Ravasz László püspök életéről és munkásságáról nyílt kiállítás Fehérváron

Mindezt a kiállítás – és annak anyagáról megjelent kötet – előszavában írja két unokája, Bibó Borbála és Szacsvay Éva, illetve dédunokája, Tegzes Orsolya. A Ravasz László püspök élete és munkássága című kiállítás a Markó S. Mária Emlékalapítvány jóvoltából érkezett Székesfehérvárra. A kiállítást Bibó Borbála, Bibó István lánya, Ravasz László unokája nyitotta meg az istentiszteletet követően a Nyitrai úti Közösségi Házban. A még január 18-áig látogatható kiállítás történetéről Szelekovszky Beáta, a Leányfalui Faluház és Ravasz László Könyvtár igazgatója szólt.

– Elsősorban azoknak kívánjuk Ravasz Lászlót bemutatni, akik talán még nem hallottak róla – hangsúlyozza Bibó Borbála. – Egy átfogó képet szeretnénk felmutatni hihetetlenül gazdag, 93 évnyi életéről, amely kép talán némileg elfogult, hiszen mi családtagként kicsit másképp láttuk őt.

A kiállítás Ravasz László születésének 135. és a reformáció 500. évfordulójára készült el, s azóta járja a magyarok lakta vidéket határokon innen és határokon túl.

A gondos igénnyel összeállított tablókon szembesülhetünk Ravasz László életútjával, erdélyi, Duna melléki tevékenységével, magyarországi szerepvállalásával. Megismerhetjük a püspököt, a prédikátort, a rádiószónokot. Irodalmi vonatkozásait, írásait.

Ezerkilencszázötvenhatot. A leányfalui éveket, a visszavonultságot. A családi tablót. És végezetül Borzsák Sándor pócsmegyer-leányfalui lelkész temetési beszédét Ravasz László felett.

– Lássuk és láttassuk Ravasz László emberségét és szolgálatát! – mondja László Tibor lelkipásztor. – Életútja jól példázza: mit jelent kősziklára építeni a házat. Az ige számára kőszikla volt, melynek alapján hirdette, élte azt a keresztyéni életet, amely hivatásában is elkísérte. Oly korban élt, melyben nehéz volt eligazodni – a keskeny utat választani, a széles út helyett –, mert országnyi, sőt világnagyságú sérelmek vezették az emberek, államok gondolkodását, és ugyanúgy a közösségi cselekvést is.

Ravasz László az erdélyi Bánffyhunyadon született 1882. szeptember 29-én. A kolozsvári teológián Bartók György református püspök titkára és a romániai (regáti) régió vezető lelkésze volt. 1907 és 1921 között a Kolozsvári Teológia tanára. 1918-ban az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzőjévé választották, majd 1921-ben a Dunamelléki Egyházkerület püspöke lett. Budapesten, a Kálvin téri református gyülekezetben szolgált mindaddig, amíg a kommunista diktatúra nyomására lemondott tisztségeiről, és Leányfalura vonult vissza. Felesége Bartók Margit, Bartók György püspök leánya, akitől öt gyermeke született. Ravasz László 1975. augusztus 6-án hunyt el Leányfalun.

Amint Szacsvay Évától tudjuk: legfőbb feladatát a lelkészi szolgálatban jelölte meg. A prédikáció, az emberek lelki vezetése volt Ravasz László fő missziója. A feladatvállalás és a Krisztus-hit együtt jellemezte az életét. Magyar reformátusnak lenni élethivatást, kötelességet és felelősséget jelentett számára: felelősséget a gyülekezetért, a templomért, a városért, az egész Magyarországért.

Személye erkölcsi és etikai szempontból is a helytállást és a küzdeni akarást jelentette a családjának. Nem helyezte mindenek fölé reformátusságát, de életét meghatározó kulturális adottságként gondolt arra, hogy ő magyar református. Ennek az identitásnak az alappillére a hazaszeretete volt.

– Leányfalui napirendje szoros keretek között zajlott – idézi föl Bibó Borbála. – Kora hajnalban kelt, 8 óráig kerti munkákat végzett: rózsát metszett, gyümölcsfát oltott, kaszált… Fürdés és reggeli után olvasott, írt, dolgozott. Ebéd után pihent, majd a délután a gyakran megjelenő vendégekkel telt. A Kálvin téri hűséges gyülekezeti tagok – akár az esetleges megtorlást is vállalva – rendszeresen felkeresték egy-egy áhítat vagy Biblia-óra erejéig.

– Mindig éreztük, mi, unokák, hogy tanácsért is fordulhatunk nagyapánkhoz. Nagyon megértő volt. Amikor konfirmáltam, komoly útravalót adott számomra. Minden vasárnap vasárnapi iskolát tartott nekünk… – sorjáznak egyre az emlékek.