Vidermann Csaba fiaival alapított rendet – Munka mellett kapitánykodik

– A fiúk, tekintettel a korukra, bizonnyal hadapródnak álltak be… – jegyeztem meg Vidermann Csabával beszélgetve.

– Téved. Ekkor már komoly hadi tapasztalatokkal bírtak ők is, előtte ugyanis alapítói voltunk egy barantás egyesületnek. Még korábban pedig a koronázótemplom őrségének voltunk a tagjai. A rend alapításakor már több verseny, bemutató és edzőtábor volt mögöttünk.

Miként zajlott a toborzás a frissen alapított rendbe?

– Toboroznunk sem nagyon kellett, az ismerősök maguktól is jelentkeztek. A létszámmal, az utánpótlással inkább csak mostanában van gondunk. Kiképzett tagjaink közül van, aki külföldre ment dolgozni, más megnősült, katonának állt, egyetemista lett. Ugyanakkor jelentkező csak mutatóba akad. Szomorú és érthetetlen számomra, hogy a százezres Fehérváron nem akad fiatal, aki kedvet érezne ezen tiszteletre és megbecsülésre érdemes hagyományok ápolására.

Miből áll az előbb említett kiképzés? És ön miként tett szert az ismereteire?

– Alapvetően egy budapesti barantaoktatótól. Amikor már nem járt le Fehérvárra, akkor mi jártunk föl hozzá a fővárosba. Nem mondhatni, hogy leányálom lett volna munka után még felutazni. A királyi kardforgatóknál minden tagot megismertetünk egy sor fegyverrel. Elsajátítják többek között az íj, a szerszámíj; a hajítófegyverek közül a kelevéz, a hajítótüske, a hajítóbárd; a szálfegyverek közül például a lándzsa; a közelharc eszközei közül pedig a kard, a pajzs, a buzogány és a tőr használatát.

De puszta kezes technikákat is megtanulnak a rend hagyományőrző vitézei. Részesülnek alaki kiképzésben, és persze erőnléti edzéseken is részt vesznek. A rendszeres edzéseken túl táborokat is szervezünk. Idén a Bakonyban található Szőcön voltunk, a hangsúlyt pedig a hosszú kard használatára helyeztük. Egy héten egyébként két edzést tartunk. Egyet a szabad ég alatt, egyet teremben, amelyet a Honvéd Szondi György Sportegyesület bocsát a rendelkezésünkre.

És mi van télen?

– A kültéri edzésekkel sem hagyunk föl. Karácsony táján szoktunk két hét szünetet tartani a kiképzésben. A rendszeres edzéseken túl persze még ott vannak a bemutatók, amelyekre elég gyakran hívnak minket.

Milyen vonulatát képviseli a rend a hagyományőrzésnek?

– A vitézi vonalat képviseljük, és nem a népit. Teljesen leváltunk a baranta irányzatról, és tizenegy éve a saját utunkat járjuk. Hisszük és valljuk, miként az a honlapunkon is olvasható, hogy kell Székesfehérvárnak egy olyan csapat, amely emelt fővel emlékeztet a régi magyar vitézség erényeire, érdemeire, s az ősi koronázóváros történelmi rangjához méltón él és működik.

Mennyire korhű a királyi kardforgatók felszerelése?

– A ruházatunk, a fegyvereink kilencven százalékban korhűek. Azt, hogy kivétel nélkül az legyen minden, nagyon nehéz elérni. Így is állandóan noszogatni kell a páncélok, kardok, ruhák készítőit.

Honnan van pénzük a vitézek felszerelésére?

– A bemutatóink díjából szerezzük be az öltözékeket, a fegyvereket. A felszerelés a csapat tulajdona. Persze nem lehet megtiltani, hogy a tagok is vásároljanak ezt-azt. De ezt csak előzetes egyeztetés után tehetik meg. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a Magyar Királyi Kardforgatók Rendje szedett-vedett felszerelésű csapat legyen.

És mennyire mondható korhűnek az, ahogy a korabeli fegyvereket forgatják? Ábrázolások maradtak fenn a középkorból, de filmfelvétel nem.

– A két nagyobbik fiam évek óta jár Budapestre egy olyan vívóiskolába, ahol kifejezetten a középkori európai fegyverek használatát oktatják. Ők ezt a tudást átadják a rendtársaknak. Szent Istvántól Szapolyai Jánosig több évszázadot átfognak a bemutatóink, ahol körképet adunk a nemzeti vagy – a Habsburgokkal ellentétben – nemzetinek nevezhető királyok koráról, és nem csupán egy szeletét ragadjuk ki a magyar középkornak.

A csapatnak a rend honlapja szerint egy női tagja is van…

– Ő a fotósunk. A harcászatban nem vesz részt. Mi a Magyar Királyság hajdani vitézeit jelenítjük meg. Márpedig akkor a leányokat legföljebb a halálos veszedelemmel fenyegető kényszer vitte rá, hogy fegyvert ragadjanak. A vitézkedés a férfiak dolga volt.

Miként jut ideje arra, hogy munka mellett elvégezze a rendkapitányra háruló számos feladatot?

– Egy fehérvári kupakgyártó üzemben dolgozom, szerencsére egy műszakban. Két műszak mellett nem menne a hagyományőrzés.

Időközben a harmadik fia, Zsombor is csatlakozott a királyi kardforgatókhoz. De mit szól ehhez az egészhez a felesége?

– Annak idején, 2003 szeptemberében éppen ő volt az, aki felhívta a figyelmemet a Fejér Megyei Hírlapban megjelent hirdetésre. Azon felbuzdulva kezdtük el a barantát, amely aztán mindhármunkat „megfertőzött” a harci hagyomány őrzésével. Egyébként a feleségem manapság is részt vállal a ruhák varrásában.