2021.02.13. 15:30
Fa Nándor lélekben ott van a többiek között
Fa Nándor feszült figyelemmel kíséri a Vendée Globe elnevezésű nonstop szóló földkerülő vitorlázóverseny alakulását. Ilyenkor többször megfordul a rajt- és célkikötőben, ahol nagy szeretettel és tisztelettel fogadják, kíváncsian a véleményére.
Fa Nándor 2017. február 8-án, miután nyolcadikként sikeresen befutott a Vendée Globe földkerülő verseny kikötőjébe. Ötödik földkerülő vitorlás útját teljesítve, harmadszorra versenyezte körül a földet maga tervezte, Imoca 60 lábas hajójával
Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap
Nem is lehet ez másként, hiszen most már örökre része marad a kihívásnak, fejezete a történetnek. Négy éve, 2017. február 8-án, nyolcadik helyen futott be, teljesítette ötödik földkerülő vitorlás útját, harmadszorra versenyezte körül a Földet maga tervezte, Magyarországon épített 60 lábas hajójával, a Spirit of Hungary-val. Nándor minap érkezett haza az Atlanti-óceán franciaországi partjáról. „Egyelőre lelkileg nem teher nekem ezt kívülről nézni”, mondta, amikor találkoztunk, hogy értékeljük a tengereken lezajlott újabb drámákat, szót váltsunk arról, ami megváltozott, és ami még lehetséges.
– Miként értékeled a történteket?
– Nincs még vége, de azok, akik az igazi versenyt vívták, már a célban vannak. Érkezik még a középmezőny, de hátrébb már olyanok vitorláznak, akik csak teljesíteni akarták a távot. Az élmezőny útjának komoly tanulságai vannak, mert miközben azt láttuk, hogy hét-nyolc nappal rosszabb időt vitorláztak, mint az előző verseny élmezőnye, eközben a szkipperek azt mondják, ők a maximumot kihozták az eszközeikből, amelyek vadonatúj, uszonyos, szárnyaló hajók. Látszott, meddig volt, amikor a versenyzők teljes „gázzal” nyomták, s mikortól kezdtek el 70-80 százalékon vitorlázni.
– Mi volt ennek a megtorpanásnak az oka?
– Észlelték, hogy sorban sérülnek meg az új hajók, uszonyok, uszonyházak és kormányok törtek. Három hajó kiesett, ők kikötöttek Dél-Afrikában, erre a többiek nagyon erősen visszavettek. A két vezető hajó is megsérült, a Horn-fokig takarékon mentek, aztán megint elkezdték nyomni, hiszen akkor már a végeredményről szólt a történet. A végső időeredményen azok a napok látszanak, amik alatt a hajók a déli óceánokon visszafogottabban teljesítettek. Tanulságos még, hogy a mezőny második fele tartotta a tempót a vadonatúj hajókkal, pedig nagy a különbség egy 8 millió eurós, és egy félmillió eurós hajó között. Tény, hogy az új hajókból nem tudták, vagy nem akarták kihozni a maximális teljesítményt, ezért a régebbiek velük azonos tempót tudtak teljesíteni.
– Merre halad tovább a technikai fejlődés?
– Egyre nagyobb uszonyokat szerelnek az új hajókra. Ott leszek a verseny utáni megbeszélésen, utána okosabbak leszünk. Valamilyen megoldást kell találni arra, hogy limitálják a méreteket és a költségeket, mert nem biztos, hogy megéri az iszonyú anyagi ráfordítás látványban és teljesítményben.
– Az időjárás sem olyan már, mint régen?
– Az biztos, hogy más ciklon-szakaszokban versenyeztek a mostaniak, mint annak idején mi. Ezt az egész történetet egybe kell gyúrni, aztán úgy két hónap múlva lehet majd arról beszélni, hogy merre tovább, Vendée Globe.
– Miként érzed, milyen teljesítményre lett volna képes korábbi hajód ebben a mezőnyben?
– Ha én mentem volna a hajómmal, az egy körülbelül 80 napos, élmezőnyben való vitorlázáshoz lett volna elég. Tudtam volna tartani a tempót, láttam, milyen időjárási körülmények között mentek 16-17 csomós átlagokat, és ezt könnyedén teljesítem, ha ott vagyok. Annak ellenére, hogy nehezebb lettem volna, mint ők, a vitorláim alkalmasak egy ilyen menethez. De ez feltételezés, hiszen az, aki megvette tőlem a hajót, el sem mert indulni vele. Ott lehet a mezőnyben, majd ha egy olyan emberhez kerül, aki bizonyítani akar.
– Lélekben kivel tudtál a legjobban azonosulni?
– Teljes szívvel Alex Thompsonnak szurkoltam. Ahogy ő kiesett, csak figyeltem a mezőnyt, aztán amikor régi kedves jó barátom, Yannick Bestaven az élboly felé közelített, kezdtem neki szorítani. Nagyot alakított Jean Le Cam, akinek megtört a versenye Kevin Escoffier mentésével, és utána már nem tudott önmaga lenni, ennek ellenére ott maradt az élbolyban. Óriásit teljesített Damien Seguin, aki egy kézzel irányított egy hagyományos hajót, amelyikkel soha senki nem vitorlázott gyorsan. Sajnáltam a lányokat, mindegyik nagyszerű vitorlázó, nem tehettek róla azok, akik kiestek. Végül Clarisse Cremer rekord teljesítménnyel futott be, de hát két másik lány is előtte vitorlázott, jobbat tudtak volna, csak más volt a sors könyvében. Én azt látom ebből, hogy nemsokára ott lesznek az élen, a jövőre nézve ez egy koedukált kihívás lesz.
– Az egyik hajóval történt egy laminálással kapcsolatos sérülés, ami engem a te esetedre emlékeztetett…
– A kettőt mégsem lehet összehasonlítani, hiszen a mostani sérülés javítható volt, ám nálam az egész hajó eleje szétesett. Még hazajönni sem lehetett vele, nemhogy versenyben tovább menni. Most úgy volt vele a szkipper, hogyha már így járt, tovább vitorlázik, mert ha menteni kell, legalább feljebb, melegebb vízben kerül mentőtutajba. Aztán amikor már odáig eljutott és közben javított is, még tovább haladt és végül sikerült befutnia.
– Szóló versenynek nevezik, de nagyon sokan vannak a háttérben. Ez nem ellentmondás?
– Elszabadult a világ. Nagy létszámú csapatok dolgoznak minden szóló versenyző mögött, amíg megtervezik, megépítik és bevitorlázzák a hajót, majd kihozzák belőle a teljesítményt. Verseny közben is folyamatosan kapcsolatban van a parti csapattal a hajós. Mondhatjuk, hogy ez így csapatteljesítmény, de ez nem von le a szóló vitorlázás értékéből, mert miközben növekszik a csapat és bővül a technológia, egyre nagyobb tudást követelnek meg a versenyzőtől. Ahogy gyorsulnak a hajók, egyre nagyobb fizikai teher egy high-tech, szárnyaló hajóban való lét, egyre nehezebb ott bármit csinálni. Hiába az összes a tudás, amit a csapat belelapátol egy hajóba, ha a versenyző rosszul teszi a dolgát, elbukik vele együtt mindenki. Extrém tudásúak, akik az élbolyban vitorláznak, egy életmű, mire valaki ezt megtanulja.
– Mindig nagy szeretettel és tisztelettel várnak Les Sables d’ Olonne-ban. Milyen érzés ez?
– Felemelő, de óvom magam attól, hogy azon törjem a fejem, milyen lenne megint közöttük, a vízen lenni. Mert, hát nyilván jó lenne. Amikor rendben mennek a dolgok, ezt érzem, de ha azt látom, hogy valaki küzd a tört kormánnyal, a szakadt árboccal, akkor már nem annyira szeretnék a helyében lenni. Élmény látni őket és társalogni velük, nyilván a fantáziám egyfolytában dolgozik, megrajzolom magamban azt a hajót, amit megépítenék. Visszatérni? Van még bennem ambíció, de a józan ész egyelőre mást parancsol.