Finn attrakció a kastélyban

Kicsit irigylem a finn vállalkozót és műgyűjtőt, galériatulajdonost, Ari S. Kupsust. Érzékelhetően óriási lendülettel és optimizmussal vág bele abba, amit eltervez, márpedig tervei bőven vannak. Meg voltak is, kiegészülve jó adag elköteleződéssel a kultúra, a művészet iránt, így történhetett (vélhetően biztos pénzügyi háttérrel), hogy miután közel 20 éve Magyarországra költözött, Budapesten galériát nyitott, amely pár éve nyaranta az iszkaszentgyörgyi Amadé-Bajzáth-Pappenheim-kastélyba költözik. A szoros Fejér megyei kapcsolat tehát innen van, de Ari tevékenysége még számos irányba ágazik a művészeten belül.

A SAMPO Székesfehérvári Finnbarátok Köre a fehérvári Városi Képtárban szervezett beszélgetést a szimpatikus finn műgyűjtővel és mecénással, aki a magyar nyelvet kedvesen törve, de nagyon jól érthetően mesélt magáról. Magyarországra kerülése és ide költözése amolyan szerelem az első látásra kapcsolat következménye. Így történt: Ari Varsóból indult 2 hetes balkán körútra, ám amikor Budapestre érkezett s leszállt a Keleti pályaudvaron, annyira elbűvölte az épület, hogy úgy döntött, a városban marad és körülnéz. Ezután 3 napig járta Budapest utcáit, csodálta az épületeket, majd lemondta a következő útra szóló jegyét, aztán visszatért Varsóba, hogy összepakoljon, s ide költözzön... Ez 1999 szeptemberében történt.

A fotó korábban készült, abban a szobában, amelyet a kastély utolsó, ma élő lakójának, Sibil von Manteuffel-Szoege bárónőnek rendeztek be. Ari Kupsus gyűjtő, mecénás nagy lendülettel szervezi a programokat, építi a finn-magyar kapcsolatokat
Fotó: Archív

Ari Kupsus amúgy a finn Tampere városából származik, a képzőművészet, komolyzene iránti érdeklődése már korán kialakult, iskolai élmények hatására. Családjukban nem volt hagyomány a műtárgyak gyűjtése, inkább a sport felé köteleződtek el. Kivéve Arit, aki mágikusan vonzódott a kultúrához, művészethez. Gyerekkorától kezdve akart például zongorát, de otthon végül egy trombitával lepték meg... Aztán, a 30. születésnapján úgy döntött, vesz magának egy zongorát. Játszani azonban nem tudott rajta, így barátnője javaslatára - aki kapcsolatban volt a finn állami operával - otthonában szalonkoncertek szervezésébe kezdett. A közönség száma egyre nőtt, és Ari úgy döntött, ösztöndíjjal támogatja a fiatal művészjelölteket. E tevékenységét pedig Budapestre költözése után is folytatta.

A fehérvári Városi Képtárban legutóbb magáról mesélt
Fotó: Koppán Viktor

A szalonkoncerteket azóta a Bródy Sándor utcai galériájában rendezi időről időre, és fölvette a kapcsolatot a Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémiával, amelynek hallgatóit 2000 óta ösztöndíj támogatásban részesíti egy alapítványon keresztül. Ugyanezt teszi a Képzőművészeti Egyetem hallgatóival, akiknek szintén van lehetőségük ösztöndíjra. Mint Ari hozzátette, idén májusban 18 végzős diáknak adnak támogatást, az elmúlt 15 évben pedig több mint 200 hallgatót segítettek anyagilag, illetve úgy, hogy bemutatkozhatnak a galériában. A finn mecénás e tevékenységet azért érzi fontosnak, mert úgy látja: magyar állami támogatás híján az ifjú művészek sokszor nehezen boldogulnak, az alkotás mellett nem tudnak megélni, amíg be nem futnak és nem tudnak eladni.

Kiderült az is, hogy Ari Kupsus galériája azért különleges, mert nem csak kortárs alkotásokkal foglalkozik, hanem - külföldi példára - 1860 előtti antik bútorokkal is. A fővárosban az év kilenc hónapjában tart nyitva, majd - körülbelül 3 éve - nyaranta átköltözik az iszkai kastélyba, s ott üzemel tovább. A kapcsolat története oda nyúlik vissza, hogy Ari megtudta: a 2. világháborúban a kastélyban rendezték be a finn nagykövetséget. Érdekelni kezdte a téma, és a finn külügyminisztérium révén dokumentumokat is találtak abból az időből. Később a finn állam közreműködésével két emlékszobát alakítottak ki a magyar állam tulajdonában álló épületben, majd Ari koncerteket kezdett szervezni.

A kastély nyaranta már nemzetközi művésztelepek helyszíne is

A műgyűjtő több képet mutatott az épületrész felújítása előtt és után, és elmondta: az egyik szárnyban iskola működik, ő pedig a másik szárnyban bérli a helyiségeket. Ezeket teljesen üresen kapta meg három és fél éve, Finnországból hozatott, orosz empire stílusú bútorokkal rendezte be. Nagy büszkesége az az ülőgarnitúra is, amely az 1800-as évek végén készült Bécsben, majd a finn nagykövethez került.

A műtárgyak bemutatásán, kiállítások szervezésén túl a finn vállalkozó több éve nemzetközi művésztelepet is szervez a kastélyban és parkjában. Nyaranta 10 művész alkot tíz napon keresztül a falu és a galéria vendégeként, cserébe két alkotást kell ott hagyniuk. Eddig negyvennél több mű jött össze, amelyekből Ari tervei szerint értékes kortárs gyűjtemény alakulhat. Ha ezt el tudják majd helyezni a faluban, akkor Iszkaszentgyörgy újabb kulturális, ráadásul nemzetközi színvonalú látnivalóval, kortárs kiállítóhellyel büszkélkedhet.

Ari Kupsus tervezi még jövőre Finnország 100 éves függetlenségének megünneplését. Ami azonban már biztos, az az egykori tulajdonos, a Pappenheim család utolsó, kastélyban élt tagjának, Sibil von Manteuffel-Szoege bárónőnek a 90. születésnapjára rendezendő ünnepség idén augusztusban.

A kalandos múltú bárónő

Ari Kupsus meglepetéssel készült a beszélgetésre. A Városi Képtárba elhívta magával a bárónőt, aki az iszkaszentgyörgyi kastély utolsó, még ma is élő lakója volt egykor.

„Nem vagyok nagyon érdekes" - kezdte beszélgetésünket Sibil von Manteuffel-Szoege bárónő, az Amadé-Bajzáth-Pappenheim-kastély utolsó nemesi származású tulajdonosának lánya, aki 18 éves koráig élt az évszázadok során több átalakításon átesett családi otthonban. A 2. világháború során, 1944 októberében azonban ők is menekülni kényszerültek. A később bárónővé lett grófi leszármazottól, az idén 90. életévét betöltő Sibiltől azt kértem, meséljen egy kicsit családjáról, s arról, hogyan élte meg a kényszerű távozást.

Sibil von Manteuffel-Szoege bárónő is eljött a képtári estre
Fotó: a szerző

- A nagyszüleim, Pappenheim Siegfried és Károlyi Erzsébet építtették az úgynevezett kis házat, anyám a négy gyerekük közül a legidősebb volt. Nekem két fiútestvérem van, egyikük 16, másikuk 19 évvel fiatalabb nálam. A kisebb nem Magyarországon született. A kastélyt anyámmal és a nagyobb öcsémmel hagytuk el, apám akkor már német katona volt, nagyon kényes pozícióban, a kémelhárítóknál dolgozott összekötő tisztként. Végül amerikai hadifogságban halt meg, agyhártyagyulladásban. Mi anyámékkal Bajorországba menekültünk, én onnan kikerültem Olaszországba, ahol gyermekek mellett dolgoztam két hercegi családnál. Majd Milánóban, egy export-importtal foglalkozó cégnél kaptam munkát, onnan Rómába kerültem egy másik céghez, végül aztán vissza Milánóba. Ott ismertem meg az olasz férjemet, akitől három lányom született, és már van négy unokám, egy dédunokám is. Ők sajnos nem beszélnek magyarul - foglalta össze röviden gazdag és kalandos múltját a bárónő, aki még mindig remek formában van, kedvesen és teljesen érthetően beszél magyarul. Meg még négy másik nyelven - derült ki beszélgetésünk során, és föl is sorolta ezeket: angol, olasz, német, francia. Otthona egyébként Olaszországban van, onnan látogat időnként vissza szülőhazájába, s az egykori családi birtokra, az iszkaszentgyörgyi kastélyba.

Az épület felújított részében saját szobát is berendeztek neki, ami nagyon jó érzéssel tölti el. Akárcsak az, hogy a finn mecénás, műgyűjtő és vállalkozó, Ari Kupsus tevékenységének köszönhetően ismét gazdag kulturális élet zajlik a kastély falai között.

A bárónő az 1980-as években jött vissza először Magyarországra, egy munka kapcsán. Nagyon kíváncsi volt, bár származása miatt tartott a hazatéréstől. Volt is egy kis izgalom a repülőtéren a papírok kapcsán, de végül nem történt baj.

A kastélyt a először a 90-es években látta viszont, akkor még leromlott állapotban. Szomorú is volt emiatt, ám most örömmel jön, s arra biztat másokat is, látogassák az épületet. A bárónő egyébként korát meghazudtoló lelkesedéssel készül a 90. születésnapi ünnepségére, amit Ari szervez neki a kastélyban. Mint sejtelmesen elárulták: nagy mulatság lesz, amire sok érdeklődőt várnak...