millióit a halálba küldeni? Ajánlom persze azoknak is, akik hajlamosak a legendák közé sorolni a holokausztot. Sőt, azoknak is - hiszen a remény hal meg utoljára - , akik ehhez még gyűlöletbeszédeket is gyártanak, konokul karszalaggal masíroznak. És ajánlom azoknak is, akik ugyan nem tagadják a tényeket, de egyre hangosabban igyekeznek a vidéki magyar zsidóság elpusztítását a kiszolgáltatott Magyarországot leigázó náci Németország bűneként magyarázni...

Villányi András fotóművész

Villányi András fotóművész tárlata a székesfehérvári Pelikán Galériában ugyan nem kizárólag a holokausztról szól. Inkább a soá kapcsán beszél arról a hiányról megrázó képekben , amit zsidóság elhurcolása, megsemmisítése jelentett az elmúlt évtizedekben. Összesen 3000 zsidó embert 1800 fehérvárit és 1200 Fehérvár környékit deportáltak a városból. A magyar zsidó kisebbség kultúráját, hagyományait ma a túlélők maroknyi csoportja ápolja a városban. (S ettől mi, a többségi társadalom tagjai lettünk szegényebbek.) Hová tűntek a fehérvári zsidók? kérdezi fekete-fehér fotóival Villányi, aki a megnyitón szóban is megfogalmazta: Hol vannak a kereskedők, a kalaposmesterek, a bőrkereskedők, asztalosok, a zsidó iskola tanárai? Auschwitzba, megsemmisítő táborba kerültek. Az önök nagyszülei még emlékezhetnek arra, hogy Fehérváron is csendesen, cipekedve vonulnak a magyar csendőrök előtt.

Holokauszt megemlékezés Fehérváron 2004-ben

Villányi András hosszú évtizedek óta képeken örökíti meg a magyar zsidóság történelmét, életét, hagyományait. Teljesítvén az írás parancsát is - Meséld el fiadnak! - A Pelikán Galériában nyílt tárlat a holokauszt 70. évfordulóján a Fehérvárról és környékéről elhurcolt polgártársainknak állít emléket. Egyfelől azzal, hogy régi ismerősöktől kapott képeket is bemutat, s a mosolygó Schwarz család vagy a zsidó fiatalok csoportképe mellett különösen megrázóak az auschwitzi fotók a gázkamrába küldött emberek után maradt egészségügyi segédeszközökről, cipőkről. De a kínzó hiányt és a pusztítás mértékét idézi az 1944-es áldozatok neveit felsoroló tábla, vagy a Széttépett tóra az égbeszálló betűkkel. Láthatjuk Villányi híres, a 80-as évek óta minden tárlatán szereplő fotóját, a holokauszt felfoghatatlan embertelenségének szimbólumát: a képen régi szemüveg, égő gyertya és egy RIF-szappan - amit a meggyilkolt emberekből készítettek...

Az 1944-es áldozatok nevei

Villányi kiállítása megmutatja azt is, mi van évtizedekkel borzalom után? Gondozatlan kripta - hiszen mindenki odaveszett -, ellopott sírkő: ami megmaradt, azt sem tisztelik. No és a fotóművész az elmúlt évtizedekben gyakran járt Fehérváron is: megörökítette az ünnepeket, a temetői megemlékezéseket, a továbbélő zsidó hagyományokat is. Az egyik képen az auschwitzi poklot tizenévesként túlélő idős asszony beszélget nőtársaival a templomban, a másikon az ünnepi gyertyagyújtás pillanatai. A tradíciók tovább élnek, ha a hiány fájdalmas is.

Archív kép zsidó fiatalokról: Berényi Tibor, Neuweit Zsuzsa, Neuweit István

A 70. évfordulóra mostanában sok dolog vet árnyékot. Erről beszélt Villányi András is: Gyűlölködők és gyilkosaik emlékére az állam szobrot állít, megmagyarázzák, hogy mit ábrázol, és azt hogyan kell értelmezni. Ezzel a művészet szabadságát is gúzsba, gettóba kívánják kötni. mondta az alkotó.

Ez a megrendítő fehérvári kiállítás viszont azt igazolja: lehet méltó módon, kegyelettel is emlékezni.