Labdarúgás egy életen át

2019.12.08. 07:00

Hartyáni Gábor hatvan évet töltött a labdarúgásban

Nemrégiben ünnepelte 72. születésnapját, ám igazából csak egy éve lett valóban nyugdíjas. Tavaly ősszel szakított a futballal Hartyáni Gábor, a Vidi korábbi szakvezetője.

Horog László

A tálat Bobby Charltontól vette át a MU elleni, kinti összecsapáson, 1985. márciusában. A meccs előtti fogadásra Kovács Ferenc helyett ment el és kapta meg az ajándékot Fotó: Horog László

Budapesten, egészen pontosan Újpesten született és kezdett futballozni, 1970-ben került Fehérvárra, az újonc Videotonhoz. Akkoriban nem gondolta, hogy a koronázóváros lesz az otthona.

A Mol Fehérvár FC–Puskás Akadémia mérkőzés szünetében jegyezte meg felém fordulva: „Tudja, hogy ki az az edző, aki ült a Vidi és a Felcsút felnőtt együttesének kispadján is?” – kérdezte, majd várta a választ. Kutakodtam az emlékek között, de nem leltem a megoldást. Az edző kisegített: „Én vagyok. A Vidit az NB I-ben, a felcsútiakat az NB II-ben irányítottam, nyolc évvel ezelőtt. A Videoton második csapataként üzemelt akkoriban, a másodosztályban.”,

Majdnem ötven éve került Fehérvárra a fővárosból.

– Újpesten születtem, és ott futballoztam, 1967-ben mutatkoztam be a tartalékoknál, a felnőttekkel edzettem, de az NB I-ben nem léptem pályára, mindössze kupameccsen. Olimpiai kupa névre hallgatott, ott játszottam együtt Göröcs Titivel, hatalmas élményt jelentett. Kispadon sokszor ültem, edzőtáborokba utaztam velük, de bajnokin nem húzhattam magamra a lilák dresszét. A zsinórban hétszeres bajnokcsapatba kellett volna bekerülnöm. Végül is egy kiscsapat elleni edzőmeccsen múlt, Solymosi Pixi kiöregedett, az utódját keresték a középpályán. Baróti Lajos bácsi azt mondta, vagy én leszek a megoldás, vagy Dunai III. Ede, azon a találkozón Dunainak nagyon jól ment, nekem borzalmasan.

A Vidi invitálta, igent mondott.

– Maradhattam volna a Megyeri úton, de játszani akartam. Nem láttam az esélyét, hogy pályára léphetek, Dunai ráadásul egy-két évvel fiatalabb volt nálam, és nagyon tehetséges játékos. Utána négyszázszor szerepelt az élvonalban. Ezen múlik egy karrier, lehet, Újpesten karriert futottam volna be, de összességében nem vagyok elégedetlen. A Vidiben azonnal kezdőember lettem az élvonalba frissen feljutó csapatban. A piros-kékek először a hatvanas évek végén jutottak fel, azonnal kiestek, az újabb feljutás után kerestek meg. Hat éven át erősítettem az együttest. Szép sorozat volt, 11., 9., 7., 5. hely a tabellán, a vidék legjobbjai lettünk, majd ezüstérmesek.

Amit aranyként kezel azóta is mindenki.

– Elvették tőlünk az aranyérmet, mi voltunk a legjobb csapat a bajnokságban, az Üllői úton 1-1-es döntetlenre végeztünk. 1-0-ra vezettünk, Májer Lajost az elején kiállították, mert elrúgta a labdát, a hazaiakat ugyanezért nem büntették, Kovács Józsi teljesen szabályos gólját nem adták meg, az egész meccs arról szólt, hogy mi nem nyerhetünk.

Az utolsó meccs az élvonalban, 1979. tavaszán. Hartyáni Gábor (jobbról a negyedik) a Sóstói stadionban, a Videoton SC ellen viselte a MÁV Előre karszalagját Fotó: családi archívum

A nyáron pedig a MÁV Előrébe távozott.

– A Vidi el akart cserélni Kaposvárra Burcsa Győzővel, aki jött is, viszont én nem mentem Somogyba, már nős voltam, nem akartam költözni, kicsik voltak a lányaim, meg jól éreztem magam Fehérváron. Amikor a vezetők bejelentették, hogy csereügylet keretében kerülök Kaposvárra, egyértelmű volt, hogy különösebben nem számítanak rám. Hívott a Takarodó úti NB II-es egyesület, nem volt tervben a feljutás, mégis sikerült. A Vidiből Burka Imre és Meggyes László is velem tartott, több száz NB I-es meccset vittünk a szomszédba. Kis klub volt, egy kis gyár, a járműjavító klubja. Jó csapat volt, Fülöp Feri, Úr Tibi, Litvik Józsi, de sorolhatnám a neveket. Három évvel később, 1979-ben búcsúztam, pályaedző lettem, Szőke Miklós vezetőedző mellett. Nem tudtunk bennmaradni, a lehetőségek egyre szűkültek. Hívott a Videoton pályaedzőnek, igent mondtam. Verebes József lett a szakvezető, Lantos Mihály távozását követően. Sokat tanultam tőle.

Verebes, a mágus csillaga akkor kezdett emelkedni.

– Átéltem pár dolgot előzőleg, de amikor a taktikai értekezletet tartotta, borsódzott a hátam. Főleg akkor volt ő hatékony, ha olyan labdarúgói voltak, akik el is hitték, amit mondott. Remek elképzelései voltak, egészpályás letámadás, azaz térfélkiürítés, ami amúgy veszélyes dolog. Az volt a taktika, hogy lesen hagyjuk az ellenfelet, ha a rivális hátulról szöktette a játékost, aki mélységből indult, a leggyorsabb emberünknek, Tiber Lacinak kellett sprintelnie vissza. A bajnokságban negyedikek lettünk, Verebes Győrbe szerződött, bajnokcsapatot épített.

Ön pedig kiszolgált több szakvezetőt Fehérváron.

– Verebes után jött Molnár Ferenc, Szentmihályi Antal, Tajti József, Kovács Ferenc kétszer, Kaszás Gábor, Mezey György, Burcsa Győző, akit én követtem vezetőedzőként a kispadon. A legnagyobb siker az UEFA-szereplés volt 1984-85-ben, Kovács Ferenc mellett ültem a kispadon.

Nyilván meglepte, hogy önnek adták a marsallbotot, 1992-ben.

– Előzőleg egyszer, Kaszás Gábor halála után, 1989 őszén éreztem azt, hogy nekem kellene folytatni a munkát. Kaszás Gabi, ha nem hal meg tragikus hirtelenséggel, rövidesen szövetségi kapitány lett volna, remek edző és ember volt. De akkor jött a Mezey György, Egervári Sándor, Pálinkás András trió, rájuk bízták a csapat irányítását. Két és fél évvel később Burcsa Győző szerződése lejárt, Brávácz Ottó rám bízta a csapatot. Játékosként és edzőként is volt kitől tanulnom. Focistaként volt mesterem Baróti Lajos, Kovács Imre, Kalocsay Géza, Kovács Ferenc, később a kispadon is ellestem dolgokat a kollégáimtól. Mindenki hozott valami újat, megszívlelendőt. Kovács Ferenc például mindenre figyelt, felkészült, precíz volt, a futballról, az életről, a családról ugyanazt gondoltuk. Burcsa Győző a franciaországi, profi futballban töltött évek után hozott számunkra teljesen új dolgokat. Amikor 1992-ben megbíztak, természetes volt, hogy elvállalom. Az első év nem volt rossz, egy ponttal maradtunk le a nemzetközi porondról, a 6. helyen végeztünk. A Békéscsaba megelőzött bennünket, a következő év jól indult, de nem húztam ki a szezon végéig, nagyon sok fiatalt kellett a csapatba építeni, a rossz szereplés kiváltotta a nézőkből az ellenszenvet, a közönség egy része ellenem fordult, 1994 tavaszán lemondtam.

A tálat Bobby Charltontól vette át a MU elleni, kinti összecsapáson, 1985. márciusában. A meccs előtti fogadásra Kovács Ferenc helyett ment el és kapta meg az ajándékot Fotó: Horog László/ Fejér Megyei Hírlap

Következett a Gázszer FC, a megyei I-es együttes. Nagy ugrás lefelé.

– Németh László volt az elnök, aki Gárdonyban csinált focisulit, mondhatni, megelőzte a korát, kicsiben ez volt a mai akadémiák elődje. Az ott nevelkedett játékosokat kellett beépíteni a felnőtt futballba, persze igazoltunk felnőtteket is. Megnyertük a megyei I-es bajnokságot, NB III-at, NB II-t, három év alatt kerültünk az NB I-be. Ennél gyorsabban nem lehetett felkerülni a legmagasabb osztályba, ez alighanem rekord. Két és fél évet töltöttünk fenn, az utolsó évben vezettük a tabellát – akkor már Csongrádi Feri volt a vezetőedző, én a szakmai igazgató –, azonban a pénz elfogyott, a klub félszezonban Pécsre költözött.

Ez volt az utolsó munkája az élvonalban.

– Dolgoztam Bodajkon az NB III-ban, ott is egy elszánt, a futballt imádó üzletember volt az elnök, Nemes Ferenc, aki kiváló feltételeket teremtett. Felkerültünk az NB II-be, amit szintén megnyertünk. Ez ténylegesen a harmadosztály aranyérmét jelentette, ugyanis létezett NB I/B-s pontvadászat is. Szakmai igazgató lettem az MTK-nál, az agárdi Sándor Károly Akadémián, az ott nevelkedő fiatalok Bodajk néven indultak az NB II-ben. Két éven át játszottunk a második vonalban, Nemest megkereste a hatalmas bajba kerülő Siófok, amely így megmenekült a megszűnéstől. Két évig dolgoztam a déli parton. Mezey György lett a Vidi igazgatója, létrehozott egy játékosmegfigyelői csapatot, ott ténykedtem. Majd a Vidi második csapatának, az akkori, NB II-es felcsúti együttesnek lettem a csapatmenedzsere, később az edzője. Varga Istvánt váltottam, két évig dirigáltam a gárdát, majd az ottani utánpótlásban vállaltam szerepet. Megfigyelő voltam, majd Fehérvárra kerültem, a Videotonhoz, szekcióvezetőként. A felsőbb korosztályokra, a 16, 17, 19 évesekhez.

Innen ment nyugdíjba.

– Papíron már az lettem évekkel korábban, ám ténylegesen 2018 nyarán fejeztem be. Gondok voltak az egészségemmel, szívbillentyűt cseréltek, aztán mindkét lábamat operálták, az egyiket értágulattal, a másikat érszűkülettel. Nehéz időszak volt, főleg a szívműtét, gyakorlatilag kinyitottak. Szívritmus-szabályozót kaptam, kontrollra járok, vigyáznom kell magamra. De nem csak én ügyelek, a nejem, Erzsi – mindenki Zsókának hívja – immár 48 éve figyel rám.

A fehérváriak hazai meccseit mindig megtekinti.

– Csak a Vidi összecsapásaira járok. Korábban mentem Felcsútra is, a Puskás összecsapásaira, a műtét óta már csak a fehérváriak összecsapásait követem a helyszínen. A nejem is ott van velem a Mol Fehérvár FC meccsein, igaz, ez így zajlott évtizedekkel ezelőtt is, amikor még futballoztam. Nem kezdődhetett mérkőzés nélküle, általában az idegenbeli találkozókra is ellátogatott. Természetesen kötődöm a klubhoz, egy évtizede pokoli nehéz időszakot élt át az egyesület, a létéért küzdött, most pedig folyamatosan a nemzetközi porondon szerepel. A tulajdonos nagy hangsúlyt fektet az utánpótlásra, lassan fél évtizede Kenyeres Imre az igazgató, aki Flórián Zsolttal irányítja a fiatalok képzését. Az utánpótlásba pályafutásom végén kerültem. Fordított pályát futottam be, ugyanis három évtizedet töltöttem a felnőtteknél, hat évet pedig a gyerekeknél. Nagyon sok dolgot láttam, rengeteg jót, ugyanakkor rosszat is. A maiak már nagyszerű körülmények között futballozhatnak, minden technikai vívmány a rendelkezésre áll, azonban a rengeteg fejlesztés nem sokat ér, ha a játékos nem veszi igazán komolyan a focit. Tisztelet a kivételnek, de komoly mentalitásbeli gondok vannak. Valamint nekem újszerű volt az utóbbi években – amivel előzőleg nem kellett foglalkoznom – a küzdelem a szülőkkel. Az utánpótlásfocinak sajnos ez is velejárója. Az NB I-es meccseket élmény nézni az új stadionban, nem tudok rá jobb szót, a létesítmény csodálatos. Remélem, nemcsak Fradi elleni meccseken, más találkozókon is megtelik. Ahogy a drukkerek, én is nagyon várom a nemzetközi összecsapásokat, a csapatot az Európa-ligában vagy BL-selejtezőn, ebben a gyönyörű arénában.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!