Nem a felugrás, a megérkezés a lényeg – Népszerű a balett Fejér megyében

Cicafejmatricákat kell követnünk, hangzik az instrukció a telefon túloldalán. Teljesítjük a kérést, s hogy a célhely felé közeledünk, az is mutatja: egyre több kislány jön velünk szembe édesanyjával közösen. A fiatalok jellemzően fehér harisnyában sétálnak a szülők mellett, hajuk kontyba fűzve, a fürtöket sok esetben fehér háló is ráncba szedi. A cicás ajtó mögött lépcsősor, az emeleten megannyi helyiség. Az egyik ajtó mögül egy férfi lép ki, arcán hatalmas mosoly: „Hírlap?”, kérdezi, majd egy magabiztos kézfogás mellett elhangzik a neve is.

– Gyertek, mutatom, hogyan is néz ki nálunk egy balett­óra! – invitál beljebb bennünket Nagy-Kuthy Zoltán, a táncstúdió egyik vezetője. A fénnyel teli termet megannyi fehér ruhás csöppség tölti meg, első pillantásaikat egy tükrön át érezzük. Velünk szemben Kuthy Mercedes áll – nem kisebb mosollyal –, aki az integetést és köszönést követően sem zökken ki szerepéből: rögtön megjegyzi az ifjaknak, hogy itt bizony komoly munka folyik, vegyék úgy, hogy mi, vendégek, itt sem vagyunk! A lurkók szót fogadnak, s már zene nélkül is felveszik a kívánt formát, alapmozdulatot.

– Ebbe a csoportba 6–8 éves gyermekek járnak – kezdi az idegenvezetést Zoltán. Szintén tőle tudjuk: a tagok egységes ruhát hordanak, ez elvárás, nem szeretnék, hogy bármiféle különbség is legyen a táncosok között. A tanórákon még a hercegnővé varázsoló tüllszoknya hordása sem megengedett – egyedül egy fehér balerinacipő, egy fehér harisnya és egy fehér dressz viselete lehetséges, az viszont egyben előírás is. Hiszen így – amellett, hogy a táncosok egységes képet mutatnak, s a ruhákban nem érződnek a társadalmi különbségek – minden apró rezdülésük nyomon követhető.

A táncstúdió történetét tekintve minden Martonvásáron kezdődött: itt hat év alatt mintegy száztíz tanuló fordult meg. A „terjeszkedés” pedig – mint a számadatok is mutatják – indokolt volt, hiszen a két éve Székesfehérváron alakult stúdió már mintegy százhatvan gyermeket foglalkoztatott. Ez azt jelenti, hogy egy csoportban több mint húszan táncolnak együtt.

– A képzés a klasszikus balettre épül. A feleségemmel mindketten balett-táncosok vagyunk, így tudjuk ennek a táncformának az előnyeit, s ragaszkodunk is ahhoz, hogy a stúdió növendékei ezt tanulják meg. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne mutatnánk meg a gyerekeknek a modern táncot, hiszen mi magunk is „jártunk” ilyet. Sőt a kortárs, a jazz, a musical és a szólózás sem ismeretlen előttünk – mesél a szakmai háttérről Zoltán. Majd elmondja, a klasszikus baletthoz azért is ragaszkodnak ennyire, mert az szinte minden tánc, így a néptánc alapja is. Ezenkívül fejleszti a testtudatot, az ízületeket és a mozgást. A gyermekeknek szép tartásuk lesz, s ez még a magatartásukra, viselkedésükre is kihat. Mi több, sok esetben a balettra járó fiatalok egyben nagyon jó tanulók is!

„Agyfiziológiai vonatkozása is van a balettnek: a gyermekek jó része például nem stresszel a felelésnél”

– Zömében lányokat oktatunk, de a két helyszínen összesen tíz fiú is jár hozzánk. Vannak, akik megszólják őket, de ezek az emberek valószínűleg nincsenek tisztában azzal, hogy a balett is egy mozgásforma, ráadásul nagyon összetett! Egyszerre kell figyelni a térformára, az irányokra – és nemritkán francia szavakat is használunk. Így agyfizioló­giai vonatkozása is van ennek a táncnak: a gyermekek jó része például nem stresszel a felelésnél – magyarázza az oktató, aki felnőttekkel is foglalkozik Fejér két településén. A jelenlegi csoportjaiban egy csaknem hatvan­éves tanuló a legidősebb.

– Ez egy lágy, finom mozgásforma. Itt nem a felugrás, hanem a megérkezés a lényeg: ilyenkor „kifogjuk a súlyt”, nyújtjuk az izomzatot, az ínszalagokat. Hasonlóan a jógához. A ­pilates például a balettból indult – részle­tezi Zoltán, miért ajánlott minden korosztálynak a balett, s miért nem megerőltető az az idősebbek számára. Persze – teszi hozzá – egy minimum korhatárt érdemes húzni, úgy véli, hatéves kor alatt nem ajánlott elkezdeni balettot tanulni.

– A gyermek hatéves korig nem válik le a szülőtől, nagyon ragaszkodik hozzá. Mi pedig – bár a szülők kint, egy külön helyiségben várakozhatnak – csak az oktatót engedjük be a terembe. Emellett a fiatalok testtudata sem elég fejlett még eddig a korig, a francia nyelv használatáról nem is beszélve – érvel. Ők – engedve a felnőttek kérésének, igényeinek – mégis foglalkoznak az új generációban felnövő négyéves gyermekekkel is, mert fizikálisan, testileg gyorsabban fejlődnek korábban született társaiknál.

A beszélgetés közben az is kiderül: a mostani balettóra nem a szokványos. A csoport éppen a szombati fellépésükre készül. Nem ritka ugyanis, hogy megmérettetik magukat – mind a martonvásári, mind a fehérvári csoportok tagjai bezsebeltek már dobogós helyeket –, de mint Zoltán megfogalmazza, ez nem egy versenyistálló. Ilyenkor leginkább csak be szeretnék mutatni, mit értek el adott idő alatt, s megnézik, más mit tud.

– Örülök, hogy a balett ismét feléledt – mondja búcsúzásként –, s hogy folyamatosan érkeznek hozzánk gyermekek. Persze van némi lemorzsolódás is, hiszen ez a műfaj hasonló az operához: csodálatos, de hosszú távon fárasztó, főként, ha a befogadók nem értik Verdi zenéjét.