Szalai Károly előadásában sorsfordító fél esztendőt foglalt össze

Szalai Károly történész Sorsfordulók 1918 őszétől 1919 tavaszáig címmel részletgazdag áttekintőben foglalta össze nemrégiben a Tarsoly Egyesület Közéleti klubjában azt az 1918-19 fordulópontján egybenyíló, keserű felet kiadó két negyedévet, amely eseményeinek kaotikus de szükségszerű egymásutánjával máig hatóan megváltoztatta hazánk arculatát. Tán épp a történelmi kihatások súlya miatt: az időszak megítélése hagyományosan és erősen átpolitizált – ugyanakkor a történeti forrásokban adatolt események sora áttekintve önmagában, kommentár nélkül is elegendően beszédes.

„Magyarország területe a legtökéletesebb földrajzi és gazdasági egységet alkotja”

Az alábbiakban a Szalai Károly által összegyűjtött és előadásában felhasznált forrásokból szemlézünk az olvasóknak – a történész szíves hozzájárulásával. Az 1918 november 3-i padovai fegyverszünet kemény feltételeket szabott a veszteseknek, köztük a Monarchiának, amely összesen 20, békeállományú hadosztályt tarthatott meg, ebből Magyarország csupán hatot, a szövetségeseknek pedig jogukban állt csapataikkal Ausztria-Magyarország területén szabadon mozogni, stratégiai pontokat megszállni. A délről az országhatárra érkező francia antant csapatok éltek is a megszállás lehetőségével, amelyhez a Károlyi szorgalmazta, november 13-án aláírt belgrádi katonai egyezmény értelmében már különös indoklásra sem volt szükségük. A nagyszabású magyarországi francia megszállás azonban − a budapesti bevonulás tervével együtt − a szövetségesek várható ellenállása és a rendelkezésre álló francia katonai erő elégtelensége miatt meghiúsult. A stratégiai szempontból fontos területek közül csak Arad, Szeged és Temesvár megszállására került sor: Franchet d’Espérey, a Szövetséges Keleti Haderők főparancsnoka 1918. december 20-án kelt táviratában utasította De Lobit tábornokot, a Keleti Francia Hadsereg főparancsnokát Szeged katonai megszállására.

E tényhez kapcsolódik az a korabeli megfigyelés is, amelyre 1919 októbere felé a Szeged környéki családok arculatváltozása adott alkalmat: a megszálló 11. és 17. francia gyarmati hadosztály közreműködésével ugyanis nagy számban születtek félvér kisbabák a városban és a környező tanyavilágban. A padovai fegyverszünetet valamelyest megelőzve, 1918 október 17-én Tisza István az alsóházban már nyíltan fogalmazott a háború kimenetelét illetően: „Nem akarok játékot űzni a szavakból. Én elismerem azt, amit gróf Károlyi Mihály tisztelt képviselő úr tegnap mondott, elismerem, hogy ezt a háborút elvesztettük.” Majd még aznap, Károlyi pártjához fordulva a következőket mondta: „Önökön van a sor, hogy az entente-nál szerzett nagyobb szimpátiájukkal mindent megtegyenek a magyar ügy megmentése érdekében.” Egy héttel később, október 24-én megalakult a Magyar Nemzeti Tanács (MNT), amelynek megítélése napjainkig sem öltött végső alakot, az azonban biztos, hogy az őszirózsás forradalomban irányító szerepe volt, elnöke pedig egy katolikus plébános, Hock János lett.

A Károlyi Mihály-kormány november 1-én e tanácsra esküdött fel, visszavonva a korábbi, IV. Károly király előtt letett esküjét. A mai viták tudomásulvételével: a korabeli dokumentumok alapján úgy tűnik, az MNT éppúgy, mint Károlyi Magyarország területi integritásának megőrzését tekintette céljának. „A civilizált világ színe előtt kinyilatkoztatjuk és határozottan állítjuk, hogy igazságtalan lenne ezt az ősi Magyarországot darabokra szaggatni. Az erre irányuló szándék csak félreértésből, a tények nem ismeretéből fakadhat… Bizonyára nincs tudomása arról, hogy Magyarország területe a legtökéletesebb földrajzi és gazdasági egységet alkotja, olyan egységet, melynek gazdasági szempontból minden része teljes mértékben egymásra van utalva…” – írta Károlyi Mihály Lansing amerikai külügyminiszternek 1918. november 14-én. A MNT október 25-i nemzetiségi programja pedig így fogalmazott: „A népek önrendelkező jogát késedelem nélkül biztosítani kell országunk nem magyar ajkú népei számára a wilsoni elvek értelmében, attól a reménytől áthatva, hogy Magyarország területi integritását ezek az elvek nemcsak nem veszélyeztetik, de biztosabb alapokra helyezik…”

Nem csak Magyarország radikalizálódott

Az a kérdés azonban felvethető, hogy jó döntés volt-e az épp akkoriban világbirodalommá váló Egyesült Államok jótékony közreműködésében reménykedni? Mindeközben 1918-19 fordulójára munka nélkül őgyelgő, leszerelt, elégedetlen és mindenre kapható frontkatonák népes csoportjai lepték el a városok utcáit, akiket hadrendben tartani a fegyverszüneti egyezmény, szélnek ereszteni pedig a józan ész tiltott. E feladvány kibogozásához vajon – ez a Károlyi- kormány számára megoldhatatlannak bizonyult – egy esetleges jobb oldali kormány hogyan látott volna hozzá? Az bizonyos, hogy a korabeli „utcai hangulat” számára a Károlyi-féle népköztársaság sem bizonyult elég radikálisnak. De nem csak Magyarország radikalizálódott: épp ma 100 éve, 1919. január 5-én tört ki Berlinben a spartakista felkelés, amely a proletárdiktatúra bevezetését tűzte ki célul.

Nem is lett volna rá módja

Egyesek már akkor úgy látták: az Európa-szerte összehangoltságot mutató forradalmi forgatókönyvek nemzetek fölötti szervezőelvet sejtetnek – másrészről a régiót sújtó dráma is nemzetek fölötti volt: Európa központi hatalmi státusza és annak intézményrendszere omlott össze éppen. 1919 március 2-án Károlyi Mihály szatmárnémeti beszédében az alábbiakat mondta: „Ha a wilsoni eszmék nem válnak valóra, ha a megegyezéses béke és az önrendelkező jog eszmét meghazudtolják, és olyan békét akarnak velünk aláíratni, amely Magyarország feldarabolását jelenti, akkor én (…) ezt a békét nem fogom soha aláírni.” Nem is lett volna rá módja, ugyanis 19 nappal később a szociáldemokraták megállapodtak a gyűjtőfogházban őrzött kommunistákkal a két párt egyesítéséről és a hatalom átvételéről. Károlyi – állítólag odahamisított – aláírása pedig másnap a Tanácsköztársaság hatalomátvételét kihirdető proklamáció alján végezte politikai pályafutását.