Amit a pontyozó csaliról tudhatunk

A gombócféleségek remek csalinak bizonyulnak, erre a célra megfelel a boltokban kapható készgombóc-por is. Ha nincsen ilyenünk, akkor gyúrjunk krumplis tésztából akkorka gombócokat, hogy négy-öt is elférjen belőlük a tenyerünkben, s csak épphogy eltakarják a horgot. Ezt addig főzzük, amíg a gombóc föl nem száll a víz színére. Ezután tegyük takarékra a lángot, és forró, de nem lobogó vízben további 10-15 percig hagyjuk állni, így ez esetben azok gumiszerűen ruganyosakká válnak. A „túlfőzött” gombócoknak egyetlen hibájuk van: rettenetesen ragadnak egymáshoz és az ujjunkhoz is. Ezen könnyen segíthetünk: műanyag tálba öntsünk zsemlemorzsával kevert panírozólisztet, és a forró vízből leveshableszedő kanállal kimert gombócokat ebbe rakjuk, s erőteljesen rázogassuk benne, amíg mindenütt rá nem tapad a lisztkeverék. Ezután már nem tapadnak többé, viszont főtt-tészta-ízüket sokáig megőrzik.

Nem árt, ha tésztacsalitartó edényünkbe beleöntjük a forgatás után megmaradt panírlisztkeveréket. Horogra csalizótű segítségével húzzuk fel. Etetésenként elegendő a „pontygyanús” helyre egy-két gombócot bedobnunk.

Ha valakinek nincsen ideje vagy kedve a főzőcskézéshez, akkor vigye ki magával a vízpartra a készgombóc-poros dobozt, és a helyszínen, kevés víz hozzáadásával a szükséges mennyiségben „gyárthatja” gombóccsaliját.

A nap és a szél közös erővel kitűnően konzerválja a csalikat, mivel két nap alatt tökéletesen kiszáradnak, és azután teljesen szagtalan tartalék áll rendelkezésünkre, amely jobb minden más csalikonzervnél. Ha konzervcsali gilisztáinkat bedobjuk, teleszívják magukat vízzel, s tíz perc múlva veszik fel ismét természetes alakjukat. Ezért már a horgászás előtt tegyük „aszalt” gilisztás horgainkat vízzel telt edénybe, így előre megpuhulnak, és horgászásra kitűnően alkalmassá válnak.